Olvasói levelek 2021/17.

  • 2021. április 28.

Olvasói levelek

„Tolvajokkal szemben”, Magyar Narancs, 2021. április 15.

Nagy érdeklődéssel olvastam második kedvenc lapom interjúját Jakab Péter miniszterelnökjelölt-jelölttel. Fülöp Zsófia valóban mindent megtett, hogy megtudjunk valamit arról, hogy mit akar a Jobbik és/vagy Jakab, és nem rajta múlt, hogy ez nem sikerült 100 százalékosan. Egy ponton éreztem úgy, hogy a riporter nem lépett fel kellő lélekjelenléttel. Jakab azt állítja, hogy „aki a Maldív-szigetekre repked, az nem tudja, hogy mennyibe kerül egy rúd párizsi”. Azt szerintem meg kellett volna kérdezni Jakabtól, hogy na, Jakab úr, akkor mennyibe kerül egy rúd párizsi? Eleve, hogy egy rúd párizsi lehet 400 grammos, egykilós, kétkilós, de az ember amúgy ritkán vesz rúd párizsit. Kíváncsi vagyok, hogy ha pl. Fülöp Zsófia felteszi a fenti kérdést, visszakérdez-e Jakab, hogy mekkora rúdra tetszik gondolni! Aztán jön az, hogy milyenfajta párizsiról beszélünk: nem túlzok, itt kétszeres, sőt nagyobb árkülönbségek lehetnek az egyszerű tömegpárizsi és a márkás luxusparizer (pl. borjú) között. Remélem egyébként, nem ilyet eszik Jakab. És nagyon nem mindegy, hogy 150 vagy 400 forint per 10 dekagramm. Vagy mi a helyzet a snidlinges-sajtos csirkepárizsival? Szóval itt is tovább lehetett volna kérdezni, hogy milyen párizsira gondol az úr. Vagy hogy hol vesszük? Nem mindegy, hogy a sarki kisboltban éjjel-nappal a Rózsadombon, vagy nagy áruházláncnál, hiszen ugyanaz a termék egészen másba kerülhet itt vagy ott. Aztán ha a Jakab úr nem tudott volna precízen válaszolni arra kérdésre, hogy mennyibe kerül a Fogarasi úti Tescóban 20 deka szeletelt Pick sertéspárizsi, már repülhetett volna is a Maldív-szigetekre. Tudják, mint a Gyalog galopp híres jelenetében!

További jó munkát kívánva

név és cím a szerkesztőségben

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.