Killik László

Kimászni az elvárási szakadékból

Könyvvizsgálók és a brókerbotrány

  • Killik László
  • 2015. április 27.

Publicisztika

Az évtized brókerbotránya zajlik Magyarországon. A veszteség részben és talán legfájóbban pénzben fejezhető ki, de van egy most még kevésbé érezhető, de később komoly gondokat okozó morális része is. Jogosan fogja minden pénzét befektetni szándékozó feltenni a kérdést: mi garantálja, hogy többet ilyesmi ne forduljon elő?

Még könyvvizsgálótanoncként hallottam ezt a kifejezést: „elvárási szakadék”. Az elvárási szakadék nem más, mint a pénzügyi beszámolók felhasználóinak elvárása a könyvvizsgálóval szemben és a könyvvizsgáló által nyújtott bizonyosság közti különbség. A pénzügyi beszámolók felhasználói azt várják a könyvvizsgálói jelentéstől, hogy az egyfajta garan­ciát adjon számukra a társaság pénzügyi helyzetével kapcsolatban. Ezzel szemben a könyvvizsgáló azt mondja, hogy nem talált arra utaló jelet, hogy ne lenne minden rendben.

Az elvárás és az állítás tartalma között komoly különbség van.

Ez a különbség akkor válik drámaivá, amikor egy cég vezetése szándékosan, előre megfontoltan téves információkat közöl a könyvvizsgálóval, azaz becsapja. Természetesen vannak könyvvizsgálói módszerek arra, hogyan lehet bizonyos csalásból eredő kockázatokat azonosítani – de a legnagyobb csalásokat sok esetben az érintett gazdasági társaságok tulajdonosai és felső vezetői követik el, akik jól ismerik azt is, hogy mit vizsgál egy könyvvizsgáló. Ezért a könyvvizsgálói jelentés addig használható, ameddig a vezetés tisztességesen végzi a feladatait. Az egész könyvvizsgálat erre épül. Ha nem ez a helyzet, akkor nem könyvvizsgálóra van szükség, hanem rendőrségre és bíróságra.

Nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy a jelenlegi brókerbotrányban az ilyen – feltételezhetően csalásból eredő – hibákat egyetlen könyvvizsgáló sem tárta volna fel. Teljesen mindegy, hogy nagyobb vagy kisebb cég volt a könyvvizsgálója a szóban forgó társaságoknak; számos hasonló esetben vallottak már kudarcot a nagy könyvvizsgáló társaságok is. Ezért is kellene megtalálni azt az eszközt, ami a könyvvizsgálókat vagy akár a hatóságokat is segíti a csalások, a pénzügyi bűncselekmények megelőzésében, feltárásában, és megfelelő garanciát tud adni a befektetőknek.

A nemzetközi gyakorlatban több példát is láthatunk arra, hogyan próbálják a jogalkotók, felügyeleti szervek a csalásból eredő kockázatokat csökkenteni. Ezek közül érdemes kiemelni két amerikai megoldást: a Sarbanes–Oxleytörvényt, ami a folyamatok és a felelősök azonosításával, valamint az egyes döntési pontok dokumentálásával igyekszik csökkenteni a kockázatokat, valamint a Whistlebowler Protection törvényt, ami azokat a munkavállalókat védi, akik munkáltatójuknál jogszabálysértésre vonatkozó bizonyítékokat tudnak szolgáltatni.

A Sarbanes–Oxley-törvény megalkotásának egyik oka az Enron vállalat csődje volt, melynek következtében az addigi BIG5 nemzetközi könyvvizsgáló cég egyik legelismertebb tagja, az Arthur Andersen elvérzett, maradt a mai BIG4.

Ám ezek a módszerek és szabályok sem mindenhatók, hiszen a 2008-as pénzügyi válságot sem tudták megakadályozni, jóllehet az érintett cégek könyvvizsgálója többségében a BIG4 tagja volt.

Úgy tűnik, hogy a csalásból, a szándékos manipulációkból eredő számviteli szabálytalanságokra többnyire akkor derül fény, ha az érintett már nem tudja újabb valós vagy fiktív tranzakciókkal fedezni és titokban tartani a szabálytalanságot, vagy megroppan, és egyszerűen bevallja, hogy mit csinált. A visszaélések kockázata mindig jelen van, különösen a gazdasági nehézségek idején. De csak a visszaélések lehetőségét lehet befolyásolni, teljesen kiküszöbölni nem lehet őket.

A csalásból, a szándékos manipulációból eredő számviteli, pénzügyi szabálytalanságok a szervezeteken belül keletkeznek, ezért azokat ott is lehet kiszűrni, külső ellenőr csak a legvégső esetben fogja azonosítani a csalást, és csak akkor, amikor már valóban nagy a baj. A könyvvizsgáló a belső ellenőrzési rendszerekre, a vezetés által kialakított kontrollra támaszkodik. Minél gyengébb egy társaság belső ellenőrzési rendszere, annál nagyobb a csalásból, a visszaélésből eredő hibás állítások valószínűsége. Ezért csak azzal lehet a csalás kockázatát csökkenteni, ha a társaságok belső ellenőrzési rendszereit fejlesztik – akár kötelezően, jogszabályban előírt normák alapján.

Meggyőződésem, hogy csak úgy lehet javítani a pénzügyi beszámolók hitelességét, ha az egyes társaságoknál nem csak az éves beszámolóról kellene véleményt alkotnia a könyvvizsgálónak. A szervezet által működtetett belső ellenőrzési rendszereket, kontrollokat is minősíteni kellene, és erről külön jelentést készítene a könyvvizsgáló. Ez a kérdés nem csak Magyarországon okoz komoly fejtörést a jogalkotóknak, világszerte keresik a megoldását.

A szerző könyvvizsgáló.

Neked ajánljuk