Góliát születése: mi lehet Orbán célja a fideszes médiavállalatok összevonásával?

  • Urbán Ágnes
  • 2019. január 13.

Publicisztika

Egy dolog biztos: az állami forrásoknak köszönhetően a fideszes médiaalapítványnak nem lesznek pénzügyi nehézségei, a piaci versenyt pedig csak hírből ismerik.

Közös tulajdonba került a kormánypárti propagandamédia jelentős része. Egyrészt Mészáros Lőrinc cége, a Mediaworks teljessé tette a lappiaci portfólióját, felvásárolt három kisebb kiadót, így hozzájutott további öt megyei laphoz, a Bors bulvárlaphoz és a Szabad Föld hetilaphoz.

A vidéki Magyarország tájékoztatására létrehozott országos hetilap, a Szabad Föld fél évszázada kedvelt célpontja a politikának. Egy hete ismét a jobboldal pozícióit erősíti, miután az MSZP volt pénztárnoka, Puch László nem tudott nemet mondani Mészáros Lőrinc médiagömböcének. Az még nyitott kérdés, hogy a Népszavát is lenyeli-e a Fidesz.

Ezután a létrejött óriáscéget Mészáros felajánlotta a nemrégiben létrehozott Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak (KESMA). Hogy a történet még furcsább legyen, nemcsak Mészáros döntött így, hanem kilenc másik médiatulajdonos is, Habony Árpádtól Schmidt Márián át Matolcsy Ádámig.

Nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítették a fideszes médiabirodalom létrehozását

A versenyhivatal és a médiatanács így nem vizsgálja az összefonódást. Egy szerdán megjelent kormányhatározat nemzetstratégiai jelentőségű minősítést adott az új fideszes médiaholdingot megalapozó ügyleteknek - írja a hvg.hu. Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt rendelet a közérdekkel indokolja a minősítést, melynek valós célja az lehet, hogy a Gazdasági Versenyhivatalnak és a Médiatanácsnak így nem kell vizsgálnia, hogy a holding korlátozza-e a versenyt vagy a média sokszínűségét.

A kuratórium fideszes kötődésű tagokból áll, ők bízták meg Liszkay Gábort, a miniszterelnök hűséges emberét a menedzsment ellátásával. Nehéz megmondani, hogy pontosan mekkora a felajánlott cégvagyon, ehhez egyenként kellene elvégezni az egyes vállalatok értékelését.

Habony és Rogán

Habony és Rogán

 

 

Számolni kell azzal is, hogy az összesített cégérték jóval nagyobb, mint a különálló cégek értékének összege, hiszen egy ilyen széles portfólió kedvező ajánlatot tehet a hirdetőknek, mert olyan csomagok alakíthatók ki, amelyekkel nagy tömegek és speciális célcsoportok is hatékonyan elérhetők. Az elmúlt évek pénzügyi adataiból sem könnyű következtetéseket levonni: az alapítványhoz került propagandakiadványok bevételeiben az állami hirdetések domináltak, piaci körülmények között régóta nem mérették meg magukat.

Egyablakos rendszer

Vajon miért tette meg a fideszes médiairányítás ezt a szokatlan lépést?

Évek óta közpénzből finanszírozták a propagandát, amit az állami hirdetések piactorzító hatásáról szóló elemzések, cikkek szóvá is tettek, de ezek a kritikák nem sok vizet zavartak. Nem vonultak tízezrek az utcára, hogy független médiát követeljenek, de az Európai Bizottságot sem érdekelte a piaci verseny hiánya.

Évekig működhetett volna az eddigi rendszer, ehelyett a miniszterelnök (mert ne legyen kétségünk, hogy ezt a döntést ő hozta meg) tett róla, hogy a magyar médiaügyekre ismét odafigyeljen a világ. A kormányközeli tulajdonosok eddig messziről befektetőknek néztek ki, de azzal, hogy tömegével ajánlották fel ingyen a milliárdos cégvagyonukat egy alapítványnak, lényegében pecsétes papírt állítottak ki arról, hogy strómanok voltak. Ráadásul a magyar médiapiac immár formálisan is végtelenül koncentrálttá vált. Ezt fokozza, hogy a miniszterelnök közérdekből nemzetstratégiai jelentőségű összefonódássá minősítette a tranzakciót, és így elejét vette a versenyhivatali vizsgálatnak.

