Egy a tábor, egy a zászló – A futballközeg legaljáról

  • narancsblog
  • 2013. május 29.

Narancsblog

Súlyos, megbocsáthatatlan bűnt követett el a győri UCSK ultracsoport: a friss bajnok Győri ETO labdarúgócsapatának hétvégi, MTK elleni (amúgy 1-0-ra megnyert) meccsén ugyanis drapériát feszítettek ki „Több nemzet, egy csapat – köszönjük!” felirattal. De ez mind semmi, ugyanis emellett még az igazi idegenlégió képét öltő győri csapat játékosai hazájának zászlaját is kitűzték – az ebből a szempontból érdektelen észt, grúz, cseh, litván mellett a szerb, a horvát és (most figyeljenek!) a szlovák és a román lobogó is előkerült. Az amúgy is végtelen toleranciájáról és nagystílűségéről ismert honi ultratársadalom körében ez olyan elemi erejű felháborodást, szitok, átok formájában megvalósuló kommentrohamot váltott ki, hogy a képek alapján amúgy sem tömeges létszámával tüntető UCSK inkább beszüntette további működését.

Sőt töredelmes megbánást tanúsítva maga is beismerte: súlyosan vétett, és egyben bocsánatot kér „minden magyar embertől és szurkolótárstól, de leginkább határon túli magyar Barátainktól” még úgy is, hogy tudja: eme gesztusa már csak csekély vigasz lehet valamire, aminek az átérzéséhez alighanem tényleg ilyen bárgyú, egysejtű létben kell élni.

Jellemző a helyzetre, hogy egy ilyen egyszerű, hogy úgy mondjuk, naiv gesztus is hisztérikus, vértolulásos rohamot vált ki megannyi „szurkolóból” – s hogy mindez olyan alig elviselhető nyomást tud kifejteni, aminek képtelen ellenállni az, aki magát is eme morbid közösség tagjaként definiálja.

A derék ultrákban élő minimum szadomazochisztikus nemzetképet precízen tükrözi a hasonszőrű társaik bocsánatáért esedező győri szurkolók eme kitétele: „Bizonyára mi soha nem fogjuk megérteni és átérezni úgy a magyarságtudatot, mint Ti, a határon túl élő magyarok. Nekünk megadatott születésünk folytán, hogy hazánkban éljünk, ti pedig naponta szembesültök a megkülönböztetettség gyakran megalázó jelenségeivel.” De nem is csak ez a nyilván közhelyes (és ezzel együtt álságos) tiszteletkör, nem is a teljesen értelmetlen megalázkodás itt a lényeg, hanem az a normarendszer, amely e viszonylag szűk körű (ámde nem lebecsülendő létszámú) egzotikus közösségen belül kikényszeríti az önfeladásnak ezt a gyomorforgató formáját.

S hiába is várjuk, hogy majd pont az MLSZ – amely amúgy a saját bajnokságát is képtelen rendesen megszervezni – fog rendet tenni az efféle „szurkolóktól” sújtott focipályáinkon. Emlékezetes, hogy a minap (az Izrael-meccs alatti botrány nyomán) is a FIFA-nak kellett lépnie, hogy figyelmeztesse a honi futballközeget: az itt megszokott lábszagú tempót nem értékelik nemzetközi szinten. (A pályabetiltást kiprovokáló notórius antiszemita gyalázkodók, mondanunk sem kell, ebből annyit vettek le, hogy a nemzetközi zsidó maffia már megint elérte, amit akart.) Mert bizony, a magyar pályákon mindennapos etnicista, rasszista uszítás visszaszorításához politikai akarat is kéne – ám az momentán nálunk, mint tudjuk, egész másra irányul. Ráadásul minek bőszíteni a derék ultrákat, amikor alkalomadtán olyan jó hasznukat vehetjük (Lendvay utca, hej!). És mit ne mondjunk, a kellő távolság betartását az sem segíti, hogy a fideszes komisszárok (kezdve a fradista Kubatov–Kocsis-tengellyel) mind több labdarúgócsapat vezetőségében töltenek be vezető állásokat, vagy legalábbis állnak a háttérben.

A magyar futballközeg legalja már jó régen nem a pályán tereli a labdát (bundák ide vagy oda) – ők inkább a B-közép táján cigányoznak-zsidóznak-anyáznak, vagy még inkább a díszpáholyok környékén bandáznak.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”