Vitatott írásomban (Csúnya matek, Magyar Narancs, 2009. november 26.) eljátszottam a gondolattal, hogy ugyanazokból a tényadatokból esetleg egészen más következtetést is le lehet vonni, mint amire a szerzők jutottak. Ebből vitapartnereim rögtön társadalmi felelőtlenségre, rasszizmusra következtettek. (A válaszokat lásd: Olvasói levelek, Magyar Narancs, december 3. és december 10., valamint: Kertesi Gábor: Az etnikai profilalkotásról, december 10.) Ha ennek vállalása kell ahhoz, hogy következetesen, előítéletektől (adott esetben: szélsőségesen antirasszista előítéletektől) mentesen gondolkodhassunk, hát vállalom, és ezekkel a címkékkel nem vitatkozom. Készségesen elismerem, hogy a hitvita műfajában vitapartnereim az erősebbek. Ami engem érdekel a dologból, az a tudományos tények különféle lehetséges interpretációi, az egymásnak esetleg ellentmondó, de egyaránt logikus értelmezések.
*
Viccesnek találtam, ahogy Kádár András Kristóf, Tóth Balázs és Simonovits Bori szememre vetik, hogy nem jelölöm meg elég precízen, milyen adatokra hivatkozom, majd ellenérvként az olvasó elé tárják pontosan azokat az adatokat, amelyekről én is beszélek. Csak épp a lényeget nem veszik észre, azt, hogy ugyanazokat az adatokat értelmezzük másképp. Azt is viccesnek találtam, ahogy Kertesi Gábor "Mérő-féle reprezentativitási elvről" ír. Bár az én nevemhez kapcsolódna ennek a fontos pszichológiai alapelvnek a felfedezése! Sajnos ki kell ábrándítanom: a dolog nem söpörhető le annyival, hogy ez csupán egy rasszista, társadalmilag teljesen felelőtlen firkász egyedi, egyéni elképzelése.
Nos, térjünk az értelmezési kérdésre. Kádár Andrásék levele a következőt állítja: "A három helyszín eredményeit összesítve elmondható, hogy a romákat érintő igazoltatások 78 százaléka, a nem romák esetében pedig az esetek 79 százaléka volt sikertelen abban az értelemben, hogy nem követte további rendőri intézkedés, tehát eredményesség tekintetében nem mutatható ki szignifikáns eltérés etnikai bontásban." Eddig az (egyik) adat, amelynek korrektségét egy pillanatig sem vitattam, és amelyből mindketten kiindulunk. Kádárék így folytatják: "ez az egyszázalékos, statisztikai értelemben teljesen lényegtelen eltérés nem indokolja azt, hogy..." Mintha én azt mondtam volna, hogy ez bármit is indokol! Épp az ellenkezőjét mondtam: vegyük komolyan, hogy nincs érdemi eltérés, és keressük ennek az okát, valamiféle magyarázatát. Ugyanis szerintem éppen az az érdekes, hogy ennyire nincs különbség az eredményességben, miközben minden egyébben van. Itt térnék ki egy pillanatra Németh István kommentárjára: én (vele ellentétben) nem vitattam az etnikai azonosítás módszertanát az említett kutatásokban. Ha ő ezt helyteleníti, azt ne velem vitassa meg.
Miután szöget ütött a fejembe, hogy milyen érdekes ez a statisztikai tény, elkezdtem olyan értelmezést keresni, amely ezt nem a rendőrség rasszizmusának bizonyítékaként jeleníti meg. Kádárék értelmezése ugyanis nem győzött meg arról, hogy ezek az adatok valóban a rendőrség rasszizmusát támasztják alá. Ha elfogadjuk, hogy a romák között más a bűnözési arány, mint a nem romák között, akkor egy rasszista hozzáállásból ennyire kiegyensúlyozott eredmény nem jöhet ki - ezt az általam bemutatott egyszerű (és csúnya) matematikai modell is mutatja, akármelyik modellt is fogadjuk el emellett a Kertesi Gábor által hosszan idézett tankönyvből. Egy sokkal árnyaltabb értelmezés adhat csak magyarázatot a különbség lényegében teljes hiányára.
