Zukor Adolf stúdiója a Netflix új kihívója

Mikrofilm

A Paramount streamingplatformja nemrég indult, de jövőre már hetente mutatna be új filmeket.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ricsén született Zukor Adolf saját idejében az egyik legismertebb és legkeményebb, a vetélytársait kegyetlenül félreállító filmes mogulnak számított. A filmvilág Napóleonja alapította a világ egyik első filmstúdióját, a Paramountot, és számos olyan újítás fűződik a nevéhez, amely nélkül Hollywood nem lenne az, ami. 

Ő jött rá, hogy valójában az ismert arcok vonzzák az embereket a mozikba, így elsők között épített sztárkultuszt színészei köré; hitt benne, hogy az a legjövedelmezőbb, ha a gyártástól a forgalmazásig minden filmágazat egy kézben összpontosul; és azon kevesek közé tartozott, aki a tévé megjelenésével nem temetni kezdte a mozit, hanem azon dolgozott, hogy a kettőt összefogva hódítsák meg a nézőket.

Mostanra azonban a Paramount már nem a változások élén álló, innovatív műhely, hanem inkább afféle filmes veterán, az egyik utolsó mohikán a hagyományos, nagymúltú filmstúdiók között: a „Nagy Ötök” közül például egyedüliként tartotta meg bázisát Los Angelesben.

A filmes trendeket ma már nem a régi nagyok uralják: a Big Five-ból (Paramount, Warner Bros., 20th Century Fox, MGM, RKO) az 1990-es évekre Big Six lett (Paramount, Warner Bros., 20th Century Fox, Universal, Columbia, Walt Disney Pictures), a jövőt azonban már inkább a techcégek és hatalmas konszernek uralják majd – mint mi is megírtuk, a filmipar legbefolyásosabb hat vállalata ma így néz ki: Apple, Amazon, AT&T, Comcast, Disney, Netflix. A Paramountot tulajdonló ViacomCBS eleve összeolvadással jött létre, azonban még így is kicsinek számít ezekhez képest.

Késve ugyan, de úgy tűnik, a Paramount is felvette végre a fonalat, és a Netflix, az Amazon, az Apple és a Warner-HBO után belevágott a streamingbizniszbe.

A Paramount+ nevű platform idén márciusban indult, elődje a 2014 óta működő CBS All Access online videótár volt.

A rebrandingelt streaming bár vetélytársaihoz képest elkésett ugyan, de hatalmas előnye, hogy egy nagy hagyományokkal rendelkező stúdió áll mögötte, azaz nem kell olyan eszeveszett módon tartalom után vadásznia, mint mondjuk az Apple-nek: filmes könyvtára már kezdetektől 30 ezer sorozatepizódot és 2500 filmet tartalmazott, a portfólióba pedig olyan márkák tartoztak, mint a CBS, a Comedy Central, az MTV vagy a Nickelodeon.

A meglévő filmek és sorozatok mellett természetesen már induláskor eredeti, csak a platformra készülő tartalmakat is ígértek, ennek részleteit azonban csak most hozták nyilvánosságra. Eszerint 2022-től minden héten egy új, csak ide szánt film érkezik majd a Paramount+-ra.

Addig sem maradnak azonban az előfizetők tartalom nélkül:

júniusban a mozikat kihagyva debütál majd itt Mark Wahlberg és Chiwetel Ejiofor Infinite című sci-fi thrillere.

Antoine Fuqua (A hét mesterlövész, A védelmező) filmjében egy férfi rájön arra, hogy hallucinációi valójában az előző életeiből származó látomások. A bemutatót eredetileg 2020-ra tervezték, a pandémia miatt azonban idénre csúszott, a mozik pedig pont az ilyen sztárokkal teletűzdelt, látványos darabok után áhítoznak, és nem is hiába: Godzilla és Kong például a karantén utáni mozi első királyaivá váltak.

A Paramount azonban úgy döntött, hogy a Warner által kitaposott utat választja: kasszasiker-várományosait inkább egyből felpakolja  a netre, így felduzzasztva előfizetői táborát. Szintén egyből a platformra érkezik majd a Paranormal Activity 7. része, és A csókfülke főszereplőjének, Joey Kingnek a legújabb mozija, a The In Between című romantikus, sci-fi elemekkel is átszőtt dráma.

Emellett nyáron további ezer film érkezik majd a filmes könyvtárba, köztük olyan sikerekkel, mint a Bosszúállók, a Skyfall vagy a Rocketman. Természetesen a streaming lesz majd végső nyughelye azoknak a paramountos filmeknek is, amelyek a moziban debütálnak: ilyen például A hang nélkül második része, amelynek premierje május 31, majd 45 nap múlva már nézhető is lesz online.

Egyelőre nem tisztázott, hogy az Infinite-hez hasonló, eredeti tartalmakért kell-e majd külön fizetni. A mozikat kihagyó gigaprodukcióknál nem ritka az ilyen eljárás, a Mulanért is extra összeget kellett fizetni a Disney Plus-előfizetésen felül. A Paramount+ alapcsomagja egyelőre 5,99 dollárba (kb. 1700 forintba) kerül, ami pár dollárral alacsonyabb a Netflix vagy az Amazon Prime előfizetési díjánál.

A tervek szerint a streamingplatform hamarosan Magyarországon is elérhetővé válik, azt azonban egyelőre nem tudni hogy mikor, és azt sem, mennyibe fog kerülni.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.