"Krétafehér arcú emberek bámulnak ki a fejükből, hol melankolikusan, hol morózusan, ami hol abszurd, hol szomorúan vicces vagy viccesen szomorú" — foglaltuk össze nemrég a Narancs hasábjain az Andersson-élményt, most annyit tennénk még hozzá, hogy kegyetlen. Kegyetlenül vicces, kegyetlenül szomorú, és csak úgy pőrén kegyetlen, de nem ok és cél nélkül.
Szóval meglehetősen összetett a Roy Andersson-élmény. A hetvenes évek óta (!) alkotó és mintegy félezer (!) professzionális reklámfilmet jegyző svéd filmes laza 20 év alatt készítette el az „Élet-trilógiáját" — Dalok a második emeletről; Ti, élők; Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről —, és expresszionista, festmény- és tablószerű stílusa idővel csak letisztultabb lett: Andersson a híd van Gogh, Murnau és a családi idillt 20 másodpercben elmesélő fogkrémreklámok között.
Sztori jóformán nincs, emberek állnak mesterséges terekben, és néha azt mondják a telefonba elhaló, majdnem síró hangon: „örömmel hallom, hogy jól vagy".
Vagy belovagol a posztapokaliptikus kocsmába XII. Károly svéd király, és felszedi a kocsmáros fiút; egy-egy ilyen beállítást Anderssonék hónapokig vesznek fel saját stúdiójukban, és ez meg is látszik rajtuk.
| ||
Van két viszonylag gyakran visszatérő szereplőnk, ők vámpírfogakat (sima és extrahosszú), nevetőgépet és egyfogú gumimaszkot árulnak, mert meg szeretnék nevettetni az embereket, és az csak egy dolog, hogy egyáltalán nem járnak sikerrel (ki akarna itt nevetni?), de közben a páros lelkileg is teljesen összeomlik: a "túlérzékeny" Jonathan még mélyebb depresszióba zuhan, bántalmazó partnere bocsánatot kér, de a következő percben újra megsérti, mintha mi sem történt volna. A "barátok" mégsem hagyják el egymást.
A film látszólag kaotikusan ugrál időben, térben, Andersson képzeletének semmi sem szab határt – egy jelenetben egy óriási rézhengerbe terelnek be gyarmatosító kinézetű katonák egy csomó rabszolgát, majd alájuk gyújtanak.
Bárhova néz Andersson, bárhol keresi az „életet", csak erőszakot, bántalmazást, háborút és halált talál – mind érzelmi, mind civilizációs-történelmi szinten, miközben a filmben nem mutat fizikai erőszakot. Galamblelkű nyugalommal, madártávlatból mutatja meg az örök leosztást, a kiszolgáltatottság és hatalomgyakorlás alakzatait, és még azt sem dönti el, egyáltalán elvi szinten megbontható lenne-e ez a dualizmus.
Andersson szerint azért látjuk a filmjein a meztelen (kegyetlen) valóságot, mert úgy világítja be stúdiójában a tereket, hogy egyáltalán ne legyenek árnyékok. Idézzük a mestert: „Nem hagyhatunk lehetőséget az embernek arra, hogy elbújjon. Mindig láthatónak kell lennie. Erre gondolok, amikor azt mondom: fény, kegyelem nélkül".
De ne higgyük, hogy mindez nélkülözi az empátiát – elvégre Andersson kifejezetten szeret galambként szemlélődni.
Ahogy a Narancsnak adott interjújában bevallotta a rendező: „Madártávlatból jobban rálátok a dolgokra. Nem volt nehezemre a galambbá válás."
Különösen ajánljuk azoknak, akik még mindig várják Godot-t, meg azoknak, akik szerint manapság nem készítenek ambíciózus művészfilmeket. Nem ajánljuk azoknak, akik szerint a fehérre meszelt bohócokban nincs semmi félelmetes.
Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről from Cirko Film on Vimeo.