Miért félt ennyire a Fidesz a versenyhivataltól?

Még a végtelenül szervilis NER-ben is volt rá esély, hogy a GVH nemet mond e tranzakcióra? Számos jelentős elérésű média, így a megyei napilapok, az egyetlen országos kereskedelmi rádió, a Retro, valamint az Origo hírportál is az alapítványhoz került. Szektorális megoszlás szerint a nyomtatott lapok piacán történt a legnagyobb piaci koncentráció. A televíziós és rádiós piacon vannak erős kormánypárti szereplők, amelyek kimaradtak ebből, és természetesen ott van a közszolgálati média is, amely szervezetileg különálló, még ha tartalomban hűen követi is a propaganda-célokat. Az online piacon szerencsére még maradtak nagy elérésű független szereplők is, így ott sem annyira látványos a koncentráció növekedése, bár az Origo, a 888, a Mandiner és a Ripost.hu egy kézbe kerülése versenyjogi szempontból is figyelemre méltó.

false

 

Fotó: Narancs

 

A nyomtatott piacon kialakult koncentrációt jól mutatják a 2017-es hirdetésibevétel-adatok: a teljes hirdetési bevétel 53 százaléka azokhoz a médiumokhoz vándorolt, amelyeket most elnyelt az alapítványi médiaholding (lásd ábránkat). Ez az arány az állami hirdetések esetében eléri a 83 százalékot. (Ha egyébként nem tudnánk, akkor ebből a két adatból is kiderülne, hogy a holdingba került cégek nem piaci alapon működnek, az állami reklámköltés kedvezményezettjeiként jutnak jelentős bevételhez.)

Egészen döbbenetes, ahogyan a megyei lapok piacán a teljes koncentráció megtörtént: mind a 18 megye napilapja egy kézbe került. A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség auditja szerint 2017 második fél­évében 586 ezer volt a megyei lapok összesített példányszáma, ami hozzávetőleg 2 millió olvasót jelenthet. Ha semmilyen más kiadvány nem lenne az alapítványnál, már ez önmagában megbukna egy tisztességes versenyhivatali vizsgálaton. Ehhez képest azonban az új médiaholding számtalan más médiamárkát is tartalmaz, az Átlátszó számítása szerint összesen 476 címről van szó.

Ha megfordítjuk a logikát, nézhetjük úgy is, hogy összesen három olyan napilap maradt Magyarországon – beleértve az országos és megyei napilapokat –, amelyek az alapítványon kívül léteznek. Ezek közé tartozik a Magyar Hírlap, amely szerkesztési irányultságát tekintve bőven beférne a portfólióba, Széles Gábor lapja ugyanis méltó párja bármelyik kormánypárti propagandafelületnek. Kimaradt még a Blikk, amely egy nemzetközi befektető, a Ringier–Axel Springer tulajdonában van, de bulvárlapként nem tesz hozzá túl sokat a közéleti tájékozódáshoz. Az egyetlen valamirevaló napilap a Népszava, amely tényleg utolsóként szolgálja azon újságolvasók igényeit, akik nem a propagandából szeretnének értesülni a napi történésekről.

A helyzetet árnyalja, hogy a Népszava tulajdonosa az a Puch László volt szocialista pártpénztárnok, aki éppen most játszotta át a Szabad Föld hetilapot Mészáros Lőrincnek, vagyis közvetve a KESMA-nak.

Puch László felejthetetlen produkció végén bökte ki, hogy az MSZP törvénysértéssel nyert 2006-ban

A magyar közélet régóta látott ennyire bizarr eseményt! Puch László a Spinozában járt, ki tudja, miért. Kedd este, nem sokkal fél kilenc előtt Puch László láthatóan megkönnyebbülten állt fel a színpadi székből, amelyben 80 percen át ült, olykor egészen feszengett.

