Ez a tapasztalat a kormányalakításkor jutott ismét az eszembe. Orbán Viktor – az effajta ideológiák nagymestere – az idén is messzire tekintett. A 2030-ig előttünk álló kihívásokról beszélt, járványról, háborúról, családokról, a magyar vállalkozásokról, a fizikai, anyagi és szellemi-kulturális biztonságról, s persze a magyar gazdaság növekedéséről. „Magyarország egy ilyen korszakban nem engedheti meg magának a felelőtlenség, a széthúzás és a gyöngeség luxusát. Vagyis most igazán belevaló kormány kell, amely felelős, amely egyesíti az országot, és amely kellő erőt mutat” – mondta az új kormány parlamenti bemutatásán május 24-én.
Csakhogy 2030 még nagyon messze van – és a gazdaságpolitikai irányítás átszabásánál nem ártott volna tekintettel lenni az akkor még jórészt előttünk álló 2022-es évre sem. A régi-új kormánynak eddig leginkább a felelőtlenség és a széthúzás luxusát sikerült bemutatnia.
Dolgozik a kormány
Az elmúlt négy év gazdaságpolitikáját sok jogos bírálat érheti, de a kormányon belül legalább világos volt a munkamegosztás. A gazdaságpolitikát a Pénzügyminisztérium (PM) irányította, élén a régóta hivatalban lévő, tapasztalt miniszterrel. A minisztérium 2019 óta ugyan egyre több és egyre ingerültebb vitát folytatott a „független” jegybankkal, de ezeket mindig a jegybank kezdeményezte, és a tárca visszafogottan reagált.
Az új kormányban viszont sikerült az irányítást káoszba fullasztani. A Pénzügyminisztériumtól elvették a gazdaságpolitikát; létrehozták a gazdaságfejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter posztját (ezt Nagy Márton, a jegybank korábbi alelnöke kapta), és emellett számos miniszter kapott a gazdaságpolitika szempontjából meghatározó feladatokat. Külön helyre került az iparpolitika, az EU-támogatások kezelése, a beruházások, a vállalkozásfejlesztés. És a széthúzás nem csak az intézményes struktúrában, de a személyi összetételben is kódolva van. A mélyreható szerkezeti átalakítások hosszú távon akár indokoltak is lehetnek, de rövid távon rendszerint leállással, zavarral járnak. A bürokrácia befékez, minden szereplő saját maga és pozíciója átmentésével foglalkozik, a vezetők igyekeznek minél több területet magukhoz seperni. Sokat elárul, hogy Palkovics miniszter lemondása miatt máris át kellett szabni a májusban 2030-ra tekintettel kialakított struktúrát – mindezt az elszabaduló infláció, az energiaválság, a szomszédban zajló háború közepette.
Ám ez csak a kezdet volt.
Jól tudjuk: Magyarország kicsi, nyitott gazdaság. Az iránta táplált befektetői bizalom nélkül súlyos gondjai lehetnek, és a bizalom sokszor – látszólag – apró dolgokon múlik. Hogyan dolgozott e bizalom megőrzésén a kormány és a jegybank?
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
