Egy a tábor, egy a zászló – A futballközeg legaljáról

  • narancsblog
  • 2013. május 29.

Narancsblog

Súlyos, megbocsáthatatlan bűnt követett el a győri UCSK ultracsoport: a friss bajnok Győri ETO labdarúgócsapatának hétvégi, MTK elleni (amúgy 1-0-ra megnyert) meccsén ugyanis drapériát feszítettek ki „Több nemzet, egy csapat – köszönjük!” felirattal. De ez mind semmi, ugyanis emellett még az igazi idegenlégió képét öltő győri csapat játékosai hazájának zászlaját is kitűzték – az ebből a szempontból érdektelen észt, grúz, cseh, litván mellett a szerb, a horvát és (most figyeljenek!) a szlovák és a román lobogó is előkerült. Az amúgy is végtelen toleranciájáról és nagystílűségéről ismert honi ultratársadalom körében ez olyan elemi erejű felháborodást, szitok, átok formájában megvalósuló kommentrohamot váltott ki, hogy a képek alapján amúgy sem tömeges létszámával tüntető UCSK inkább beszüntette további működését.

Sőt töredelmes megbánást tanúsítva maga is beismerte: súlyosan vétett, és egyben bocsánatot kér „minden magyar embertől és szurkolótárstól, de leginkább határon túli magyar Barátainktól” még úgy is, hogy tudja: eme gesztusa már csak csekély vigasz lehet valamire, aminek az átérzéséhez alighanem tényleg ilyen bárgyú, egysejtű létben kell élni.

Jellemző a helyzetre, hogy egy ilyen egyszerű, hogy úgy mondjuk, naiv gesztus is hisztérikus, vértolulásos rohamot vált ki megannyi „szurkolóból” – s hogy mindez olyan alig elviselhető nyomást tud kifejteni, aminek képtelen ellenállni az, aki magát is eme morbid közösség tagjaként definiálja.

A derék ultrákban élő minimum szadomazochisztikus nemzetképet precízen tükrözi a hasonszőrű társaik bocsánatáért esedező győri szurkolók eme kitétele: „Bizonyára mi soha nem fogjuk megérteni és átérezni úgy a magyarságtudatot, mint Ti, a határon túl élő magyarok. Nekünk megadatott születésünk folytán, hogy hazánkban éljünk, ti pedig naponta szembesültök a megkülönböztetettség gyakran megalázó jelenségeivel.” De nem is csak ez a nyilván közhelyes (és ezzel együtt álságos) tiszteletkör, nem is a teljesen értelmetlen megalázkodás itt a lényeg, hanem az a normarendszer, amely e viszonylag szűk körű (ámde nem lebecsülendő létszámú) egzotikus közösségen belül kikényszeríti az önfeladásnak ezt a gyomorforgató formáját.

S hiába is várjuk, hogy majd pont az MLSZ – amely amúgy a saját bajnokságát is képtelen rendesen megszervezni – fog rendet tenni az efféle „szurkolóktól” sújtott focipályáinkon. Emlékezetes, hogy a minap (az Izrael-meccs alatti botrány nyomán) is a FIFA-nak kellett lépnie, hogy figyelmeztesse a honi futballközeget: az itt megszokott lábszagú tempót nem értékelik nemzetközi szinten. (A pályabetiltást kiprovokáló notórius antiszemita gyalázkodók, mondanunk sem kell, ebből annyit vettek le, hogy a nemzetközi zsidó maffia már megint elérte, amit akart.) Mert bizony, a magyar pályákon mindennapos etnicista, rasszista uszítás visszaszorításához politikai akarat is kéne – ám az momentán nálunk, mint tudjuk, egész másra irányul. Ráadásul minek bőszíteni a derék ultrákat, amikor alkalomadtán olyan jó hasznukat vehetjük (Lendvay utca, hej!). És mit ne mondjunk, a kellő távolság betartását az sem segíti, hogy a fideszes komisszárok (kezdve a fradista Kubatov–Kocsis-tengellyel) mind több labdarúgócsapat vezetőségében töltenek be vezető állásokat, vagy legalábbis állnak a háttérben.

A magyar futballközeg legalja már jó régen nem a pályán tereli a labdát (bundák ide vagy oda) – ők inkább a B-közép táján cigányoznak-zsidóznak-anyáznak, vagy még inkább a díszpáholyok környékén bandáznak.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.