Film

John Wick 3. kritika: ütemesen ismétlődő fejbe lövés

  • - kg -
  • 2019. június 24.

Mikrofilm

Valahogy az önirónia és a műfaji kikacsintás sem jött át mindig, amikor Keanu Reeves fáradt kutyatulajdonosként mészárolt le sokakat.

Bűnösök vagyunk mi, gyarló lelkek, csak ezzel lehet magyarázni, hogy két részen át is makacsul ellenálltunk a John Wick-filmek jó előre beharangozott brutális bájának.

Épp e bájt hiányoltuk, az ölések mögötti kellemet, és valahogy az önirónia és a műfaji kikacsintás sem jött át mindig, amikor Keanu Reeves fáradt kutyatulajdonosként mészárolt le sokakat. Persze, mert nekünk semmi sem elég jó, még az sem, ahogy a szakadó New York-i esőben

közvetlen közelről fejbe lőnek

– egyszer, kétszer, háromszor és négyszer – rosszarcú embereket.

false

De ezzel már a harmadik rész tartalmát is megelőlegeztük, a New York-i eső tán csak Woody Allennek áll olyan jól, mint a véresen csapzott Keanu Reevesnek, aki először a New York-i közkönyvtárba siet, mert könyvvel könnyebb – még gyilkolni is. Itt kutatott nemrég Krasznahorkai László – a következő rész szólhatna akár kettejük találkozásáról is a kézirattárban.

John Wick: 3. felvonás - Parabellum

John Wick: 3. felvonás - Parabellum

Fotó: Freeman Film

 

A John Wick-filmek azonban nem az olvasást, hanem az ütemesen ismétlődő fejbe lövést népszerűsítik, persze csak vicc az egész, de poénnak 10–12 alkalom után kicsit lapos. Érezhették ezt a kreatívok is, ezért előkerülnek a kések, nosza, szemüregbe velük, és előkerül Halle Berry is két,

nem jutifalin nevelkedett, golyóálló vér­ebbel.

Az iróniához legközelebb Mark Dacascos harcművészeti szakmunkás kerül, aki rajongással telve tör John Wick életére. Való igaz, John Wicket mostanra főleg a rajongók éltetik, és az az esendő emberi vágy, hogy ott is műfaji finomságokat lássunk, ahol nincsen más, csak egy szemgolyóba hatoló penge fémes unalma.

Forgalmazza a Freeman Film

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.