Búcsú Hoffmanntól

  • narancsblog
  • 2013. február 14.

Narancsblog

Ezt a területet, amelynek életébe már jó ideje annyi beleszólása sem volt, mint Parragh László titkárnőjének, most hivatalosan is elveszik tőle, ő azonban nem sértődik meg, marad, kapaszkodik és jelentkezik, hogy elmondhassa, ő akarta így.

Természetesen direkt ő kérte a miniszterelnök úrtól, aki – tudjuk, milyen Ő – kegyesen meghallgatta. Mert „egy ember ekkora terheket már nem győz”. Nem is az az érdekes, hogy ebben a kormányban senki nem bukik meg, itt mindenki sikerei csúcsán távozik diadalmasan mindenhonnan, ez errefelé így szokás, csak annak idején a megrendült egészségi állapotra hivatkoztak. Ugyan már. Egészen idáig kivétel nélkül minden, erre a feladatra kinevezett kormánytag Pokornitól Hillerig és Magyarig elbírta úgy-ahogy a köz- és felsőoktatás kettős terhét, némelyek némelykor még a kultúrát is elbírták hozzá, a két feladat elválasztásának tehát semmi értelme azon kívül, hogy Hoffmanntól mégse vegyenek el mindent. (Tényleg, Balog Zoltán vajon milyen emberfeletti képességek birtokában bírja el gigaminisztériuma terheit?) Az viszont igaz, hogy azt a tébolyt, amely Hoffmann alatt uralkodott el mindkét területen, ezt a mesterségesen szított válságot valóban nem tudná egy ember menedzselni, már ha tényleg ez is volna a cél.

Valóban, Hoffmann erre is alkalmatlan, ahogy egyáltalán bármilyen kormánytisztségre, amint ez rajta kívül mindenki számára már régen nyilvánvaló. A Németh László Gimnázium kissé autoriter és régimódi igazgatójának elment, az volt a rá való kabát. De ne áltassuk magunkat: Hoffmann ugyan a reklámarcává, kabalájává vált a közoktatás iszonyatos közigazgatási inkompetenciával, de annál nagyobb erőszakossággal levezényelt autoriter és centralizáló szervezeti átalakításának, és besöpörhette az érte kijáró népszerűtlenséget, erre maradéktalanul alkalmassá tette személyisége, de lényegileg mégsem volt semmi köze az egészhez. Szerény ambíciókkal érkezett, évnyitókon szeretett sopánkodni Harry Potterről és a János vitézről, hogy előbbi „kiszorítja” az utóbbit, ebből következett aztán a műveltség hanyatlása meg az értékek felbomlása. Ezen kívánt segíteni a tantervi központosítás, a „nehezebb nyelvek”, elsősorban a német, aztán a latin preferálása és az előíró-feddő jellegű hittan/erkölcstan páros bevezetésének kísérlete a közoktatásba. A „hanyatlás” világának értékrelativista lakói, a gyerekek és a szülők állandóan bele akarnak beszélni a saját maguk vagy lemenőik oktatásába, amihez nem értenek, ez újabb frusztráció forrása, az oktatáspolitika eminens feladatául tűzte ki éppen ezért, hogy befogja a szájukat, akkor válaszoljanak tisztelettudóan, ha kérdeztek tőlük valamit: a közoktatás nem szolgáltatás, ugye, hanem közszolgálat. Vegyük észre: a szolgáltatást az különbözteti meg Hoffmann-nál a szolgálattól, hogy utóbbit akkor is kapod az államtól, ha nem kéred, sőt akkor igazán, mert még neveletlen is vagy. Mindennek a világon semmi köze az oktatásirányítás problémáihoz, ezek egy agyonfrusztrált, „fegyelmezési” gondokkal küszködő, régimódi tanító néni nyavalyái, aki arra használta volna a bársonyszékét, hogy végre megregulázhassa azokat a szemtelen kölyköket. A buktatás és más efféle marhaságok apostola volt, ennyit értett és ez érdekelte csak az oktatásügyből. Igaz, persze, hogy a felsőoktatásról még ennyit sem gondolt.

Ezt a területet, amelynek életébe már jó ideje annyi beleszólása sem volt, mint Parragh László titkárnőjének, most hivatalosan is elveszik tőle, ő azonban nem sértődik meg, marad, kapaszkodik és jelentkezik, hogy elmondhassa, ő akarta így. Persze, már réges-rég nem szabadna államtitkárnak lennie, az, hogy egyáltalán odaengedték úgy, hogy mégiscsak ott van köztük a feladatra nem látványosan és röhejesen alkalmatlan Pokorni, eleve jelzés volt: a voluntarista ostobaság diadaláé, a „politikai kormányzásé”, amelyben szakpolitikai megfontolások nem kaphatnak semmi szerepet. Az üzenet minden várakozást felülmúló erővel jött át, Hoffmann-nak több dolga immár nincsen ezen a porondon. Marad, nem küldik helyre, továbbra is ott fog szerencsétlenkedni és stréberkedni a táblánál, mint Karinthy rossz tanulója, gonosz publicisztikák örökzöld témájaként. A lényeg, a felsőoktatás lepusztítása azonban éppen úgy folytatódik majd, mint az ő statisztálása idején, ahogy a közoktatási katasztrófahelyzet is az ő ágálásától függetlenül fokozódik majd. Klinghammer István emlékezetes bemutatkozása, az, hogy az országszerte szabadegyetemeket szervező, nem utolsósorban intézményeikért, tanáraik állásáért tüntető egyetemfoglalók viselkedését értelmiségiekhez méltatlannak nevezte egy különben megveszekedetten értelmiségellenes kormány legújabb tagjaként, végképp világossá tette: ugyanaz folyik tovább, csak egy kevésbé látványosan képtelen szereplő működik majd közre benne. Valójában régen nincs már sehol szegény Hoffmann államtitkár, és kisebb gondunk is nagyobb jelenleg, mint hogy tovább röhögjünk vagy szánakozzunk rajta.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.