Muraközy Balázs: Természetesen monopolisták!

  • .
  • 2009. december 10.

Publicisztika

Muraközy Balázs: Természetesen monopolisták! Magyar Narancs, 2009. november 12. Boda Zsolt: Nem folyik az sose vissza Muraközy Balázs: Tiszta poharat a vízhez! Magyar Narancs, 2009.
december 3.

Kedves Magyar Narancs!

Jól beledobtátok a vízbe a kavicsot, még jobban felkavarva a ma már napi szinten jelentkező témát (pécsi vízmű esete, nitrátos kút miatt meghalt csecsemő, taktaszadai kutak lezárása stb.). Az a helyzet, hogy a kérdés nagyon összetett (onnan kezdve, hogy az önkormányzatok húsz évvel ezelőtt nyakukba kaptak egy jelentős vagyontömeget, amellyel kötelezettségeket kell teljesíteniük, egészen odáig, hogy halljuk, a víz a 21. század aranya, lehet vele riogatni, hogy el akarják adni a vizünket, stb.), és mindenkit érint.

Ahhoz, hogy minél objektívebb módon közel kerüljünk az igazsághoz, sok ilyen és hasonló nézetet kellene ütköztetni egymással, illetve jól kommunikálni az alaphelyzetet. A magam részéről mindenképpen szeretném hozzátenni, hogy - amellett, hogy a cikkek rengeteg fontos információt tartalmaznak - kimaradt egy fontos tényezője a díjképzésnek, ami nélkül viszont nem kaphatunk korrekt képet. Nem lehet összehasonlítani a különböző (privát és közösségi tulajdonban lévő) szolgáltatók víz-, illetve csatornadíjait anélkül, hogy megnéznénk, milyen mértékben tartalmaz a díj rekonstrukciót, pótlást. Lehet tartósan alacsonyan tartani a díjakat (rövid távú szociális, politikai szempontok érvényesítése mellett) úgy, hogy csak azt a minimális pótlást végzik el, ami mellett épp hogy nem dől össze a rendszer (viszont a későbbiekben halmozottan jelentkezik majd a probléma, de azt már egy másik képviselő-testületnek kell kezelni...). A teljes költségmegtérülés elvét követve (amely mellesleg bevállalt EU-direktíva, és elvileg 2010-től teljesíteni kellene, de mindenki tudja, hogy ez lehetetlen), ha csak a számvitelileg elszámolható értékcsökkenés mértékének megfelelő pótlás szintjét (azért írom, hogy "csak", mert az inflációs hatásokat még ez sem tartalmazza) építenék be a díjakba, akkor válna hosszú távon életképessé és önjáróvá a rendszer, ugyanakkor ez jelentős árnövekedést eredményezne. (Többször feltettem már ezt a kérdést a szakembereknek, akik szerint a 20-30 százalékos áremelésektől akár 100 százalékosig terjedhetne a szükséges díjemelési mérték.) Megjegyzem, a Boda Zsolt által magasnak tartott fővárosi vízdíjakkal kapcsolatban is el kell mondani, hogy a Vízműveknél óriási rekonstrukciós lemaradások voltak a részleges privatizációt megelőzően, rendkívül magas volt a nagyon öreg, még százévesnél is idősebb hálózat aránya, a csatornázásnál pedig gyakorlatilag nem volt tisztítás, a fővárosi szennyvizek nagyobb része ment a Dunába egy az egyben. E téren óriási fejlődés ment végbe Budapesten, jó lenne, ha ezzel tisztában lennénk. Igenis vannak méretgazdaságossági törvényszerűségek, sokkal költséghatékonyabban működtethető egy sűrű beépítettségű város, mint egy laza szerkezetű település.

Valóban sok veszélyt rejt a privatizáció magában, viszont tény, hogy ilyenkor mindenképpen le kell fektetni egy sor olyan szabályt (díjképzés, elvárt hatékonyságjavítás, rekonstrukciós szint, szolgáltatási követelmények stb.), amiket a közösségi tulajdon esetében lehet nagyon "rugalmasan" értelmezni, kezelni.

Mint az élet más területein, itt sem hinném, hogy van üdvözítő, tuti megoldás. Lehet csinálni roszszul és drágán egy állami regionális vízmű üzemeltetését is (a bonyolultság kedvéért a sok önkormányzati tulajdonú cég mellett ilyenből is van öt db nálunk), és lehet(ne) mintaszerűen jól működtetni egy privát cég részleges tulajdonában lévő, hosszú távú üzemeltetési szerződéssel dolgozó szolgáltatót is. A benchmarkingos lehetőségeknek, szabályozásnak sok értelme lehetne, ha a döntéshozók is figyelembe vennék az itt kapott eredményeket.

A legfontosabb - és hosszú távon a fogyasztók érdekét is leginkább képviselő - cél az lenne, ha az ágazat, azon belül a víziközmű-szolgáltatók nem a politikai érdekek áldozataként, a szerencsétlen önkormányzatok hol nyűgeként, hol potenciális pénzkivételi lehetőségeként vergődnének tovább. Ehhez persze kellene egy erős kormányzati elhatározás, ágazati koncepció (végre megalkotni a szükséges törvényeket), segítségnyújtás az önkormányzatoknak, szolgáltatóknak a dzsungelben való eligazodáshoz (akár egy angol mintára felállított hatóság, akár más módon), a szociális szempontok áttekintése, és lehetőleg erre vonatkozó koncepció kialakítása, továbbá olyan kommunikáció, amely a tisztán látást segítené, helyére tenné a vízzel kapcsolatos téveszméket, és segítene értékén kezelni a vizet.

Koskovics Éva

(közgazdász)

Neked ajánljuk