Az ősembercsalád is megpróbálkozott a mozival
croods-2-2_top_story_lead.jpg
Croodék: Egy új kor

Az ősembercsalád is megpróbálkozott a mozival

  • narancs.hu
  • 2020. december 5.

Mikrofilm

Hálaadáskor sincs túl sok okuk örömködni a moziknak.

Christopher Nolan Messiásként várt, ám halálhírt hozónak bizonyuló Tenetje óta a legerősebb mozis számokat hozta a Croodék című animációs film – ám örömködésre nincs nagyon ok. Az Egy új kor nevű folytatás öt nap alatt 14,2 millió dollárt kuporgatott össze, ami körülbelül megfelel Nolan filmjének eredményével. Csak összehasonlításképpen: tavaly ilyenkor a Jégvarázs 2 a bemutatója második hetében 181 millió dollárt kaszált. A Croodék 2-nek Kínából és néhány másik országból is sikerült még pár milliót összeszednie, így világviszonylatban körülbelül 35 millió dollárral nyitott.

Amikor a stúdió berendelte a filmet, egészen biztosan nem ilyen eredményekre számított, hiszen az animáció gyártási költségei valahol 65 millió dollár körül alakultak, ám valószínűleg így is pénzüknél maradnak. A moziláncok és forgalmazók között nemrég kötött megállapodás értelmében ugyanis a film mindössze három hétvége után elérhetővé válhat majd az online tékákban, az innen befolyó bevételek pedig szinte teljes egészében a stúdiónál maradnak. A hírek szerint a Universal tavasszal több mint 100 millió dollárt keresett azzal, hogy a Trollok folytatását mozik helyett egyből a netre költöztették – ez indította be egyébként azt a folyamatot, amelynek a végén megszületett a fent említett megállapodás a rövidített mozis bemutatóablakról.

A Egyesült Államokban kevesebb, mint a mozik fele van nyitva, ráadásul a két legnagyobb piacon (New Yorkban és Los Angelesben) sem üzemelnek a vetítők. Nem csoda, ha a legtöbb, idénre tervezett sikerfilmet egyszerűen elhalasztották, vagy inkább valamelyik streamingplatformon mutatják be. Előbbi történt a Dűnével és a James Bonddal, utóbbira példa a Pixar új csodája. Van, aki a köztes utat választotta: a Wonder Woman 1984 egyszerre érkezik a netre és a mozikba.

Pedig a Hálaadás hétvégéje a tengerentúlon hagyományosan erősnek számít mozis szempontból, most azonban a bevételi lista elég elkeserítő képet mutat: a box office Top 5-jébe a Croodék mögött bekerült filmek összesen alig érték el a 3 millió dollárt hétvégén.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.