Ez már az ítélet, Magyar Narancs, 2022. október 13.
A cikk egy középiskolai történelemtanár, történész és újságíró Csoóri Sándort több kérdésben megvádoló, 2020-ban megjelent kiadványáról és a költő özvegye által a szerző ellen indított perről szól. (A lap online oldalára „A múltat be kell vallani” címen került fel.) A kiadványban szereplő egyik vádpont az volt, hogy Csoóri – rengeteg más íróval együtt – aláírta a magyar írók 1957. szeptemberi nyilatkozatát, „amelyet az ENSZ-nek címeztek azt kérve, hogy ne tűzzék napirendre az ún. magyar kérdést”. Az izgalmas, informatív cikkben egy tévedés van: „a nyilatkozatot és az aláírók listáját 2007-ben publikálták először” – értelemszerűen: 1957 után először újra. Ám ez nem stimmel – akkor sem, ha az írásból az derül ki, hogy 2007-ben Csoóri is azt nyilatkozta, hogy akkor olvasta először. Standeisky Éva Beletörődés és alkalmazkodás című, A hatalom és az írók alcímű tanulmányában olvasható, hogy „a listát a rendszerváltás után nem sokkal az Új Idő 1989. májusi, majd a Magyar Hírlap 1991. okt. 22-i számában újraközölték”. Ez utóbbira én is jól emlékszem, amint arra is, hogy a következő napi lapszámokban kemény vita robbant ki Kenedi János és Eörsi István között az aláírók morális megítéléséről. Standeisky egyébként leközli a teljes listát a tanulmány lábjegyzeteiben, lásd: Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete, Évkönyv, IV, 1995, 114–115. old. (Megtalálható a www.epa.oszk.hu honlapon.)
„Nem található a tiltakozó ívet aláírók között Benedek Marcell, Jékely Zoltán, Keresztury Dezső, Mándy Iván, Major Ottó, Mészöly Miklós, Nemes Nagy Ágnes, Ottlik Géza, Tersánszky Józsi Jenő neve” – írja Standeisky. A nézeteimtől egyébként igencsak távol álló Beke Albert a cikkben is említett, 2022. január 7-i Index.hu-interjújában felsorol még jó néhány nevet, aki nincs a listán: Áprily Lajos, Dutka Ákos, Hamvas Béla, Hatvany Lajos, Görgey Gábor, Gyergyai Albert, Kormos István, Kuczka Péter, Lator László, Mészöly Dezső, Örsi Ferenc, Rab Zsuzsa, Szentkuthy Miklós, Szabó Magda, Szobotka Tibor, Tamkó Sirató Károly, Várkonyi Nándor. Hozzáteszem, hogy a Bakos András által idézett könyvében Beke által abszolút nonkonformistának tartott Fekete István, valamint az általa nem említett Justus Pál, Mándy Stefánia és Rába György neve sincs. „Tiltakoztam – emlékezett vissza 1989-ben Keresztury –, hogy aláírják a nevemet… Persze én akkor a Széchényi Könyvtárban dolgoztam, nem számítottam olyan aktív írónak.” Ez a mondat két kulcsot is ad talán ahhoz, miért maradhatott ki a fenti írók többsége. Azokat, akik 1949 és 1955/56 között nem írtak, nem publikáltak/nem publikálták őket, illetve nem dolgoztak kiadónál, szerkesztőségben, túlnyomórészt valószínűleg vagy meg sem keresték, vagy ha mégis, a legtöbben közülük visszautasították az aláírást. Apám, Tábor Béla jó barátságban volt Hamvas Bélával, így első kézből tudom, hogy Hamvast például nem kérték fel. Amint anyámat, Mándy Stefániát és – feltehetőleg – az 1949–56 közt egyetlen sort sem írt és publikált, középiskolai tanárként dolgozó Rába Györgyöt sem. Ugyancsak apám révén tudom, hogy Justus Pált viszont, aki nemcsak szociáldemokrata politikus és teoretikus, hanem költő és műfordító is volt, felkeresték (ketten!), ám ő megtagadta az aláírást. (Erről részletesebben lásd az ÉS 2018. szeptember 14-i számában megjelent Kivéve kettőt című rövid írásomat.) És természetesen azokat az írókat sem kérték meg, akik épp börtönben voltak vagy akár rövidebb ideig korábban lefogták őket…
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
