Ez a cikk az 1988 óta tartó időszakról ír, de hogy honnan indult a történet és mi történt 1988-ig, talán érdekes lehet. 1958-tól vannak adataim erről, hiszen édesapám, Diófási János ekkor lett a bogyiszlói általános iskola igazgatója és a falu párttitkára, édesanyám tanítónőként és később a művelődési ház vezetőjeként dolgozott.
Honnan indult a falu cigány lakossága az 50-es években?
Számarányuk 10-12 százalék, a falu végén nagyon rossz lakhatási körülmények között éltek alkalmi munkákból. Az írástudók száma 4-5 fő volt a kb. 350 főből. Az 1956-os nagy árvíz után az egész falut újjá kellett építeni. Ezután a falutól 1 km-re egy zárt, 80 házból álló cigánytelepet létesítettek Dankó telep néven - villany és szilárd burkolatú út nélkül.
A falu akkori vezetése közbenjárására a DÉDÁSZ 1967-ben egy "légógyakorlat" keretében egyetlen vasárnap délelőtt kiépítette a villanyhálózatot, amelybe minden ház kérte a bekötését. Ezután egy tervezett téeszútépítést módosítottak úgy - a vezetés ráhatására -, hogy az út a Dankó telepen át vezessen, vagyis az addig ősztől tavaszig csaknem elzárt telep jól megközelíthetővé vált. Az oktatás számomra megdöbbentő adata 1958-ból, hogy 50 tanköteles cigánygyerekből 10 járt iskolába.
A megoldás első lépése a telepen 1958-ban kialakított 1-2. osztály befogadására szolgáló iskolaépület volt, ahol a gyerekek összevont osztályban kezdtek tanulni, felkészítették őket, hogy harmadiktól a falu iskolájában helyt tudjanak állni. Itt mindenki megtanult írni-olvasni, és a beiskolázás 1961-re 100 százalékos lett. Az önként itt dolgozó pedagógus munkáját a falu és az iskola vezetése erkölcsileg és anyagilag is maximálisan elismerte. 1978/79-ben szüntették meg, addigra nem volt szükség rá, mert beérett az 1964-ben alapított és szintén a Dankó telepen működő cigány óvoda munkája. Ebben az óvónő mellett a telepen élő cigány származású dajka kezdetben naponta körbejárta a gyerekekért a telepet. 1966-ig délelőtti óvodaként, 1969-ig időszakonkénti napköziként, majd állandó óvodai napközivel működött. A már említett 1978/79-es tanévre az óvoda teljes mértékben megoldotta az iskola-előkészítést a cigány gyerekek számára. Ezt követően vegyes területi óvodaként működött tovább.
Az óvoda és iskola napközijét kezdetben teljesen térítésmentesen, majd 50 százalékos kedvezménnyel biztosították és tették népszerűvé. A fenti rend nem az elkülönítést célozta meg, hanem a gyerekek bevitelét az óvodába, az iskolába, vagyis éppen az integráció későbbi lehetőségét biztosította. 1978/79-re a cigány gyerekek 80 százaléka évfolyamvesztés nélkül végezte el a 8. osztályt, és legalább 50 százalékuk ha leginkább szakiskolákban is, de továbbtanult.
Ez a falu és ez az iskola semmiben nem különbözött Magyarország többi hasonló méretű zsákfalujától és iskolájától. Édesapámat és az óvodában dajkaként dolgozó Ignácz Katalint állami díjra terjesztették fel 1979-ben (nem kapták meg végül).
Az 1958 és 1988 közötti időszakban a faluban élő cigány emberek többségének rendszeres munkája volt (helyi téesz, paksi atomerőmű építése, tolnai textilgyár), sok nő a háztáji gazdaságban dolgozott, a telepen szinte minden háznál foglalkoztak saját fogyasztásra állattenyésztéssel. A telepen a családok többsége komfortosította a házát, bővítette, és több család a falu belsejébe költözött. A helyi művelődési ház kulturális eseményei között igencsak fontosnak számított a cigány zenekar működése és fellépése (még lemezfelvétel is készült, igazán remek csapat volt).
Szüleim a rendszerváltásig dolgoztak itt, de a "nagy változások" távozásra késztették őket.
Ma erről beszélve, apám régi feljegyzéseit olvasgatva nagyon büszke vagyok rá meg az egész közösségre, akik ezt kigondolták, sokszor kiharcolták, végigcsinálták. Felfogásuk, hozzáállásuk számomra etalon.
Köszönöm még egyszer a cikket!
Üdvözlettel:
Dr. Diófási Erika volt bogyiszlói lakos
