Mekkora gáz, ha egy politikus elnézést kér?

Publicisztika

Az ellenzéki előválasztás azzal is újat hozott a magyar politikába, hogy szereplői szemlátomást nem ragaszkodnak a tévedhetetlen politikus mítoszához. De lesz-e, aki megbocsát? Vélemény.

Az egyik húsz percen keresztül arról beszél, mi mindent rontott el eddig politikusi működése alatt. A másik elnézést kér durva megjegyzése miatt: azt mondja, fáradt volt. Az ellenzéki előválasztás azzal is újat hozott a magyar politikába, hogy szereplői szemlátomást nem ragaszkodnak a tévedhetetlen politikus mítoszához. Gúnyolódnak is emiatt a kormánypárti kommentelők a Facebookon. Akiket viszont zavar a közbeszéd durvasága, azoknak ez a fejlemény biztosan tetszik.

Egy lángoszloppal, megfellebbezhetetlen erkölcsi tekintéllyel nem lehet vitatkozni. Beszélgetni sem.

Jobb elkerülni, mint egy folyton üzemelő természeti csapást – vagy pedig hallgatni kell rá, elfogadni, hogy ő jó, következésképp tőle csak jó jöhet, akkor is, ha az első pillanatban nem látszik annak.

Amikor két ilyen mentalitású politikus találkozik nyílt színen, csak a körülmények sugallják azt, hogy ez beszélgetés lesz, ugyanazon a nyelven, ugyanarról a témáról. Ha az egyik azt mondja, „ti ebben és ebben hibáztatok”, a másik nem azzal kezdi, hogy „igen, tényleg”, akkor sem, ha ez mindenki számára egyértelmű. Inkább előadja a saját narratíváját ugyanarról. Ilyen kultúrában nevelődve tényleg vicces látvány (lásd még: cirkusz, -show), amikor az egymással versenyző miniszterelnök-jelöltek pár dologban egyetértenek, illetve összehajtanak, de utána kezet fognak (egyáltalán: szóba állnak egymással), bemutatkozó nagyinterjúban beszélnek saját vakfoltjukról, esetleg bocsánatot kérnek a hülye megjegyzésükért, teljesen hétköznapi szavakkal.

Nem állítom, hogy a kormánypárti politikusok egyáltalán nem szoktak elnézést kérni. Vannak emlékezetes esetek és mondatok.

„Aki nem vitte semmire, az annyit is ér.” Miután ez a megjegyzés bejárta a magyar sajtót – még fantasyregény is utal rá –, Lázár János nyilvánosságra hozta a vásárhelyi közgyűlés jegyzőkönyvét, hangfelvételét, amelyből kiderült, nem a szegény emberekről beszélt, hanem a megélhetési politikusokról. „Mindazonáltal egy politikusnak mindig és mindenkor vállalni kell a felelősséget minden elhangzott mondatért, ami a száját elhagyja. Bennünket, a polgári oldal képviselőit másoktól az különböztet meg, hogy a szavakért vállaljuk a felelősséget az elmúlt nyolc esztendővel szemben” – mondta Lázár János 2011 márciusában, és bocsánatot kért azoktól, akik félreérthető szavaitól megbántva érezték magukat.

„Ezúttal szeretnék elnézést kérni, ha személyesen sértőnek találta a megjegyzésemet” – írta 2019 márciusában Orbán Viktor miniszterelnök, mert az európai néppárti „Daul elnök úr és Weber frakcióvezető úr tiltakoztak az ellen, hogy »hasznos idiótáknak« neveztem a kizárásunkat kezdeményező pártokat. (…) Ez valójában egy idézet Lenintől, amellyel bizonyos politikai döntéseket szándékoztam kritizálni, nem pedig egyes politikusokat.”

„Bocsánatot kérek a családomtól, a kollégáimtól és a szavazóimtól” – ezt Szájer József írta tavaly novemberben, amikor lemondott. Később derült ki, hogy házibulin volt. Utóbb azt mondta, nagyon megbánta, hogy megsértette a járvány miatt bevezetett korlátozást, de nem használt drogokat. Azt kérte, botlását az elmúlt harminc év elkötelezett és kemény munkája fényében értékeljék, ne vonják felelőségre a hazáját és a politikai közösségét.

„A magyar sajtóban megjelent, november 25-i interjúm után felmerült vádakat – amelyek szerint én Frakcióvezető urat a Gestapóhoz és a magyar kommunista titkosrendőrséghez, az ÁVO-hoz hasonlítottam volna – a Frakcióvezető úrnak az interjút követő napon küldött levelemben azonnal tisztáztam” – írta Deutsch Tamás, szintén 2020 decemberében, amikor a néppárti frakcióban aláírást gyűjtöttek azért, hogy vagy kérjen bocsánatot, vagy távozzon.

A magyar európai parlamenti képviselő azt is írja, hogy beszélt telefonon Manfred Weberrel, aki elfogadta a bocsánatkérést.

Illik elfogadni.

Úgyis kiderül, hogy a sértés vagy a bocsánatkérés hagyott nagyobb nyomot. Ez attól is függ, hogy eddig hogyan alakult a viszonyuk.

Lehet-e igaza annak az embernek, aki a megismerkedésünk első pillanatától ellenszenves? – ez örök kérdés az én szakmámban. Ha tárgyilagos szeretnék maradni, márpedig ez a szándék az újságíró egyik fő erénye, szükség van az előítéleteimre, de nem szabad ragaszkodnom hozzájuk. Ez fontos a megismerés és a megértés érdekében, és ahhoz is kell, hogy az írás, még ha véleményműfajban született is, ne ítélkezzen, csak megítéljen. Ez csak annyiban érdekes Márki-Zay Péter hazaárulózó megjegyzésével és a bocsánatkérésével összefüggésben, hogy a szavazópolgár nem újságíró.

Akiknek eddig is szimpatikus volt a független miniszterelnök-jelölt, elnézik neki, hogy olyasmi esik ki a száján, amit mások szoktak mondani.

Az meg kérdés, hogy a baloldali érzelmű ellenzéki szavazók az egész országban úgy viselkednek-e, mint Hódmezővásárhelyen két önkormányzati választáson; magukra veszik-e a politikusaiknak címzett sértést, vagy fogcsikorgatva, de pragmatikusan oda szavaznak, ahova állítólag köll.

Szerintem nem baj, hogy az előválasztás arról is szól, hajlandóak-e az emberek megbocsátani. Ha az ellenzék nyeri a jövő évi országgyűlési választást, úgyis fontos szerep jut ennek az erénynek, hogy ne legyen nagyobb háborúság a mostaninál.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Neked ajánljuk