Afrika a legfontosabb. Amikor Emmanuel Macron alig egy hónapja arról beszélt az Európai Parlamentben, világossá vált, hogy nemcsak féléves elnökségi programot kellene kidolgozni az Uniónak, hanem tíz-tizenöt évre szóló jövőképet is, ráadásul sürgősen.
Afrika kulcsfontosságú, derült ki a beszédből, ugyanis ha nem sikerül az afrikai háborúkat és megosztottságot olyan fejlődésre cserélni, amely munkahelyet biztosít az embereknek, akkor komplett régiókat fenyeget éhínség és vérontás a kontinensen. Ha Afrika nem emelkedik fölül ezeken a csapásokon, miközben a globális felmelegedés mindennél jobban fenyegeti, akkor
az ott élőknek az északra menekülés lesz az egyetlen lehetőség, és az ezt követő migrációs hullámok fényében a 2015-ösre már emlékezni sem fog senki.
Európa és Afrika közös fejlesztése annál is inkább sürgető, mert egyrészt ha meg akarjuk menteni a bolygót, drasztikusan csökkenteni kell a kereskedelmi szállítási időket, másrészt pedig, mert Európa nyilvánvalóan közelebb van Afrikához, mint Ázsiához, nekünk, európaiaknak új, alacsony költségű termelési területeket kell találnunk, hogy kiszabaduljunk Peking politikai szorításából. A játszma legalább egy évtizedig eltart majd, de ha nem segítünk Afrikának, akkor minden más hiábavaló lesz. Stratégiai autonómia, katonai erő, európai óriáscégek létrehozása a jövő iparágaiban: mindez nem sokat számítana, mert az afrikai tűz hamarosan elborítana, súlyosan meggyengítene, és minden eddiginél jobban függővé tenne minket Kínától.
Ha egy dolgot kellene kiemelnünk ebből a beszédből, akkor az az Afrikáról szóló rész lenne, mert az európai egység célja egyik évszázadról a másikra megváltozott.
Az Egyesült Államoktól való távolodás és az amerikai nukleáris védőernyő bizonytalansága, Vlagyimir Putyin birodalmi nosztalgiája, a Földközi-tenger túlsó partjainál uralkodó káosz, a megoldandó ipari kihívások nagyságrendje és Kína azon törekvése, hogy mind az öt kontinensre kivetítse az erejét – minden arra kényszerít bennünket, európaiakat, hogy szorosabban összefogjunk.
A 21. században az egységünk az egyetlen módja annak, hogy politikai hatalomként érvényesüljünk, hogy továbbra is hallassuk a hangunkat, hogy ne függjünk külföldi technológiáktól, és hogy ne váljunk amerikai, orosz vagy kínai protektorátusokká. Ezért volt Afrika olyan fontos a francia elnökség megnyitó beszédében, de mit mondott Emmanuel Macron a jelenlegi válságról, az Ukrajna határainál kialakuló válságról?
Az amerikaiakkal vagy a britekkel ellentétben nem bocsátkozott jóslatokba. Tartózkodott attól, hogy kijelentse, mit fog tenni Vlagyimir Putyin, amikor egyáltalán nem biztos, hogy akár ő maga is tisztában van vele, hogy mit fog tenni. Arról sem beszélt, hogy mik legyenek az európai válaszok erre a bizonytalanságra, de azt elmondta, hogy az Uniónak min kellene dolgoznia, hogy elkerülje az európai földrész teljes destabilizálódását. A helsinki megállapodás precedensére emlékeztetve felszólította az Uniót, hogy vázoljon föl új európai biztonsági struktúrát, amelyet az Egyesült Államokkal közösen Oroszország figyelmébe ajánlhatunk.
Ez sem fog egyik napról a másikra létrejönni. Sok évet vesz majd igénybe, és a közeljövőben Vlagyimir Putyint egyértelműen tájékoztatni kell azokról a szankciókról, amelyeket az Egyesült Államok és az Unió bevezetne, ha Ukrajna egészét vagy egy részét megszállná. Az azonnali feladat az, hogy elég magasra tegyük a lécet ahhoz:
ezek a szankciók vagy elrettentő hatásúak legyenek, vagy eléggé fájjanak az orosz rezsimnek.
Ez már folyamatban van, de akár romlik a helyzet, akár nem, az Európai Uniónak és Oroszországnak , a kontinens két pillérének egy napon meg kell határoznia az együttélés és az együttműködés feltételeit.
Másképpen: bármit is tesz most Vlagyimir Putyin, fel kell készülnünk arra az időre, amikor Oroszországnak muszáj lesz a párbeszédet előnyben részesítenie az erővel szemben, és muszáj lesz gyorsan behoznia az elvesztegetett évtizedeket. Ez a pillanat rövid vagy középtávon elkerülhetetlenül el fog jönni, mert ez az Unió és Oroszország közös érdeke, és a sorok között azt lehetett kiolvasni Macron beszédéből, hogy a francia elnök úgy képzeli el a kontinens stabilizálását, hogy Európa egyesíti az erőit a Földközi-tenger afrikai partjának, az euro-afrikai belső tenger közös fejlesztésében.
Sokan persze azt fogják mondani, hogy ettől még messze vagyunk. Nem fognak tévedni, de a politika, az igazi politika hosszú távú, hiszen az embernek tudnia kell, hogy hová akar eljutni ahhoz, hogy meg is érkezzen oda, és tudnia kell, hogy a fény nem az alagút közepén, hanem a végén van.
(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)
Kedves Olvasónk!
Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.
Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.
Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
