Még mindig csak éledezik a mozipiac, besült a G.I. Joe legújabb felvonása

  • narancs.hu
  • 2021. július 28.

Mikrofilm

Kígyószem után felkészül Barbie, a Hot Wheels kisautók és az Uno!

Hollywood gyakorlatilag a fennállása óta megállás nélkül „A Következő Nagy Dolgot” üldözi. Legyen szó westernekről, musicalekről, szandálos történelmi filmekről, Young Adult-könyvadaptációkról, vagy immár két évtizede a képregényfilmekről, az eljárásmód mindig ugyanaz: ha érkezik egy nagy siker, a filmipar azonnal ráveti magát és annyi bőrt lehúz róla, amennyit nem szégyell.

A 2007-es Transformers sikere például nemcsak 5 további folytatást szült, de

elhozta a játékfigura-adaptációk új hullámát is.

Ezek egy része ugyan még szépen teljesített a kasszáknál, és a Lego-adaptációk is sikert arattak, ám a trend fáradását jelzi, hogy a Battleship filmváltozata már inkább bukásnak számított – és hasonlóan leszerepelni látszik a G.I. Joe legújabb felvonása, amely pedig épp azzal a céllal készült, hogy ismét beindítsa a franchise-t.

A Kígyószem: G.I. Joe – A kezdetek a sorozat harmadik darabja, egyben első spinoff-próbálkozása is. 2009-ben mutatták be A kobra árnyékát, mely épp elég moderált sikert aratott ahhoz, hogy folytatódhasson. A Megtorlás című, 2013-as második felvonás már gyengébben muzsikált, ám a stúdió úgy döntött, a G.I. Joe bír még annyi vonzerővel, hogy érdemes belé fektetni: a Kígyószemre leszerződtették a Kőgazdag ázsiaiakkal berobbanó Henry Goldingot is.

A film 88 millió dollárba fájt, épp ezért különösen nagy csalódás, hogy bemutatkozó hétvégéjén mindössze 13,3 milliót gyűjtött össze, ami a toplista második helyére volt elegendő M. Night Shyamalan új filmje mögött. Robert Schwentke moziját emellett a kritikusok sem kedvelték túlzottan, de a legnagyobb probléma mégis az volt, hogy a biztató jelek ellenére a moziipar továbbra is csak lassan éledezik a tengerentúlon.

Bár a Godzilla és King Kong, valamint a legújabb Space Jam is szépen mutatkozott be, egyikük sem tudott huzamosabb ideig megmaradni a box office lista első helyén.

A karantén lecsengésével hiába érkeztek tehát meg a nagy stúdiófilmek a vásznakra, a nézők tömegei egyelőre távol maradnak.

Az érdeklődők az első hétvégén megnézik az újdonságokat, de nem generálódik igazi, heteken át tartó hájp az újdonságok körül. Ehhez az is hozzájárulhat, hogy a legnagyobb piacnak számító Los Angelesben a delta variáns miatt ismét emelkedésnek indultak a fertőzésszámok, így újra szigorították a maszkviselési szabályokon is – így az emberek igencsak meggondolják, kimozduljanak és kockáztassanak-e egy-egy film kedvéért.

Márpedig ahhoz, hogy a Kígyószem ne legyen bukás, világszinten legalább 160-175 millió dollárt kellene termelnie – az amerikai bevételek mellett pedig eddig 37 országból mindössze 4 milliót kalapozott össze. Az előző két felvonás ugyan többe is került, ám mindegyik elérte a 300 milliós összbevételt.

„Amikor egy karakter spin-offot kap egy ilyen sorozatban, mindig történik egy visszaesés” – magyarázta az egyik elemző a Varietynek. Ez nem túl biztató, tekintve hogy a Kígyószemnek épp, hogy újra be kellene indítania a Hasbro játékfiguráit vászonra adaptáló franchise-. Még tavaly márciusban jelentették ugyanis be, hogy egy újabb spinoff is tervbe van véve, valamint egy Transformersszel közös kaland is fejlesztés alatt áll.

Sőt, nem ússzuk meg a további figura-filmeket sem: az Oscar-jelölt Greta Gerwig készít filmet a Barbie-ból, a nemrég Oscart kapó Daniel Kaluuya lehet a Barney nevű figurából készült adaptáció főszereplője, de mozi lesz a Hot Wheels kisautókból, a Polly Pocket-játékokból, és az Unóból (!!!) is – utóbbiban a rapper Lil Yachty is közreműködik majd.

A Kígyószem: G.I. Joe – A kezdetek július 22-től látható a magyar mozikban.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.