Csak az világos, mi várható rövid távon. Néhány héten belül, de legkésőbb húsvétig az orosz hadseregnek meg kell próbálnia megszereznie Vlagyimir Putyin számára az ukrán régiók feletti ellenőrzést, amelyeknek az elcsatolását az orosz elnök több mint négy hónappal ezelőtt oly elhamarkodottan bejelentette. A Kreml számára sürgető a helyzet, mert március végétől színre lépnek az európai tankok, és minél több érkezik belőlük, annál nehezebb lesz Geraszimov tábornok csapatainak az előrenyomulás.
A visszaszámlálás megkezdődött, de aztán mi lesz?
Az első eshetőség, hogy a támadás kudarcba fullad, és a felbátorodott ukrán hadsereg visszaszorítja a demoralizált orosz csapatokat a február 24. óta meghódított területekről, vagy azoknak egy részéről. Vlagyimir Putyint ezután annyira megalázzák a belpolitikai színtéren és annyira lejáratják a világ többi részén, hogy felvetődik a politikai túlélésének a kérdése, és az orosz hadseregnek, bárki legyen is az elnök, nincs más választása, mint hogy minden erőforrását arra fordítsa: megszilárdítsa a demarkációs vonalat.
A második feltevés szerint Geraszimov tábornok offenzívája megnyitja az utat az orosz csapatok előretöréséhez, éppen annyira, hogy több európai állam, élükön Lengyelországgal, megsürgesse vadászgépek szállítását Ukrajnába. Az összecsapások egyre intenzívebbek. Az ukránok visszavonulnak, de a nyár elejére működésbe lépő új légvédelem megakadályozza, hogy az oroszok bevegyék Kijevet, vagy hogy a Donbászon kívül túl sok más területet elfoglaljanak. Vlagyimir Putyin új területeket hódított meg. Politikai szempontból sikerült neki az arcmentés, de valójában csak a frontvonalat tolta el az ukránok kárára, anélkül, hogy legyőzte volna őket. Ebben a második hipotézisben Ukrajna az, amelyik lezárja a demarkációs vonalat, de mindkét esetben egyfajta „koreai forgatókönyv” valósul meg.
Az egyik Ukrajna fokozatosan beépül az Európai Unióba az atlanti szövetség védelme alatt. A Putyin által elcsatolt és csapatai által körülvett Ukrajna teljesen beolvad Oroszországba,
a gazdasági szakadék pedig egyre nő a két Ukrajna között, amelyek hamarosan annyira különbőzek lesznek, mint a két Korea.
Északnyugaton a fiatal városi középosztály dinamizmusa, a nyugati befektetések és a városok, illetve az ipar újjáépítéséhez nyújtott uniós támogatás megteremti a fellendülés feltételeit. Délkeleten a pénz kevés, az oktatás színvonala alacsonyabb, a régi szovjet ipar és mezőgazdaság pedig nem elégséges ahhoz, hogy valódi növekedést indítson el.
Moszkvára nézve kegyetlen a kontraszt; az évek múlásával Ukrajna, amelyet természetesen „Nyugat-Ukrajnának” fognak nevezni, ugyanazt a demokráciaszerepet fogja játszani „Kelet-Ukrajna” és azon túl egész Oroszország felé, amit Nyugat-Berlin játszott a kommunista Közép-Európa országainak.
Egy intenzív háborús időszakot újrajátszott hidegháború követ, de a kommunista korszak főtitkárjaitól eltérően Vlagyimir Putyin nem olyan vezetői közegből jön, ahol az utódlások rendszerszünet nélkül megszerveződnek. Biológiai vagy politikai kimerültség okán ez az ember már nem sokáig húzza a hatalom csúcsán, és még ha meg is adjuk neki, hogy a helyén marad a közelgő offenzíva kudarcát követően is, esetleg hasznot húz csapatai előrenyomulásából, az eltűnése történelmi választás elé állítja majd Oroszországot.
Oroszországnak pedig választania kell egy Kínával kötött áldásos szövetség és az Európai Unióval való „modus vivendi” keresése között. Az első esetben egész egyszerűen vazallussá válik, egy nálánál tízszer nagyobb népességű ország vazallusává. A második esetben egy közös földrész második pillére lesz, amelyet biztonsági megállapodások, Ukrajna újraegyesítése és gazdasági együttműködés stabilizál. Mindez az Európai Unió számára éppúgy szükséges és hasznos, mint az Oroszországi Föderáció számára.
Nincs garancia arra, hogy a Putyin utáni Kreml képes lesz a helyes döntést meghozni,
de az európai demokráciáknak két módja is van arra, hogy erre ösztönözzék. Az egyik, hogy segítik Ukrajna nyugati felét olyan sikertörténetté változtatni, amely elég átütő erejű ahhoz, hogy elnyerje az oroszok választását. A másik, hogy már most olyan javaslatot teszünk le az asztalra Európa működtetésére, amely biztosítja a stabilitást és a jólétet minden országa számára.
(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)
