László Csaba

Kapitány a viharban

Az Orbán-kormány gazdaságpolitikájáról: hogyan ne kezeljünk válságot?

Publicisztika

Annak idején, költségvetési bürokrataként számos költségvetési tárgyalást folytattam le, s gyakran előfordult, hogy kisebb összegeknél különösebb szócséplés nélkül igyekeztünk egy szép kerek számban megegyezni. Aztán az egyik miniszterem felvilágosított, hogy ezt így nem szabad csinálni. Mindig kell valamit mondani, még ha kevéssé életszerűt is, valami szépen hangzó indoklást találni arra, hogy a végén miért is abban a számban vagyunk hajlandók ki­egyezni.

Ez a tapasztalat a kormányalakításkor jutott ismét az eszembe. Orbán Viktor – az effajta ideológiák nagymestere – az idén is messzire tekintett. A 2030-ig előttünk álló kihívásokról beszélt, járványról, háborúról, családokról, a magyar vállalkozásokról, a fizikai, anyagi és szellemi-kulturális biztonságról, s persze a magyar gazdaság növekedéséről. „Magyarország egy ilyen korszakban nem engedheti meg magának a felelőtlenség, a széthúzás és a gyöngeség luxusát. Vagyis most igazán belevaló kormány kell, amely felelős, amely egyesíti az országot, és amely kellő erőt mutat” – mondta az új kormány parlamenti bemutatásán május 24-én.

Csakhogy 2030 még nagyon messze van – és a gazdaságpolitikai irányítás átszabásánál nem ártott volna tekintettel lenni az akkor még jórészt előttünk álló 2022-es évre sem. A régi-új kormánynak eddig leginkább a felelőtlenség és a széthúzás luxusát sikerült bemutatnia.

Dolgozik a kormány

Az elmúlt négy év gazdaságpolitikáját sok jogos bírálat érheti, de a kormányon belül legalább világos volt a munkamegosztás. A gazdaságpolitikát a Pénzügy­minisztérium (PM) irányította, élén a régóta hivatalban lévő, tapasztalt miniszterrel. A minisztérium 2019 óta ugyan egyre több és egyre ingerültebb vitát folytatott a „független” jegybankkal, de ezeket mindig a jegybank kezdeményezte, és a tárca visszafogottan reagált.

Az új kormányban viszont sikerült az irányítást káoszba fullasztani. A Pénzügyminisztériumtól elvették a gazdaságpolitikát; létrehozták a gazdaságfejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter posztját (ezt Nagy Márton, a jegybank korábbi alelnöke kapta), és emellett számos miniszter kapott a gazdaságpolitika szempontjából meghatározó feladatokat. Külön helyre került az iparpolitika, az EU-támogatások kezelése, a beruházások, a vállalkozásfejlesztés. És a széthúzás nem csak az intézményes struktúrában, de a személyi összetételben is kódolva van. A mélyreható szerkezeti átalakítások hosszú távon akár indokoltak is lehetnek, de rövid távon rendszerint leállással, zavarral járnak. A bürokrácia befékez, minden szereplő saját maga és pozíciója átmentésével foglalkozik, a vezetők igyekeznek minél több területet magukhoz seperni. Sokat elárul, hogy Palkovics miniszter lemondása miatt máris át kellett szabni a májusban 2030-ra tekintettel kialakított struktúrát – mindezt az elszabaduló infláció, az energiaválság, a szomszédban zajló háború közepette.

Ám ez csak a kezdet volt.

Jól tudjuk: Magyarország kicsi, nyitott gazdaság. Az iránta táplált befektetői bizalom nélkül súlyos gondjai lehetnek, és a bizalom sokszor – látszólag – apró dolgokon múlik. Hogyan dolgozott e bizalom megőrzésén a kormány és a jegybank?

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk