Orbán másfél percig sem bírta ki a látogatást Törőcsik Marinál hazudozás nélkül

  • narancs.hu
  • 2019. március 17.

Narancsblog

Nem világcsúcs, de azért pontot érő próbálkozás.

80 másodperc. Ennyi ideig tart Orbán Viktor Facebook oldalának legújabb gyöngyszeme, a Töröcsik Marinál tett velemi látogatás,

a tiszteletteljes miniszterelnöki gesztus,

a Kossuth Nagydíj személyes átadása. A kommentek alapján a miniszterelnök rajongótábora valósággal elalélt a nyilvánvaló pr-fogástól, hogy mekkora dolog is ezen ünnepi, mégis vészterhes időkben kiautókázni a nyugati végekre, és – amint láthatjuk – a nagybeteg művésznő is hasonló lelkesedéssel tekintett a „váratlan” látogatóra.

Kár, hogy ez az egész ismerős valahonnan.

Ugyanezt a miniszterelnöki showt láthattuk két évvel ezelőtt, amikor Orbán a nagygéci Bözsi néninél tett látogatást, és amit a disznóólnál elejtett „na helló röfik” beszólás tett híressé. De volt ott egy másik, Orbánéknak sokkal fontosabb üzenet, legalábbis ezt akarták világgá kürtölni: hogy itt van ez az aranyos Bözsi néni, aki rajongva és hálálkodva tekint a „miniszterelnök úrra”. Aki nagy jóságosan meg is ígéri neki a kis nyugdíjemelést.

De most Orbán sajtósai emelték tétet.

Olyan filmet hoztak össze, amiben Törőcsik Mari a rajongó, ő hálálkodik a miniszterelnök úrnak, s mond köszönetet leginkább azért, hogy még 2017-ben meglátogatta őt a szombathelyi kórházban is. Csakhogy abból a látogatásból nem lett Facebook-poszt, és fotó sem jelent meg róla; a lapok csak arról számoltak be, hogy a művésznő nemet mondott Orbánnak, aki felajánlotta neki a pesti gyógykezelést.
Valószínűleg sosem tudjuk meg azt, hogy ez az elutasítás vagy esetleg más oka volt-e annak, hogy az akkori látogatás nem örökíttetett meg. De az biztos, hogy erre a mostani menetre jó előre felkészítették az összes érintettet is: jellemző, hogy az eseményről készült legsikeresebb fotó – az ablakon bekukucskáló Orbánról – csak úgy készülhetett, hogy

a fényképész már bent volt Törőcsik Mari házában.

false

 

Fotó: Facebook/Orbán Viktor



Ha úgy vesszük, már ez is egy hazugság a „spontán” miniszterelnökről, bár ezt még akár kegyes hazugságnak mondhatnánk. Ám hogy Orbán azzal adja át a díjat, „látogatóba is eljöttem volna, de kötelességből is vagyok, az elnök azt mondta, hogy ezt át kell adni”, csupán egyetlen dolgot, hogy még egy ilyen ártatlan, számára veszélytelen szituációban – 80 másodpercen belül – sem tudja megállni hazudozás nélkül. Szinte látjuk magunk előtt, hogy Áder rászól Orbánra: na, futás azonnal Velembe!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.