„Természetesen mindenkinek szíve joga azt bojkottálni, amit akar. Nagyon sajnáljuk, hogy néhányan hiányos és fals információk birtokában, elfogultságtól és indulattól vezetve politikai síkra akarnak terelni egy irodalmi-kulturális eseményt. A vásáron számos olyan rendezvényt szerveztek civil szervezetek, amelyeknek az a célja, hogy Magyarországot lejárassák. Úgy vitatkoznak például arról, hogy Magyarország diktatúra-e vagy sem, hogy magyar részről senkit nem hallgatnak meg” – mondja a Magyar Nemzetnek nem kis adag, s jól kihallható sértettséggel a hangjában Hammerstein Judit, a Balassi Intézet igazgatója (nem mellesleg a magyar kultúra külhoni terjesztésének legfőbb állami letéteményese: jó hírünk első ügynöke).
Mondja ezt Hammerstein annak apropóján, hogy a göteborgi svéd könyvvásár idei díszvendége Magyarország. Magyarország, amit az elmondottak szerint ez a méltatlan inzultus, hovatovább inzultussorozat ért. Az tudniillik, hogy íróin, vezető értelmiségén külhoni kollégáik számon akarják valamilyen szinten kérni, hogy mégis mi a búbánat történik a hazájukban. Tényleg, micsoda pimaszság.
A göteborgi svéd könyvvásár Európa második, egyszersmind a világ egyik jelentősebb ilyen eseménye, rögtön a frankfurti után jön a sorban. A vasárnapig tartó hacacáréra a nemrégiben a külgazd. min. alá rendelt Balassi Intézet tizennyolc (18) magyar szerzőt utaztat ki.
Hát most tényleg valódi, díszvendégnek kijáró figyelem övezi őket. Kollégáik, házigazdáik, a könyvszakma nemzetközi elismertségű képviselői néznek a szemükbe, s vonják kérdőre őket. S ettől fél valójában Hammerstein, s ettől félnek a megbízói is.
„Csak a napokban vált világossá, hogy a migrációs probléma kiélezetten jelenhet majd meg a könyvvásáron. De ennek megvoltak az előzményei, hiszen már korábban is tudtunk például arról a szemináriumról, amelynek a Magyarország felháborít címet adták. Tényleg sajnálatosnak tartom, hogy egyesek indulattól vezérelve közelítenek ezekhez a kérdésekhez, és felszólítanak egy könyvvásárt, hogy politikai kérdéseket, például a migrációs probléma kezelését kérje számon a díszvendég országon. Mi ezen a ponton biztosan mást értünk vendégszeretet, vitakultúra és szólásszabadság alatt, mint a svédek” – folytatja mondókáját az igazgató.
Mi biztosan mást értünk vendégszeretet, vitakultúra és szólásszabadság alatt. Tényleg? Mit is? Hogy nem érdekel, hogy mi van veled, ha idejössz, tök mindegy nekünk, hogy ki vagy és miben jársz, ehetsz, ihatsz a kedvedre, udvariasan megtapsolunk, aztán húzzál el arra, ahonnan jöttél? Vitakultúra alatt meg azt, hogy kuss legyen? Szólásszabadság alatt meg azt, hogy udvarolhatsz? Vagy adj pénzt.
Nem, a svédek és úgy általában Európa nem így érti ezeket a fogalmakat, őszintén szólva tán csak Belarusszal kapcsolatban lehetnek esetleg kételyeink, de miért hoznánk fel: most Magyarország hivatalosságának megütközéséről van szó.
S a magyar állam attól van beszarva most, hogy mi lesz akkor, ha a tizennyolc közül lesznek néhányan, akik megmondják, hogy valóban mi van itt. Milyen szellemi és mentális állapotok uralkodnak manapság ebben az országban. S erre ne mondja senki, hogy az Orbán-kormány jelenlegi európai rossz hírénél már úgysem lehet rosszabb. Mert mi van, ha a tizennyolcból egy a saját felelősségéről beszél, ha már megkérdezték…
Két lehetőséget hagy a külső kultúrfelelős nyilatkozata. Az első szerint Magyarországon minden rohadtul a legnagyobb rendben van, csak a svédek piszkoskodnak (lehet, hogy már a díszvendégi meghívás is egy aljas csapda volt). Ezt a verziót az a tény is erősíti, hogy tegnap reggel Szijjártó a soros reggeli demarsát épp a svéd nagykövetnek adta át. Akkor nem világos, hogy mire a felháborodás, majd az íróink jól megmondják az izgága svédeknek, hogy nyugi, minden okés minálunk.
Vagy éppen ellenkezőleg, tényleg nagy a sár az országban, s ha erről rendes íróemberekkel is el lehet beszélgetni, s nem csak az ellenzék és az ellenzéki sajtó hivatalból hazaáruló, idegen zsoldban álló képviselői terjesztik, akkor egy jó kövér hitelesítő pecsét kerül a szegénységi bizonyítványra. S ránk (alkalmasint rájuk) ég a gyalázat.
1985-ben Budapesten volt az Európai Kulturális Fórum (és nem mellesleg az Ellenfórum vagy Alternatív Fórum is) – nettó a komcsi idején. E fórumon valaki megkérdezte a román delegáltat, igaz-e az, hogy az önök börtönében raboskodik egy magyar költő. Egy Szőcs Géza nevű magyar költő. Mit tudott erről addig egy átlagos magyar polgár? De onnantól egészen más lett annak a gyalázatnak az optikája. Más lett még akkor is, ha mára ezt már nagyon sokan elfelejtették (ne is kérdezzék, hogy ki felejtette el leginkább). Mindezt persze csak azért citáljuk ide, hogy tudjuk a helyén kezelni az efféle fórumokban, könyvvásárokban rejlő energiák kőharapó erejét.
Ilyenformán pedig semmi csodálkoznivaló nincs azon, hogy a jelenlegi magyar államnak miért fáj annyira, ha valahol felemelnek egy táblát, feltesznek egy teljes őszinteséggel nehezen megválaszolható kérdést. Mert a félelem a rossz lelkiismeret leghűbb társa. Betojtak megint.
Mert a svéd könyvvásár maga a velszi lakoma.
