Laczó Ferenc

A lehatárolás hasznai

Okszerű-e pontosítani az antiszemitizmus definícióján?

Publicisztika

Kovács András A jelfogó dilemmája – Okos-e változtatni az antiszemitizmus definícióján? című írásában (Magyar Narancs, 2021. április 21.) érdemben foglalkozik a közelmúltban napvilágot látott és időközben már magyarul is olvasható Jeruzsálemi nyilatkozat az antiszemitizmusról (angol rövidítése: JDA) című dokumentummal (Mérce, 2021. április 20.).

Kovács az antiszemitizmus vezető magyarországi kutatójának számít, aki a kérdés elsősorban szociológiai szempontú feltárása és elemzése terén több évtizedes tapasztalattal rendelkezik. Megszólalásainak értelemszerűen komoly súlyuk van, főleg, ha egy olyan jelentős dokumentumot értékel, mint a JDA.

Jelen írásommal a JDA két magyar aláírójának egyikeként (aki, Pető Andreával ellentétben, a második körben szignálta a dokumentumot), illetve későbbi fordítójaként, de csakis saját kapacitásomban kívánok reagálni Kovács meglátásaira. Válaszommal – egyes részletek tisztázásán túl – szeretnék reflektálni Kovács kritikáira, s némileg tovább is gondolnám azokat.

Antiszemitizmus, anticionizmus

Kovács cikke teljesen meggyőző, amikor a JDA célját abban látja, hogy az antiszemitizmus „világos, koherens, kiegyensúlyozott” meghatározását kínálja, illetve e fogalom hatókörét – elsősorban az IHRA 2016-ban elfogadott, azóta gyakran alkalmazott és továbbra is sokat vitatott ún. munkadefiníciójához képest – némileg szűkítse. Sajátos ugyanakkor, hogy (mondhatni az írása alcímében feltett kérdés ellenére) Kovács nem próbálja érdemben tisztázni, hogy e két dokumentum hogyan viszonyul egymáshoz, és pontosan mi is volt az új meghatározás tudós kezdeményezőinek – és korántsem csupán nekik – a problémája a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) definíciójával. E vita nemzetközi és magyar hátterének részleteiről szól Techet Péter és Tóth Csaba Tibor Nemzetközi tudósok újradefiniálták az antiszemitizmus fogalmát. De miért van erre szükség? című írása (Azonnali, 2021. április 24.).

E közvetlen összevetés hiányában tisztázatlan marad Kovács azon kritikai meglátásának értelme, amely szerint a JDA „eldönthető szemantikai kérdésnek” tekinti, hogy mi is az antiszemitizmus, hiszen az IHRA korábbi definíciójáról (amire a JDA közvetlenül reagál) ez éppúgy elmondható lenne. Eközben a kontextus jelentőségét, amelynek elhanyagolását Kovács kritikája elsőként rója fel, a JDA előszava éppenséggel explicite állítja („Az irányelvek alkalmazása során általában fennáll, hogy mindegyiket a többi fényében és a kontextust tekintetbe véve érdemes alkalmazni.”).

Miközben a két eltérő definíció után hozott példák között átfedések és közvetlen egyezések is vannak, az összehasonlításukból kitűnik, hogy az IHRA az Izraellel kapcsolatos egyes diskurzusok antiszemita tartalmát úgy kívánja megállapítani, hogy nem is próbálja tisztázni, mely Izrael-kritika nem számít antiszemitának, tehát nem is próbálja megkülönböztetni az antiszemitizmus és az anticionizmus fogalmait. A JDA megfontoltabb és pontosabb, amikor is kifejti, hogy a zsidó nacionalizmus mint ideológia és államalkotó elv elutasítása önmagában nem tekinthető antiszemitizmusnak. Antiszemitizmus és anticionizmus esetén két egymást részben fedő, sőt gyakran összekapcsolódó, de mégiscsak eltérő jelenségről van szó – tehetjük hozzá.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.