Egy a tábor, egy a zászló – A futballközeg legaljáról

  • narancsblog
  • 2013. május 29.

Narancsblog

Súlyos, megbocsáthatatlan bűnt követett el a győri UCSK ultracsoport: a friss bajnok Győri ETO labdarúgócsapatának hétvégi, MTK elleni (amúgy 1-0-ra megnyert) meccsén ugyanis drapériát feszítettek ki „Több nemzet, egy csapat – köszönjük!” felirattal. De ez mind semmi, ugyanis emellett még az igazi idegenlégió képét öltő győri csapat játékosai hazájának zászlaját is kitűzték – az ebből a szempontból érdektelen észt, grúz, cseh, litván mellett a szerb, a horvát és (most figyeljenek!) a szlovák és a román lobogó is előkerült. Az amúgy is végtelen toleranciájáról és nagystílűségéről ismert honi ultratársadalom körében ez olyan elemi erejű felháborodást, szitok, átok formájában megvalósuló kommentrohamot váltott ki, hogy a képek alapján amúgy sem tömeges létszámával tüntető UCSK inkább beszüntette további működését.

Sőt töredelmes megbánást tanúsítva maga is beismerte: súlyosan vétett, és egyben bocsánatot kér „minden magyar embertől és szurkolótárstól, de leginkább határon túli magyar Barátainktól” még úgy is, hogy tudja: eme gesztusa már csak csekély vigasz lehet valamire, aminek az átérzéséhez alighanem tényleg ilyen bárgyú, egysejtű létben kell élni.

Jellemző a helyzetre, hogy egy ilyen egyszerű, hogy úgy mondjuk, naiv gesztus is hisztérikus, vértolulásos rohamot vált ki megannyi „szurkolóból” – s hogy mindez olyan alig elviselhető nyomást tud kifejteni, aminek képtelen ellenállni az, aki magát is eme morbid közösség tagjaként definiálja.

A derék ultrákban élő minimum szadomazochisztikus nemzetképet precízen tükrözi a hasonszőrű társaik bocsánatáért esedező győri szurkolók eme kitétele: „Bizonyára mi soha nem fogjuk megérteni és átérezni úgy a magyarságtudatot, mint Ti, a határon túl élő magyarok. Nekünk megadatott születésünk folytán, hogy hazánkban éljünk, ti pedig naponta szembesültök a megkülönböztetettség gyakran megalázó jelenségeivel.” De nem is csak ez a nyilván közhelyes (és ezzel együtt álságos) tiszteletkör, nem is a teljesen értelmetlen megalázkodás itt a lényeg, hanem az a normarendszer, amely e viszonylag szűk körű (ámde nem lebecsülendő létszámú) egzotikus közösségen belül kikényszeríti az önfeladásnak ezt a gyomorforgató formáját.

S hiába is várjuk, hogy majd pont az MLSZ – amely amúgy a saját bajnokságát is képtelen rendesen megszervezni – fog rendet tenni az efféle „szurkolóktól” sújtott focipályáinkon. Emlékezetes, hogy a minap (az Izrael-meccs alatti botrány nyomán) is a FIFA-nak kellett lépnie, hogy figyelmeztesse a honi futballközeget: az itt megszokott lábszagú tempót nem értékelik nemzetközi szinten. (A pályabetiltást kiprovokáló notórius antiszemita gyalázkodók, mondanunk sem kell, ebből annyit vettek le, hogy a nemzetközi zsidó maffia már megint elérte, amit akart.) Mert bizony, a magyar pályákon mindennapos etnicista, rasszista uszítás visszaszorításához politikai akarat is kéne – ám az momentán nálunk, mint tudjuk, egész másra irányul. Ráadásul minek bőszíteni a derék ultrákat, amikor alkalomadtán olyan jó hasznukat vehetjük (Lendvay utca, hej!). És mit ne mondjunk, a kellő távolság betartását az sem segíti, hogy a fideszes komisszárok (kezdve a fradista Kubatov–Kocsis-tengellyel) mind több labdarúgócsapat vezetőségében töltenek be vezető állásokat, vagy legalábbis állnak a háttérben.

A magyar futballközeg legalja már jó régen nem a pályán tereli a labdát (bundák ide vagy oda) – ők inkább a B-közép táján cigányoznak-zsidóznak-anyáznak, vagy még inkább a díszpáholyok környékén bandáznak.

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.

A miniszter titkos vágya

Jövőre lesz tíz éve, hogy Lázár János a kormányinfón közölte, megépül a balatoni körvasút abból az 1100 milliárd forintból, amit a kormány vasútfejlesztésekre szán. A projektnek 2023-ban kellett volna befejeződnie, és egy ideig a gyanús jelek mellett is úgy tűnt, hogy minden a tervek szerint alakul: 2021. június 18-án átadták az észak-balatoni vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti 55 kilométeres, villamosított szakaszát.

Ahol mindenki nyer

Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn baráti látogatáson tartózkodott a szomszédos Szlovákiában, ahol tárgyalásokat folytatott Robert Fico miniszterelnökkel és Peter Pellegrini államfővel. Hogy miről tárgyaltak, arról sok okosságot nem lehetett megtudni, az államfő hivatala nem adott ki közleményt, posztoltak egy kényszeredett fotót és lapoztak; a miniszterelnök, Orbán „régi barátja” ennél egy fokkal udvariasabbnak bizonyult, amikor valamiféle memorandumot írt alá vendégével; annak nagyjából annyi volt a veleje, hogy Fico és Orbán matadorok, és reményeik szerint még sokáig azok is maradnak (Robert Fico szíves közlése).

„Inkább magamat választom”

A Budaörsi Latinovits Színház fiatal színésze a versenysport helyett végül a színház mellett döntött, és ebben nagy szerepe volt Takács Vera televíziós szerkesztőnek, rendezőnek is. Bár jelentős színházi és ismert filmes szerepek is kötődnek hozzá, azért felmerülnek számára a színház mellett más opciók is.

Az irgalom atyja

Megosztott egyházat és félig megkezdett reformokat hagyott maga után, de olyan mintát kínált a jövő egyházfőinek, amely nemcsak a katolikusoknak, hanem a világiaknak is rokonszenves lehet. Ügyesebb politikus és élesebb nyelvű gondolkodó volt, mint sejtenénk.