Mélyi József

Erős várunk, az olimpia

Az Orbán-rendszer szimbolikus terei, épületei, szobrai

Publicisztika

Budapest legfontosabb szimbolikus terei – több más kelet-európai fővároshoz hasonlóan – a 19. század vége és a 20. század 30-as évei között alakultak ki, azóta pedig több rendszerváltozás hagyta rajtuk a bélyegét.

Legutóbb 1990 körül zajlott le radikális köztéri fordulat, egyebek közt utcák átnevezésével, emlékművek lebontásával, illetve új hangsúlyok – és új alkotások – elhelyezésével. A 90-es évek elején úgy tűnt, hogy belátható időn belül nem lesz újabb gyökeres átalakulás. Az elmúlt 12 évre visszatekintve azonban elmondható, hogy a főváros szimbolikus terei jelentősen átformálódtak: az Orbán-kormányok emlékezetpolitikai döntései nyomán Budapest számos köztere a rendszerváltáséhoz hasonló léptékben íródott át; elég, ha csak a Kossuth tér átalakítására vagy a Vár átépítésére gondolunk. Vajon mennyiben olvasható ki ebből az átalakulásból egységes szándék, ideológia vagy rendszer, s ha valóban rendszerről van szó, annak melyek lennének a sarokpontjai?

A klónok háborúja

Valójában a Fidesz a 2010 utáni budapesti emlékezetpolitikai átrendezés alapjait már 1998 és 2002 között lefektette. A Nemzeti Színház építésének leállítása, új épület emelése, a korona átszállítása a Parlamentbe ugyanúgy ekkor történtek, mint a Vár átalakítása felé tett első lépések. Az elgondolások alapvonásai pedig már megtalálhatók Makovecz Imre 1998-as nyilatkozataiban is: a színház majd, mint „főnixmadár emelkedik ki” az „Aczél által leromboltatott” Blaha Lujza téri épület formáiból; a Szent Koronát pedig, kiemelve a múzeumból, a Várkert Bazárban vagy a Felvonulási téren, „a nemzet nagyjainak szoborcsoportja körében” lehetne elhelyezni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.