Egyszerre érkezik a mozikba és streamingre a Wonder Woman 1984
wonder-woman-1984-general_top_story_lead.jpg
Wonder Woman 1984

Egyszerre érkezik a mozikba és streamingre a Wonder Woman 1984

Mikrofilm

Igazi róka fogta csuka helyzetbe került a Warner Bros. stúdió: nem akarják beleverni az utolsó koporsószöget a filmszínházakba, de azért a bevételről sem mondanának le.

Az idei mozis szezonra gyakorlatilag már keresztet vetehetünk: a koronavírus teljes egészében elmosta a nyári blockbuster-évadot, a második hullám pedig a reménykedő várakozásnak is véget vetett: az új Pixar-mozi, a Dűne-remake és a James Bond következő felvonása is visszavonulót fújt. A mozik egy része ki sem nyitott a tengerentúlon, amelyek mégis, azok pedig nemcsak néznivaló, de közönség nélkül maradtak: a streamingszolgáltatók elárasztották tartalommal a piacot, a nézők pedig a vírus miatt inkább otthon maradtak. Egyedül a Tenet jelentett esemént a nagyvásznon, de egy fecske nem csinált nyarat - a világ egyik legnagyobb mozilánca már be is dobta a törülközőt.

Maroknyi mozi maradt csupán a lyukasra radírozott mozinaptárban: ilyen volt Ryan Reynolds videójátékos vígjátéka, időközben azonban már ez is jövő júliusra költözött. Egyetlen film sorsa maradtkérdéses: a Wonder Woman 1984-é. A mozit eredetileg 2019 decemberében mutatták volna be, de szó volt korábbi, novemberi premierről is, mielőtt kihirdették a végső, júniusi időpontot, ezt szánták volna tehát a nyár egyik első és legnagyobb dobásának. A járvány tavaszi első hulláma idején még mindig bíztak a nyári bemutatóban, és augusztusra költöztették a filmet; mivel azonban a pandémia továbbra is tombolt, októberre tolták a premiert. Már röpködtek a pletykák a jövő évre halasztott debütról, amikor érkezett a hír: Gal Gadot karácsonykor támad majd újra.

A járványhelyzetet és a mozik vergődését látva ebben sem bíztak már sokan, ám a mostani bejelentés szerint a Warner Bros. stúdió szeretne egy esélyt adni a filmszínházaknak – vagy legalábbis nem kíván hozzájárulni azok kivégzéséhez. A Variety értesülései szerint ugyanis kitartanak a december 25-i premier mellett, ám ezzel egy időben az HBO Max nevű streamingszolgáltatón is elérhető lesz a film, ráadásul a Mulan-nal ellentétben extra költségek nélkül, sima előfizetéssel is nézhetővé válik; egyelőre egy hónapig.

Azokon a helyeken, ahol az HBO Max nem elérhető – így Magyarországon is már december 16-án vászonra engedik a szuperhősmozit – kérdés, addigra enyhítenek-e a korlátozásokon, és egyáltalán lesz-e hol vetíteni a filmet.

Hol van már az az idő, amikor a moziláncok megsértődtek, amiért egy stúdió őket kihagyva azonnal online mutatta be portékáját! Ilyen forgalmazási tervvel egészen biztos, hogy a Wonder Woman 1984 nem ér el a tervezett, 1 milliárd dollár körüli világszintű bevételt. Annyi forgalmat azonban a vírushelyzet alakulásától függően generálhat, hogy a mozik világszerte felszínen maradjanak. A Disney-hez hasonlóan pedig a Warner Bros. is szeretné a legjobbat kihozni a helyzetből: előbbi a Mulan mozis bevételeit áldozta be, hogy felturbózza saját streamingplatformja, a Disney Plus előfizetői bázisát (sikerrel, még ha nem is annyira a Mulannak, mint inkább A mandalorinak és a Hamiltonnak köszönhetően); utóbbi pedig szintén abban reménykedik, hogy a képregényrajongóknak köszönhetően a tulajdonában lévő, idén májusban indult HBO Max felveheti majd a versenyt a Netflixszel és társaival.

Figyelmébe ajánljuk