A Tigrisvilágra valószínűleg mindig úgy fogunk visszaemlékezni, mint a lockdown időszak legmeghatározóbb sorozatára. 2020 márciusában gyakorlatilag az egész világ karanténba vonult, bezártak a mozik, színházak és szórakozóhelyek. Nem voltak még online koncertek, Zoom-rendezvények és hasonlók, így maradtak a streamingszolgáltatók. A már addig is egyeduralkodónak számító Netflix pedig zseniális érzékkel eresztette a népre tigrises krimi-dokumentumsorozatát.
Joe Exotic sagája tökéletes néznivalónak bizonyult a kényszerű otthonülés alatt: olyan világba engedett betekintést, amelyről legtöbbünknek fogalma sem volt; karakterei egyszerre voltak jók és rosszak, őrültek és szerethetők; a Making a Murderer világsikere után pedig ismét bebizonyosodott, hogy az emberek odáig vannak a megtörtént eseteket feldolgozó krimi-dokukért.
A Tigrisvilág nemcsak bűnös néznivaló volt, de egy valóban izgalmas és szórakoztató sorozat,
amiért mi is odáig voltunk. Hónapokig tartó tigrisőrület tört ki, a halloweeni szezon legmenőbb darabjainak számítottak a Joe Exotic-öltözékek; mindenki azt várta, mikor jön a filmadaptáció; a hírek pedig tele voltak a sorozat szereplőivel. Folytatás nélkül is hamar szárnyra kelt, hogy Exotic Trumphoz folyamodott elnöki kegyelemért, vagy épp hogy állatkertjét megkaparintotta ősellensége, Carol Baskin.
A főszereplőkről tehát továbbra is naprakész információi lehetnek azoknak, akiket érdekel a sorsuk. Az elképesztő siker hatására viszont nem meglepő módon a Netflix ragaszkodott a folytatáshoz, ami nemrég meg is érkezett a streamingre. A második évad azonban már induláskor egy rakás problémába ütközött: legnagyobb sztárja, maga Joe Exotic továbbra is rács mögött van (megsértette a vadon élő állatokra vonatkozó törvényeket, illetve bérgyilkost bérelt fel Carol Baskin megölésére), így egyedül rossz képkivágású, borzalmas minőségű Zoom-felvételek formájában jelenik meg. Az alkotók is észlelhették, hogy ez így ebben a formában gyakorlatilag élvezhetetlen, épp ezért a kezdeti, hosszabb szereplése után a tigriskirály a későbbiekben már csak néha tűnik fel, egy-egy mondattal kommentálva az eseményeket.
De akkor mégis kiről vagy miről szól a folytatás? Ezt öt rész után is nehéz megmondani – olyan, mintha maguk az alkotók is csak keresgélnék a választ. Adná magát Exotic nemezise, Carol Baskin; ő azonban már az első évad után elhatárolódott a sorozattól, így nem adott több interjút. Nem is csoda: míg a rajongók az állatkínzás, a zaklatási vádak és egyéb piszkos ügyek ellenére az egekig emelték Exoticot, Carol Baskin alakját egyöntetű utálat övezi. Az egész első évad lényege benne van ebben az egy mémben; a folytatásban az egyik állatvédő szakértő meg is jegyzi, hogy számára teljesen érthetetlen ez a fajta kettős mérce, amit a két főhőssel szemben alkalmaznak a rajongók. A sorozat azonban mindezzel gyakorlatilag egyáltalán nem foglalkozik a második évadban. Ahogy az első felvonást illető kritikákkal sem: maguk a nagymacskák továbbra is ugyanolyan színes kellékek, mint az állatkertekben; az őket borzalmas körülmények között tartó tulajdonosokat pedig valódi kritika helyett legfeljebb karikírozzák.
A Tigrisvilág második évadából tehát hiányzik az önkritika, vagy a társadalomtudatosság.
Ettől sokkal nagyobb probléma azonban, hogy egyszerűen nem tudja kitölteni az űrt, amit főhősei kiesése okoz.
Szemmel láthatóan csapongva, ebbe-abba belekapva próbálja folytatni a nagysikerű első felvonást: kapunk egy kis ízelítőt abból, mi történt a szereplőkkel, hogyan változtatta meg életüket a sorozat; majd ismét rászállunk Carol Baskinre. Az, hogy hova tűnt milliomos férje, az előzmény egyik legnagyobb rejtélye volt, így ez a nyomozás akár izgalmas is lehetne. A krimi élét azonban hamar elveszi, hogy ha Don Lewis, vagy holtteste bármilyen formában előkerült volna, az akkora szenzáció lenne, hogy már biztos hírt kaptunk volna róla, mint ahogy minden, a sorozatot illető apróságból cikkek százai születnek. A fókusz ezután két másik tigrisbolondra, az első évadban már megismert Jeff Lowe-ra és Tim Starkra kerül. Hiába tudunk meg azonban többet róluk és múltjukról, igazából semmit nem adnak hozzá karakterükhöz; olyan, mintha a hihetetlenül feszesre vágott első évadból kimaradt epizódokat szerkesztették volna most össze.
Tim Stark van olyan eszement és temperamentumos, hogy az ő jelenetei önmagában is megállják a helyüket: képes nemcsak a rendőröket és a bírót, de az újságírókat, sőt, a Tigrisvilág alkotóit is nyíltan megfenyegetni, miután pácba kerül. Hamar rá kell azonban jönnünk, hogy Tim Stark nem Joe Exotic: a második évadból fájóan hiányoznak az olyan összetettebb, fura fazonok, mint a Bundesliga-frizurás, meleg fegyverőrült Exotic. Néhány szórakoztató, vagy inkább elborzasztó jelenet azért így is akad: ilyen a 15 perc hírnévhez végsőkig ragaszkodó sztárügyvéd, aki gyakorlatilag bárki mellé beáll egy kis szereplés kedvéért; vagy épp az Exotic felmentéséért lobbizó fanatikusok története, akik először azért nem tudnak találkozni az ügy érdekében Trumppal, mert az koronavírusos, majd pedig az elnök rajongói zavarják el őket a színről, órákkal a Capitolium ostroma előtt. A Tigrisvilág második évada azonban ezekkel együtt is totálisan feleslegesnek tűnik. Ezen az sem javít, hogy az alkotók szemmel láthatóan végig a rajongók kiszolgálását tartották szem előtt. Ez általában a valódi ötlet és kreativitás elfedését szolgálja, ahogy most is.
A Tigrisvilág első két évadja elérhető a Netflixen.
Kedves Olvasónk!
Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.
Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.
Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