Elkezdtem hát valami olyan általános elvet keresni, amiből viszont éppen ezek a kutatási eredmények következnek. Szerencsére a pszichológia tudományának jelen állása készen szolgált ilyen elvvel, azt nem nekem kellett felfedeznem. Ez a reprezentativitási elv. Úgy vélem, ha az adatokat ebben a keretben értelmezzük, az sokkal mélyebb és érdemibb eredményekhez és érdekesebb további tudományos kérdésfeltevésekhez vezet, mint Kádárék interpretációja. Azt a lépést ugyanis, amelyben Kádárék az adatokból a rendőrség rasszizmusára következtetnek, logikailag is tévesnek tartom; szerintem ez csakis a szerzők szélsőségesen antirasszista alapállásából, ideológiájából következik.
Ám azt sem állítom, hogy az én interpretációm a kutatási eredmények egyetlen lehetséges ideológiamentes értelmezése. Csak azt mondom, hogy tudományos szempontból legalább ugyanannyira korrekt értelmezés, mint a szerzőké. Ebből az következik, hogy az eddigi adatok alapján nem lehet eldönteni, melyik a helytálló a két értelmezés közül. Az említett kutatásokból nem azért nem következik a rendőrség rasszizmusa, mert biztosan nem rasszisták, hanem csak azért, mert az adatok ezt nem bizonyítják. Ha Kádáréknak netán igazuk van, azt további kutatásokkal kell igazolniuk, amelyek eredménye ezt az ugyanannyira logikus alternatív interpretációt kizárja.
Más kérdés, hogy szerintem nincs igazuk. Én sokkal inkább a reprezentativitási elv működésének mélyebb megismerésében keresném az igazoltatások valódi, rejtett vezérlőelvének a kulcsát, mint a rasszizmusban. De mivel nem e területnek vagyok a kutatója, itt megállok, és csak annyit állítok, hogy Kádárék következtetése nem meggyőző, noha adataikat és kutatási módszertanukat egyáltalán nem vitatom, sőt példamutatónak tartom.
Hozzászólásuk utolsó mondatára reflektálnék még. "Mi ez, ha nem rasszizmus, etnikai hovatartozás alapján történő hátrányos megkülönböztetés?" Ugyanis ezt is értelmezési kérdésnek tartom. És én időnként még ennél sokkal inkább rasszizmusnak tekintett jelenségek ilyen értelmezését is hajlamos vagyok vitatni. Ha már durvulunk, hát bemutatom a legkevésbé szalonképes példámat.
*
Ha a Fradi-szurkolók kemény magja azt énekli, hogy "Indul a vonat Auschwitzba", az sem csakis rasszizmusnak értelmezhető, és szerintem nem is feltétlenül mindig az. Hát akkor mi? - kérdezheti erre az olvasó.
Trágárság. Ezeknek az embereknek a trágárság, mások megbotránkoztatása külön önérték. És mi van akkor, amikor a "kurva anyátok" már kevés, már nem eléggé megbotránkoztató, és az "újpesti cigányok, b*tok az anyátok" sem eléggé hatásos már? Amikor már ez sem elég, akkor valami még erősebb tabut kell megsérteni, a trágárság jegyében. Ilyenkor jön Auschwitz és a többi.
Nehogy félreértsenek: nem arról van szó, hogy rendjén valónak tartom ezeket a rigmusokat. Ha némelyiket jogilag, a parlament által hozott törvénnyel megtiltanák, azt helyeselném, mert sok ember számára sértőek, függetlenül attól, hogy valóban rasszista indíttatásúak-e. De most nem erről van szó, hanem az értelmezésről. Szerintem nagyon fontos ezeket a rigmusokat megkülönböztetni a tisztán rasszista gondolatoktól, például Morvai Krisztina, Lovas István vagy Tomcat bizonyos megnyilvánulásaitól. Ha ugyanis összekeverjük ezeket, ha összemossuk a szimpla trágárságot (vagy a mi vitánk esetében: a reprezentativitási elv alkalmazását) a rasszizmussal, azzal éppen a rasszizmus lényegét fedjük el: azt, hogy mennyire velejéig aljas gondolkodásmód.
