Szerkesztőségi cikkük a lebonyolított előválasztás másnapján leírja az örömteli helyzetet, és kiemeli – szerintem meglehetősen egyoldalúan – az ehhez vezető legfontosabb tényezőket. A korábbiakban mindig alapos elemzésekhez most néhány megjegyzést szeretnék fűzni.
Azt írják, hogy az ellenzéki pártok a 2018-as országos „választási kudarc után ekkorra belátták: demokratikus úton csakis teljes összefogással váltható le Orbán és rendszere, másrészt a vágyott sikerhez szélesíteni kell a szavazóbázist azzal, hogy megkísérlik maguk mellé állítani a politizálni hajlandó rendszerkritikus civileket”. A mondat első részéhez annyit tennék hozzá, hogy kissé sokára született meg ez a belátás, kellett ehhez 8 év és 3, kétharmados szavazataránnyal elvesztett választás. (A Fideszre és a Jobbikra leadott szavazatok az összes érvényes szavazat 65-70 százalékát tették ki!) A kudarc ráadásul előre látható volt, hiszen 2014-ben a baloldal fő célja Bajnai, 2018-ban az Együtt (és a Momentum) háttérbe szorítása volt. Az események leírásával, a következményekkel számtalan cikk foglalkozott, a Narancsban például a 2014-es tanulságokat Hamza Gábor kétrészes cikke elemezte. (Össze, borulás! 2017. június 22. és Roncsderbi, június 29.) A 2018-as választást megelőzően pedig a Narancs is hírt adott az MSZP és a DK megállapodásáról, mely során a felek nem zárkóztak el attól, „hogy másokat is bevonjanak az egyéni körzetben történő együttműködésbe. Ezalatt az Együttet, a Momentumot és az LMP-t értették”. Ez a „nem zárkóznak el” úgy valósult meg, hogy visszalépett 20 Együtt- és 12 momentumos jelölt, cserébe 2 együttes és 0 momentumos kapott támogatást.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
