Kerékpárosokat vertek az Ördögkatlanon

  • Simor Árpád
  • 2012. augusztus 7.

Olvasói levelek

A Katlan nem a bringákról szólt, miközben mégis: utolsó filléreiket költő fiatalok a vintage gépeiken, érett szépasszonyok méregdrága Scottokon, és a kettő között minden rendű és rangú emberek tolták a cangát a rendezvényhelyszínek között.

Mellettünk egy pécsi csapat bringakölcsönzője, szervize. A társaság laza: az árnyékban elnyúló arcok a korai hippitáborok képét idézik, a fiúk közvetlenek, kedvesek, pozitív és értelmes fejek. A szállás a szomszéd faluban, Kisharsányban: jegyezzük meg ezt a nevet.

Késő este hazafelé tekertek, amikor a szembejövőt agresszíven és meredeken szabálytalanul beelőzte egy kocsi. Az egyik rasztafrizurás, nyurga srác kitette a lábát, hogy figyelmeztesse a sofőrt a veszélyre: túl közel vág el a kerékpárosok mellett. Nem kellett volna.

A kocsi fékezett, a benne ülő kisharsányiak kiugrottak, bicaj az árokba, a fiúk utánarugdosva. Az ezt követő verés nem múlt el nyomtalanul, a kiérkező rendőrök – talán kis kárörömmel is – elmondták a tennivalókat: a sértett ballagjon be Siklósra (8 kilométer), vétessen föl látletet és tegyen följelentést (jó esetben megvannak vele alig egy nap alatt), majd utána mászkáljanak Pécsről Siklósra a tárgyalásokra (alkalmanként 30 km oda és ugyanannyi vissza).

Elálltak tőle, mivel az áldozatvédelem e magas szintje talán sok volt nekik. A hír viszont gyorsan terjed, pillanatokon belül szétfutott a fiatalok százai között, hogy a Katlanon verik az alternatív arcokat. Miután a pécsi műhely további százak bejáratott kulthelye, és mivel további kulthelyek tucatjaiba járnak az odaszokott fiatalok, nem nehéz megjósolni, hogy – a pláne következmények nélkül maradt – az atrocitás milyen sokak kedvét fogja elvenni a következő Katlantól.

Csak remélni tudjuk, hogy a különben aranyos, élhető és helyenként profi rendezvény becsületét mentendő a kisharsányi polgármester elbeszélget a tettesekkel, ha már a hivatalos retorzió elmarad. A kisharsányi polgármester erős, nagydarab férfiú (a helybéliek fogalmaztak így), tehát bízunk benne, hogy az elbeszélgetés megüti majd azt a szintet, amit az efféle vagányok is képesek megérteni.

Esetleg többet is. Talán jövőre már nem lesz sikk, ami idén, hogy a kerékpárosok mellett csak akkor nem centikre zúgnak el a kocsik, ha a kerékpáros bemutatja a „sebzett réce táncát”, azaz a tükörben észlelt kocsi előtt látványos imbolygásba kezd, mintha borközi állapotban volna. Talán a Nagyharsány központjában három-négy, kocsijuk mellett ácsorgó rendőr tehetett volna valamit, ötlik föl, de ezt a gondolatot el kell hessegetni; még a Katlanjárat tíz lépésre lévő buszmegállójába sincs érkezésük eljutni, az oda biztos kézzel beparkolók miatt üvöltenek az öblös buszdudák, később a hangosbemondó ígér nekik ledózerolást, jóleső moraj kíséri, amikor kiderül, épp két szervező kocsija parkol ott.

Nagyharsány – ellentétben mondjuk Palkonyával – elfelejtett kijelölni parkolásra alkalmas helyet, így az első napokban a főút két oldalán parkol boldog és boldogtalan, negligálva a helyenként már-már észrevehető tiltó táblákat. És a rendőrök élnek a tálcán felkínált lehetőséggel, hullanak a harmincezres csekkecskék. Jó buli biztosan, nem egy családnak a teljes Katlan-költségvetése lett volna ez a pénz.

Már nem amatőr

Jól éreztük magunkat ezzel együtt is az idei, ötödik Ördögkatlanon. Ragyogó programok (is) voltak, noha az nincs rendjén, hogy a többezres karkötő birtokában is, akárcsak egy Madonna-koncerten, jóval korábban be kell állni a sorba, mint ahogy a pénztár kinyitna. Emiatt aztán pont a legjobbakat nem is láthatta az, akinek szerencséje vagy sorállási lehetősége nem volt, vagy egyszerűen csak viszolyog rimánkodni egy programért, miután leperkált több ezret a belépőért.

Ezeken javítani nem pénzkérdés. Érdemes volna például meggyőzni a beremendi strand pénztárosát, ha bringatúrát visznek oda, akkor a beígért Katlan-kedvezményt ne dölyfösen letagadja, mert ez a kis otrombaság kedvét szegi a turistacsapatnak. Talán nem lenne megerőltető „good practice”-ért elmenni a szomszéd faluba. A Katlan legprofesszionálisabb résztvevője ugyanis ezúttal is Palkonya. Az érkező bringatúra fáradt csapatát tiszta falu, jól kitáblázott helyszínek, két-három hatalmas parkolója lévén autómentes főutca fogadja. A polgármester, aki az előző ciklust kihagyva harmadszor irányítja a falu életét, korábban divatot csinált abból, hogy a falu portái rendezettek legyenek. Ehhez az önkormányzat hozzátette a magáét (5000 forintot kaptak például azok a tulajdonosok, akik felújították a házukat), és kialakította az együttműködés kultúráját. Így aztán Palkonya házai autentikusan csinosak, borai finomak, pincesora a szomszédos villánykövesdéivel minimum összemérhetően hangulatos, az emberek csöndesen, barátsággal, alaposan fölkészülve várják az idegent. Palkonyán láttuk talán a legkevesebb résztvevőt, mégis, ha tanácsot kérne valaki, annak azt mondanám: jövőre Palkonyán kell a Katlant kezdeni, sőt törzshelynek megtenni. Szervező pedig érdemes volna kifaggatni az ottaniakat a titokért. Mert amivel az egyik nagyharsányi szervező védekezett, hogy ez egy szinte semmiből megvalósított rendezvény, az nem elég. Az Ördögkatlan félig amatőr rendezvényként indult, mára azonban elérte a hivatásosok szintjét, és a hibák immár nem amatörizmust, hanem dilettantizmust mutatnak. Szorítunk a Katlannak, hogy évről évre tömegeket hozzon erre a vidékre. Erre csak akkor van esélye, ha a palkonyai minta az egész szervező közösségre átragad.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.