helyrajzi szám

ZiU–9

A hetvenes évek elején a BKV gyakran kötött szerződést az Ikarusszal, mivel a fővárosi közlekedésben inkább a buszoknak állt a zászló, mint a villamosoknak.

Azonban 1974. október 10-én a BKV nem szimpla megrendelést adott le a buszgyártónak, hanem „együttműködési megállapodást” írtak alá trolibuszok tárgyában. „A két vállalatot az a cél vezeti, hogy a nagyvárosok – elsősorban Budapest főváros – levegőtisztaságát a tömegközlekedési eszközök minél kevésbé szennyezzék, és ugyanakkor az új trolibuszok az autóbusszal azonos alkatrészek és fődarabok felhasználásával kerüljenek kialakításra” – állt a szerződésben, amelynek az volt a lényege, hogy az Ikarus szimpla kocsiszekrényeket ad a BKV-nak, utóbbi pedig azokat az 5–8 évvel korábban vásárolt – és nem különösebben sikeres – szovjet trolibuszok elektronikájával szerelik fel, vagyis trolibusszá alakítják át. A művelet nem okozott különösebb nehézséget. Egy hónappal a szerződés aláírása után már elkészült a szóló és a csuklós Ikarus trolik prototípusa, a sárga színű kocsik (az Ikarusnál nem voltak kéznél piros buszok) 1975. január 6-án álltak forgalomba.

A próbafutások alatt mindkét jármű beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és a BKV még abban az évben nekikezdett az 55 csuklós troli kialakításának úgy, hogy a kocsikba továbbra is a viszonylag új szovjet járművek elektronikáját szerelték. Ezzel csak az volt a baj, hogy így szép lassan kezdtek elfogyni a BKV szovjet szóló trolibuszai. Noha logikus lépésnek tűnt, hogy ezeket majd új Ikarusokkal pótolják, ám arra már nem volt pénze a vállalatnak, hogy az Ikarus-kocsiszekrényekbe új elektromos alkatrészeket vásároljon. Méghozzá valutáért, mivel a szocialista táboron belül kizárólag a Szovjetunióban gyártottak trolibuszt, és ők csak kész járműveket voltak hajlandók exportálni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.