Egy a tábor, egy a zászló – A futballközeg legaljáról

  • narancsblog
  • 2013. május 29.

Narancsblog

Súlyos, megbocsáthatatlan bűnt követett el a győri UCSK ultracsoport: a friss bajnok Győri ETO labdarúgócsapatának hétvégi, MTK elleni (amúgy 1-0-ra megnyert) meccsén ugyanis drapériát feszítettek ki „Több nemzet, egy csapat – köszönjük!” felirattal. De ez mind semmi, ugyanis emellett még az igazi idegenlégió képét öltő győri csapat játékosai hazájának zászlaját is kitűzték – az ebből a szempontból érdektelen észt, grúz, cseh, litván mellett a szerb, a horvát és (most figyeljenek!) a szlovák és a román lobogó is előkerült. Az amúgy is végtelen toleranciájáról és nagystílűségéről ismert honi ultratársadalom körében ez olyan elemi erejű felháborodást, szitok, átok formájában megvalósuló kommentrohamot váltott ki, hogy a képek alapján amúgy sem tömeges létszámával tüntető UCSK inkább beszüntette további működését.

Sőt töredelmes megbánást tanúsítva maga is beismerte: súlyosan vétett, és egyben bocsánatot kér „minden magyar embertől és szurkolótárstól, de leginkább határon túli magyar Barátainktól” még úgy is, hogy tudja: eme gesztusa már csak csekély vigasz lehet valamire, aminek az átérzéséhez alighanem tényleg ilyen bárgyú, egysejtű létben kell élni.

Jellemző a helyzetre, hogy egy ilyen egyszerű, hogy úgy mondjuk, naiv gesztus is hisztérikus, vértolulásos rohamot vált ki megannyi „szurkolóból” – s hogy mindez olyan alig elviselhető nyomást tud kifejteni, aminek képtelen ellenállni az, aki magát is eme morbid közösség tagjaként definiálja.

A derék ultrákban élő minimum szadomazochisztikus nemzetképet precízen tükrözi a hasonszőrű társaik bocsánatáért esedező győri szurkolók eme kitétele: „Bizonyára mi soha nem fogjuk megérteni és átérezni úgy a magyarságtudatot, mint Ti, a határon túl élő magyarok. Nekünk megadatott születésünk folytán, hogy hazánkban éljünk, ti pedig naponta szembesültök a megkülönböztetettség gyakran megalázó jelenségeivel.” De nem is csak ez a nyilván közhelyes (és ezzel együtt álságos) tiszteletkör, nem is a teljesen értelmetlen megalázkodás itt a lényeg, hanem az a normarendszer, amely e viszonylag szűk körű (ámde nem lebecsülendő létszámú) egzotikus közösségen belül kikényszeríti az önfeladásnak ezt a gyomorforgató formáját.

S hiába is várjuk, hogy majd pont az MLSZ – amely amúgy a saját bajnokságát is képtelen rendesen megszervezni – fog rendet tenni az efféle „szurkolóktól” sújtott focipályáinkon. Emlékezetes, hogy a minap (az Izrael-meccs alatti botrány nyomán) is a FIFA-nak kellett lépnie, hogy figyelmeztesse a honi futballközeget: az itt megszokott lábszagú tempót nem értékelik nemzetközi szinten. (A pályabetiltást kiprovokáló notórius antiszemita gyalázkodók, mondanunk sem kell, ebből annyit vettek le, hogy a nemzetközi zsidó maffia már megint elérte, amit akart.) Mert bizony, a magyar pályákon mindennapos etnicista, rasszista uszítás visszaszorításához politikai akarat is kéne – ám az momentán nálunk, mint tudjuk, egész másra irányul. Ráadásul minek bőszíteni a derék ultrákat, amikor alkalomadtán olyan jó hasznukat vehetjük (Lendvay utca, hej!). És mit ne mondjunk, a kellő távolság betartását az sem segíti, hogy a fideszes komisszárok (kezdve a fradista Kubatov–Kocsis-tengellyel) mind több labdarúgócsapat vezetőségében töltenek be vezető állásokat, vagy legalábbis állnak a háttérben.

A magyar futballközeg legalja már jó régen nem a pályán tereli a labdát (bundák ide vagy oda) – ők inkább a B-közép táján cigányoznak-zsidóznak-anyáznak, vagy még inkább a díszpáholyok környékén bandáznak.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."