Hajdú Pétert kirúgták már?

  • narancsblog
  • 2013. szeptember 16.

Narancsblog

A bulvársajtó nem az erkölcs fellegvára, nem is ezt várjuk tőle. De Habony és Orbán celeb barátja ezúttal túllépett egy határt: senkit nem alázunk meg úgy, még egy bulvársztárt sem, mint ő Szepesi Nikolettet.

Most vagy az van, hogy mindenki hazudik (a TV2 és a Blikk, Hajdú Péter és Szepesi Nikolett), és akkor az a baj. Vagy nem hazudik, és akkor ez nem maradhat következmények nélkül.

A bulvárlap cikke szerint ugyanis a Frizbi című műsor szombati felvételén a szerkesztők Szepesi Nikolett tudta nélkül meghívták és beültették mellé Bacsa Istvánt, a most 83 éves, Kicsi bácsi néven ismert egykori gyúrót. Mint az ismeretes, Szepesi állítása szerint Kicsi bácsi molesztálta őt kislánykorában. Bacsa nemrég beperelte Szepesit becsületsértésért.

Nem tudjuk, igaz-e minden, amit Szepesi állít. Hogy nem agyament hülyeség, az valószínű (erről lásd keretes írásunkat), de jelenleg az a fontos, hogy biztosat a Frizbi szerkesztői sem tudhatnak.

De ha igaz, amit Szepesi Kicsi bácsiról állít, akkor Hajdú Péter és stábja a következőt tette: Szepesi beleegyezése nélkül egymás mellé ültette a 26 éves fiatal nőt és a zaklatóját. Egy traumatizált áldozatot és a molesztálóját. Akik ráadásul perben állnak.

Hadd ne alázzuk meg magunkat és az olvasókat azzal, hogy elmagyarázzuk, mi a baj mindevvel. Hogy mit jelent ez egy áldozatnak, és hogy mit kommunikál ezzel a műsor a nézői felé.

Tényleg, tisztelt Hajdú és tsai, mi lesz a következő? Behívnak egy gyászoló anyát, a gyermeke hamvait a teájába szórják, és miután ivott belőle, jót röhögünk? Csak mert hirtelen semmi más nem jut eszünkbe, ami Szepesi sokkolásánál aljasabb lenne, márpedig a nézettségért harcolni kell, egyre erősebb húzásokat kell megkockáztatni, így fejlődik majd szépen a műsor és vele az ország is.

Vagy ez az egész most véget ér. A műsorrész nem megy adásba, Hajdú Pétert pedig azonnal kirúgják. Akkor a TV2 megőriz valamit a méltóságából.

A TV2-csoport programigazgatója jelenleg Ralf Bartoleit. A vezérigazgató Simon Zsolt.

Persze botrány, hogy egy gnóm masszőr hogyan él vissza a helyzetével. Mi hajtja az uszodába, miért megy oda dolgozni? Hogy fiatalkorú lányokat simogasson a gyúrópadon, állítja a könyv. Akiknek erről hallgatni kell. Erről beszélni botránykő, tabusértés – pedig a nyílt beszéd több mint kívánatos volna.”

Az ismert író, az egykori úszóként személyesen is érintett Kiss Noémi írását Szepesi Nikolettről itt olvashatja.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.