Hegedűs Dániel

Kopog, köszön, lábat töröl

Az alkotmányos rendszerváltás külpolitikai csapdája

  • Hegedűs Dániel
  • 2021.06.09 21:00

Publicisztika

Az ellenzéki összefogás realitása, a Fidesz-kormány szakpolitikai kudarcainak tagadhatatlanná válása a járvány során és a globális gazdasági konjunktúra megváltozása egyedülálló lehetőséget biztosít az ellenzék számára a 2022-es választásokon. Az esély a győzelemre pedig magától értetődően veti fel azt a kérdést, hogy milyen lesz a posztorbáni alkotmányos rendszerváltás külpolitikai környezete.

Sokak számára a válasz egyértelmű: a kormányváltás egyet jelent a külpolitikai normalizációval és az euroatlanti kapcsolatrendszer elsődlegességének a visszatértével. Csakhogy a magyar külpolitika normalizációja és az alkotmányos rendszerváltás nemzetközi támogatása egyáltalán nem következik a kormányváltásból. Magyarország posztorbáni demokratikus kormányzata akár súlyosabb külpolitikai elszigetelődéssel, sőt európai uniós szankciókkal is szembenézhet.

Bármennyire is reményt keltőek Vörös Imre (A jogállami alkotmányosság helyreállítása, civilbazis.hu, 2021. március 28.) vagy Kis János (Ha győz az ellenzék…, HVG 360, 2021. május 20.) érvei, ha a NER alkotmányos rendszerét egyszerű parlamentáris többség törölné el, az formailag nehezen lenne megkülönböztethető az alkotmányos puccstól – és annak tűnne az Európai Unió, illetve Magyarország meghatározó partnerei számára is. Kellően végig nem gondolt forgatókönyvek esetén az alkotmányos átmenetre adott nemzetközi reakciók alapjaiban ásnák alá az alkotmányos rendszerváltás legitimációját és az új, demokratikus kormány politikai küldetését. Épp ezért érdemes megfontolnunk, hogy milyen lehet a posztorbáni Magyarország külpolitikai környezete, és az miként befolyásolja az alkotmányos rendszerváltás kivitelezhetőségét.

Idealista és realista célok

Magyarország 2022 után remélhető (kül)politikája a Német Szövetségi Köztársaság 1949 utáni (kül)politikájával mutat rokonságot. Ez természetesen nem valamiféle bújtatott utalás az autokratizálódó Orbán-rendszer és a hitleri Harmadik Birodalom totalitárius diktatúrája közti hasonlóságokra – a párhuzam az antidemokratikus múltat maguk mögött hagyó új demokráciák stratégiai célkitűzései között mutatkozik.

Az NSZK nemzetközi kapcsolatait 1949 után az ország idealista és realista politikai célkitűzéseinek összeegyeztethetetlensége jellemezte. A bonni köztársaság értékalapú, a nemzetközi kapcsolatok elmélete alapján idealistának nevezett fő politikai célja az ország nemzetközi rehabilitációja és az alakuló nyugati integrációs intézményekben való lehorgonyzása, a Westbindung volt. Az elsődleges motiváción túl ez a politika kézzelfogható realista célokat is szolgált: garantálta az ország biztonságát az esetleges szovjet agresszióval szemben, és lehetővé tette gazdasági szuverenitásának részleges visszanyerését. Ugyanakkor ez az irányvonal kizárta a háború utáni német külpolitika ősrealista célkitűzése, a német egység megvalósítását.

 

Konrad Adenauer (balra) esküvel ígéri, hogy jók lesznek (1949)
Forrás: Bundesregierung/Georg Munker

A posztorbáni Magyarország esetében hasonló konfliktus adódik majd a külpolitikai helyreállítás értékalapú célja és a mögöttes realista gazdasági és biztonságpolitikai érdekek, valamint az „orbántalanítás” ősrealista belpolitikai célja, az ország alkotmányos és demokratikus működésének visszaállítása között. A magyar helyzet tragikuma, hogy ellentétben a német példával, az egymással konfliktusban álló célkitűzések egyikének a kizárólagos követése sem eredményez fenntartható politikai stabilitást.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk