"Átlagban másfél hetente kikészülök egy-egy híren"

Reisz Gábor filmrendező

Mikrofilm

A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan egy kisfilm árából készült, de egy egész generáció ismert magára benne. A december 27-én mozikba kerülő Rossz versekkel a rendező szintet lépett: rendes költségvetésből dolgozott és a főszerepet is magára osztotta.

Magyar Narancs: Rég láthattunk vérnyomásos főhőst magyar filmen: 150/90 – ennyit mér a filmbeli alteregója. Nem vészes, de azért a kívánatos értékeken túl van.

Reisz Gábor: A saját magas vérnyomásom ihlette a jelenetet. A filmművészetin kezdődött, rám tettek egy ősrégi walkmanhez hasonlító, 24 órás mérőt – vinnyogva röhögött az egész osztály, amikor elkezdtem pityegni. Így ment egész nap. Pityegés, röhögés. Amikor 24 óra elteltével visszavittem, kiderült, hogy rossz a gép.

MN: A Rossz versek forgatása alatt mikor ment fel érezhetően a vérnyomása?

RG: Annyira eksztatikus állapotban vagyok a forgatáson, hogy semmilyen egészségügyi kilengést nem veszek észre. De járok kardiológushoz, nem kell aggódni. Az egyik jelenetben futnom kellett, ment mellettem a kamera, már majdnem kiköptem a tüdőmet, amikor átvillant az agyamon, hogy senki más nem fogja azt mondani, hogy „ennyi”, hiszen én vagyok a rendező. Akkor leálltam és majdnem elájultam. Persze nem ettem és nem is ittam előtte.

MN: Kötöttek biztosítást önre?

RG: Egy ideje már a főbb szereplőkre kötnek.

MN: A VAN-ban, gondolom, ilyen kicsiségekkel nem lehetett törődni, hiszen mindössze 7 milliójuk volt, a Filmalaptól csak diplomafilmes támogatást kaptak. Viszont a rendszeren kívüliségnek is megvan a maga bája; például a teljes szabadság.

RG: Igen, ez benne van, hogy független vagy mindentől. Bármilyen produkciónak valamilyen formában részese lesz annak finanszírozója – legyen az magán- vagy állami finanszírozás. A finanszírozó jó esetben nem a művészi szabadságot korlátozza, hanem segíti, hogy több dolgot jobban tudjunk megvalósítani.

MN: Mostanra viszont teljes jogú tagja lett a rendszernek, 230 milliót kapott a Filmalaptól a Rossz versekre. Hajdu Szabolcs, aki az énekkart vezető tornatanárt játssza a filmben, rendezőként pont ellenkező utat járt be: megelégelte a Vajna-rendszert és inkább a kispénzű függetlenséget választotta.

RG: A VAN révén bekerültem a cannes-i Résidence programba, Párizsban dolgozhattam a következő filmem forgatókönyvén, szóval ezzel már benne is voltam egy elvárásokkal járó rendszerben, amiért persze hálás vagyok. Azt, ami első vázlatként kint született, nem lehetett volna támogatás nélkül véghezvinni. A VAN baráti alapon készült, gyakorlatilag ingyen dolgozott mindenki. Ha máshogy nem lehet, akkor persze ingyen kell csinálni filmet, de azért nem ilyen tervekkel végeztük el az egyetemet, és azt sem lehet elvárni, hogy szívességből dolgozzanak a munkatársaink az összes filmünkön.

Reisz Gábor

Reisz Gábor

Fotó: Sióréti Gábor

MN: Ismét Takács Katalin és Kovács Zsolt alakítják a szülőket. A VAN-ban még a magyar paradicsomért szálltak síkra, most már a migránsoktól félti a papa az országot. Mintha hatott volna rájuk az állami propaganda.

RG: Hát, itt élek, látom, amit látok. Sok minden megérintett, például hogy mennyire el tud ferdülni akár egy vasárnapi ebéd, mennyire ott van mindenben a feszültség. A napi hírekkel nem foglalkozom olyan szinten, mint a barátaim, de azért van magánvéleményem. Átlagban másfél hetente kikészülök egy-egy híren, mondjuk egy törvénymódosításon. Rendezőként azonban egyelőre próbálok ebből kimaradni, művészként nem az aktuálpolitika inspirál, hanem egy nagyobb perspektíva.

MN: Míg a Rossz versek reflektál a menekültekkel kapcsolatos félelmekre, amit a propagandasajtó oly nagy sikerrel gerjeszt, a filmfinanszírozási rendszer egy olyan emberhez, Andy Vajnához kötődik, aki a tulajdonában lévő médiumok révén részt vesz az állami propaganda terjesztésében. Ez nem okozott dilemmát?

RG: Abszurd helyzet ez, igen. Számomra nagy probléma lenne, ha valaki megpróbálná korlátozni az alkotói szabadságunkat, de nem ez a helyzet szerencsére. Nem a forgatáson improvizáltuk ezt a jelenetet, benne volt a forgatókönyvben. Tudom, hogy voltak esetek, amikből botrány lett, például Nemes Gyula Zero című filmje kapcsán (a rendezőnek ki kellett satíroznia Orbán Viktor fejét egy céltáblának használt dinnyéről – a szerk.), de én semmi ilyennel nem találkoztam. De még csak egy félmondatban vagy a metakommunikáció szintjén sem nyilvánult meg felém semmi, hogy ezt vagy azt nem kéne.

Reisz Gábor: Rossz versek

Reisz Gábor: Rossz versek

 

MN: Az első filmje 7 millióba került, a második 230-ba – ha ez így megy tovább, a harmadikra sok milliárdot fog kapni. Ekkora támogatásból, meglehet, történelmi filmet kell majd forgatnia. Nem könnyű elképzelni egy Reisz Gábor-féle történelmi filmet – talán ha egy szerelmes lovag lantkíséret mellett szomorkodna…

RG: Tinódi Lantos Sebestyén vergődik a Tabánban? Bár akkor még Tabán se volt. Vagy Tinódi Lantos a végvárak között lófrál… A baj az, hogy nem nagyon csinálok olyat, amit nem szeretek, bár ez sokszor befolyásolja a megélhetésemet. Lehet, hogy szeretnék majd valamelyik történelmi eseményről vagy személyről filmet csinálni, de egyelőre nem ezek foglalkoztatnak. Van négy filmtervem, hol ezen, hol azon dolgozom, de egyik sem történelmi.

MN: Akciófilm? Musical?

RG: Akciófilm nincs köztük, krimi és thriller van. A musical azért érdekel, mert nem nagyon szeretem a létező kínálatot, bár a klasszikusokon jó érzéssel tudok mosolyogni, és ha mondjuk, elém kerül a Cherbourgi esernyők egy-egy jelenete, az mindig megdobogtatja a szívemet. Azért csinálnék szívesen musicalt, mert nagyon ritka az izgalmas próbálkozás a musicallel mint filmnyelvvel. És imádom a zenét, a Rossz versek zenéjét is együtt csináltam a barátaimmal. Ez volt az egyik legjobb fázisa a filmkészítésnek. A zenében kevesebb a kompromisszum. Az biztos, hogy ha musicalt csinálnék, nálam senki sem tátogna, mindenki élőben énekelne.

MN: A vérnyomása a sajátja a filmben. A sámfára húzott óvszer, mint a gyerekkori szexuális felvilágosítás eszköze is a saját életéből való?

RG: Nem sámfa volt, de a farigcsálós környezet stimmel. A technikaterem valamelyik tartozékára került az óvszer.

MN: És ájult el gyerekként Antall József egyik beszéde közben?

RG: Elájultam a naptól, igen. Persze semmire nem emlékeztem a beszédből. Már a filmet készítettük elő, amikor Tasnádi Zsófi látványtervezővel megtaláltuk ezt a felvételt; amikor Antall József azt mondja, hogy múlt nélkül nincs jövő. Az olyan volt, mint valami bizarr jel fentről, mégiscsak egy olyan film előtt álltam, aminek a hőse a múltjában vájkálva igyekszik továbblépni. Antall József adott egy löketet.

MN: A Rossz versekben erős az apa-fiú vonal. A filmbeli apát és az apához tartozó autóstáskát is otthoni minták ihlették?

RG: Az édesapámból indultam ki, már a VAN-ban is. Egy időben hordott ilyen autóstáskát, és emlékszem, nehéz volt leszoktatni róla. De ezek csak részletek, a karakterek minden esetben különböznek a valódiaktól.

MN: És nem mondta, hogy édes fiam, most már dolgozz más apukákból?

RG: Mondta, de ez nem egy irányítható dolog, még csak azt se döntöttem el íráskor, hogy milyen mértékben dolgozom fel az emlékeket vagy a valóságot, amit mindennap látok. Van egy szűrő, ami hol ilyen, hol olyan, de ezt én nem tudom tudatosan szabályozni.

Neked ajánljuk