Egy olyan hetilapról van szó, amelyet, szemben a többi politikai lappal, elsősorban vidéken olvasnak, példányszáma eléri a 62 ezret, s ezzel akár a 200 ezres olvasottságot. Puchban annyi tisztesség sem volt, mint annak idején Simicska Lajosban a Magyar Nemzet bezárásakor. Simicska úgy adta át a jogokat, hogy előtte megszüntette a lap kiadását, márpedig a nyomtatott lapok piacán köztudott: ha egy újság hónapokra eltűnik, kizárt, hogy az esetleges – jelen esetben kormánypárti – újraindításakor az idősödő előfizetői tábor újra mozgósítható legyen.

Hogy teljes legyen az összkép, Puch a másik hetilapját, a Vasárnapi Híreket bezárta, így lényegében csak a Népszava maradt MSZP-közeli lapként.

A pénz eredete

Vajon az így kialakított portfólió mennyire fogja vonzani a kereskedelmi hirdetőket – akár azokat is, amelyek nem látnák szívesen a márkájukat listázások, lejárató cikkek, később helyreigazítandó hazugságok mellett?

Nagy dilemma lehet számukra, hogy kizárólag a célcsoport optimalizálását tartsák-e szem előtt, vagy azt is, hogy hosszabb távon az egyszínű médiatérkép milyen hatással lesz a piacgazdaságra, egyáltalán arra az országra, ahol tevékenykednek. Munkál-e olyan felelősségérzet ezekben a hirdetőkben, hogy rövid távú kampányérdekeiket fölülírva támogassák a megmaradt független médiát?

A másik fontos kérdés, hogy mi lesz a portfólióból kimaradt, ám kormányközeli szereplőkkel. A legnagyobb falat egyértelműen a Tv2-csoport, Andy Vajna kormánybiztos érdekeltsége. Egy kereskedelmi tévé működtetése teljesen más kompetenciákat igényel, mint egy propagandagépezeté. Itt tényleg számít, hogy mekkora a közönség.

false

 

A társaság veszteségei azt mutatják, a tévés piacon működő 4-5 független szereplővel folytatott verseny költségét nem lehet pusztán állami hirdetésekből kigazdálkodni – pedig az elmúlt két évben a kormány és az állami cégek hatalmas összegeket toltak a Tv2-be. Ettől függetlenül valószínű, hogy előbb-utóbb a Tv2 is az alapítvány tulajdonába kerül majd. Alighanem igazi hungarikum lesz a nonprofit alapon működő kereskedelmi médium.

Hasonlóan bizonytalan a Rá­dió 1 jövője, amely szintén Vajna tulajdonában áll és egyelőre megúszta a beolvadást. Ezen felül van még néhány kisebb propagandamédia, amelyeket a tulajdonosuk meg tudott tartani, nem kellett „beszolgáltatni” az alapítványba. Ilyen a már említett Magyar Hírlap, a hetilapok közül a Demokrata, az online oldalak közül a PestiSrácok. Ám nem okoz majd különösebb meglepetést, ha egy szép napon ezek is bekerülnek a gigaportfólióba.

Az újonnan létrehozott alapítványi portfólió tökéletesen szolgálni fogja a Fidesz kommunikációs érdekeit. A Szabad Föld kivételével szerkesztőségi irányváltás sem szükséges, legfeljebb egy kicsivel még központosítottabb lesz a médiabirodalom. Azt viszont nem tudjuk, milyen egyéb elképzelések vannak még a háttérben, amelyek ezt a speciális szervezeti formát indokolhatnák.

Lehet, hogy valóban készül egy olyan javaslat a Fidesz berkeiben, amely szerint csak nonprofit alapítványoknál jelenhet meg állami hirdetés, mint ahogy az már el is terjedt a sajtóban. Az sem elképzelhetetlen, hogy a tao-pénzek útját nyitnák meg a „nonprofit” média számára, elvégre az előadó-művészeti tao megszüntetésével amúgy is pénzek szabadulnak fel a rendszerben. Bárhogy lesz is, egy dolog biztos: az állami forrásoknak köszönhetően az alapítványnak nem lesznek pénzügyi nehézségei, a piaci versenyt pedig csak hírből ismerik majd.

A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem docense és a Mérték Médiaelemző Műhely kutatója.

(Nyitókép: Magyar Népmesék - A kisgömböc)

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.