Súlyos, megbocsáthatatlan bűnt követett el a győri UCSK ultracsoport: a friss bajnok Győri ETO labdarúgócsapatának hétvégi, MTK elleni (amúgy 1-0-ra megnyert) meccsén ugyanis drapériát feszítettek ki „Több nemzet, egy csapat – köszönjük!” felirattal. De ez mind semmi, ugyanis emellett még az igazi idegenlégió képét öltő győri csapat játékosai hazájának zászlaját is kitűzték – az ebből a szempontból érdektelen észt, grúz, cseh, litván mellett a szerb, a horvát és (most figyeljenek!) a szlovák és a román lobogó is előkerült. Az amúgy is végtelen toleranciájáról és nagystílűségéről ismert honi ultratársadalom körében ez olyan elemi erejű felháborodást, szitok, átok formájában megvalósuló kommentrohamot váltott ki, hogy a képek alapján amúgy sem tömeges létszámával tüntető UCSK inkább beszüntette további működését.
Sőt töredelmes megbánást tanúsítva maga is beismerte: súlyosan vétett, és egyben bocsánatot kér „minden magyar embertől és szurkolótárstól, de leginkább határon túli magyar Barátainktól” még úgy is, hogy tudja: eme gesztusa már csak csekély vigasz lehet valamire, aminek az átérzéséhez alighanem tényleg ilyen bárgyú, egysejtű létben kell élni.
Jellemző a helyzetre, hogy egy ilyen egyszerű, hogy úgy mondjuk, naiv gesztus is hisztérikus, vértolulásos rohamot vált ki megannyi „szurkolóból” – s hogy mindez olyan alig elviselhető nyomást tud kifejteni, aminek képtelen ellenállni az, aki magát is eme morbid közösség tagjaként definiálja.
A derék ultrákban élő minimum szadomazochisztikus nemzetképet precízen tükrözi a hasonszőrű társaik bocsánatáért esedező győri szurkolók eme kitétele: „Bizonyára mi soha nem fogjuk megérteni és átérezni úgy a magyarságtudatot, mint Ti, a határon túl élő magyarok. Nekünk megadatott születésünk folytán, hogy hazánkban éljünk, ti pedig naponta szembesültök a megkülönböztetettség gyakran megalázó jelenségeivel.” De nem is csak ez a nyilván közhelyes (és ezzel együtt álságos) tiszteletkör, nem is a teljesen értelmetlen megalázkodás itt a lényeg, hanem az a normarendszer, amely e viszonylag szűk körű (ámde nem lebecsülendő létszámú) egzotikus közösségen belül kikényszeríti az önfeladásnak ezt a gyomorforgató formáját.
S hiába is várjuk, hogy majd pont az MLSZ – amely amúgy a saját bajnokságát is képtelen rendesen megszervezni – fog rendet tenni az efféle „szurkolóktól” sújtott focipályáinkon. Emlékezetes, hogy a minap (az Izrael-meccs alatti botrány nyomán) is a FIFA-nak kellett lépnie, hogy figyelmeztesse a honi futballközeget: az itt megszokott lábszagú tempót nem értékelik nemzetközi szinten. (A pályabetiltást kiprovokáló notórius antiszemita gyalázkodók, mondanunk sem kell, ebből annyit vettek le, hogy a nemzetközi zsidó maffia már megint elérte, amit akart.) Mert bizony, a magyar pályákon mindennapos etnicista, rasszista uszítás visszaszorításához politikai akarat is kéne – ám az momentán nálunk, mint tudjuk, egész másra irányul. Ráadásul minek bőszíteni a derék ultrákat, amikor alkalomadtán olyan jó hasznukat vehetjük (Lendvay utca, hej!). És mit ne mondjunk, a kellő távolság betartását az sem segíti, hogy a fideszes komisszárok (kezdve a fradista Kubatov–Kocsis-tengellyel) mind több labdarúgócsapat vezetőségében töltenek be vezető állásokat, vagy legalábbis állnak a háttérben.
A magyar futballközeg legalja már jó régen nem a pályán tereli a labdát (bundák ide vagy oda) – ők inkább a B-közép táján cigányoznak-zsidóznak-anyáznak, vagy még inkább a díszpáholyok környékén bandáznak.
