Bernard Guetta: Öt ok, hogy higgyünk Európában

  • Bernard Guetta
  • 2020.05.28 14:58

Publicisztika

Van rá okunk, hogy elhiggyük: az európai egység megerősödve kerül ki ebből a válságból.

Öt okunk is van rá, hogy higgyünk benne. Igaz, hogy a pánik még mindenen eluralkodhat és magát az Uniót is tönkreteheti. Mégis van rá öt okunk, hogy elhiggyük: az európai egység megerősödve kerül ki ebből a válságból és belevág a politikai unióba, a közös piac és a közös pénz utáni harmadik felvonásba.

Az első ok:

valószínűtlen, hogy Franciaország és Németország javaslatait végül nem fogadja el az összes uniós tagállam. Az ellentábort alkotó négy ország, Svédország, Dánia, Ausztria és Hollandia befolyása ugyanis relatív.

false

 

Fotó: Lara Szpiro, © Renew Europe Group

Ha az európai gazdasági összterméket nézzük, annak ők négyen csak 14 százalékát állítják elő, Franciaország és Németország 42 százalékával szemben, Róma, Madrid, Párizs és Berlin közösen pedig az unió GDP-jének 64 százalékát adják. Ha az unió költségvetését vesszük alapul, ahhoz Stockholm, Koppenhága, Bécs és Hága ötször kevesebbel járul hozzá, mint Franciaország, Németország, Spanyolország és Olaszország.

A négy fukar ettől még persze makacskodhat.

Jogilag megvannak hozzá az eszközeik, mert minden költségvetési ügyben egyhangú döntés kell. Politikailag viszont nem szigetelhetik el magukat tartósan azzal, hogy ellenállási frontba tömörülnek. A tiltakozásuknak az lesz a vége, hogy felcsipegetnek kisebb kedvezményeket, aztán beadják a derekukat.

Ha mégsem, akkor pedig Franciaország, Németország, Spanyolország, Olaszország és az Unió legnagyobb része nélkülük is megegyezhet egy államközi szerződés keretében. Tehát vehetjük úgy, hogy a német-francia javaslatok gyakorlatilag el lettek fogadva.

Ezek a javaslatok pedig mindent megváltoztatnak.

Nemcsak arról van szó, hogy azoknak az országoknak, amelyek részesülnek az Unió által fölvett 500 milliárd eurós hitelből, nem kell euróról euróra visszafizetniük azt a közös kasszába. Hasonlóan a költségvetési hozzájárulásokhoz, a tagországok a gazdaságuk erejének arányában törlesztenek majd. Pontosan úgy, ahogy egy országon belüli régiók között szokás. A pénzügyi szolidaritás beírja magát az Unió kultúrájába, működésébe, normális ügymenetébe, habár kevesebb, mint három héttel ezelőtt Németország még teljesen elvetette a közös hitelfelvétel ötletét.

Már ez is elég lenne hozzá, hogy forradalomról beszéljünk.

Ez a második ok arra, hogy higgyünk az európai egység harmadik felvonásában, de Emmanuel Macron és Angela Merkel ennél jóval messzebb mentek. Azt is javasolják, hogy együtt meneteljünk a huszonhét gazdaság zöld és digitális átállása felé; a cégekre, főleg az internetes óriáscégekre kiszabott minimális európai adóterhek felé; az európai társadalombiztosítási rendszerek harmonizációja és az európai minimálbér bevezetése felé; közös egészségpolitika felé, ami eddig teljes mértékben a tagállamok határkörébe tartozott; afelé, hogy stratégiai iparágakat az unió határain belülre helyezzék, és hogy megváltoztassák a gazdasági verseny európai szabályait azért, hogy európai ipari óriások jöhessenek létre.

Még nem láttuk ezt elégszer. Még nem mondtuk elégszer.

A pénzügyi szolidaritáson túl, amit ez a hitelfelvétel jelent majd, Franciaország és Németország azt javasolta, hogy az unió teremtse meg a saját ipari szuverenitását a nemzetközi színtéren. Ez teljesen új.

Ez szakítás azzal az elvvel, hogy a termelést mindig oda kell áthelyezni, ahol a költségek a legalacsonyabbak, hogy a részvényesek és a fogyasztók érdekeit részesítsék előnyben a dolgozók érdekeivel szemben. Éles szakítás azzal a gazdasági elvvel, amelyik körülbelül 40 éve uralja a világot, Európát is beleértve.

Ez a harmadik ok arra, hogy higgyünk a harmadik felvonásban, de ezek mind csak szavak, mondhatják önök.

Valóban,

de azon kívül, hogy minden politikai döntés szavakkal kezdődik, ezeket a szavakat nem Andorra és Barbados mondta ki... és nem is ok nélkül.

Ellenkezőleg: Emmanuel Macron azóta hirdeti az európai szuverenitás eszméjét, hogy elindult a francia köztársasági elnökségért.

Mostanra Angela Merkel is magáévá tette ezt a gondolatot, mert megértette, hogy amikor a kínai import csökkenni fog és az Atlanti-óceán túlpartján védővámok emelkednek, a német ipar sem nélkülözheti a közös piacot és a közös pénzt.

Ez a negyedik ok arra, hogy higgyünk a harmadik felvonásban, és van egy ötödik is.

Ebben a válságban a kancellár megfigyelte, hogy mekkorát változott a világ már a járvány előtt is. És mit látott? Hogy bárki is legyen a következő amerikai elnök, az Egyesült Államok visszahúzódik a saját határai mögé és a Kínával zajló szkanderezésnek szenteli az erejét; látott egy hanyatló Oroszországot, amelyik az Európai Unió nélkül képtelen a felszínen maradni; és látott egy Kínát, amelyet gazdasági és politikai ellentmondások egyre nagyobb agresszióba sodornak a perifériáin.

Látta, hogy az európaiaknak és a világnak soha nem volt még ekkora szüksége az európai egységre, és a sors úgy hozta, hogy a kancellár, aki megértette ezt a valóságot, július 1-jén átveszi az unió soros elnökségét, és a saját hazájában is elég tekintélyre tett szert ahhoz, hogy most már ne kelljen semmi másra gondolnia, csak arra, hogy milyen örökséget akar maga után hagyni.

2020. május 13-án, amikor emlékeztette a német parlamenti képviselőket, hogy Jacques Delors is úgy gondolta: a pénzügyi unió nem lesz elég és „politikai unió” is kell,

a kocka el volt vetve.

Ahogy Franciaország, úgy Németország is egy gazdaságilag és politikailag szuverén Unió felé akar haladni, egy politikai unió felé, egy nemzetközi színtéren hatalommal bíró Európa felé, és a javaslatok, amelyeket megfogalmaztak, ezt alapozzák meg.

(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)

Neked ajánljuk