Muraközy Balázs: Természetesen monopolisták!

  • .
  • 2009. december 10.

Publicisztika

Muraközy Balázs: Természetesen monopolisták! Magyar Narancs, 2009. november 12. Boda Zsolt: Nem folyik az sose vissza Muraközy Balázs: Tiszta poharat a vízhez! Magyar Narancs, 2009.
december 3.

Kedves Magyar Narancs!

Jól beledobtátok a vízbe a kavicsot, még jobban felkavarva a ma már napi szinten jelentkező témát (pécsi vízmű esete, nitrátos kút miatt meghalt csecsemő, taktaszadai kutak lezárása stb.). Az a helyzet, hogy a kérdés nagyon összetett (onnan kezdve, hogy az önkormányzatok húsz évvel ezelőtt nyakukba kaptak egy jelentős vagyontömeget, amellyel kötelezettségeket kell teljesíteniük, egészen odáig, hogy halljuk, a víz a 21. század aranya, lehet vele riogatni, hogy el akarják adni a vizünket, stb.), és mindenkit érint.

Ahhoz, hogy minél objektívebb módon közel kerüljünk az igazsághoz, sok ilyen és hasonló nézetet kellene ütköztetni egymással, illetve jól kommunikálni az alaphelyzetet. A magam részéről mindenképpen szeretném hozzátenni, hogy - amellett, hogy a cikkek rengeteg fontos információt tartalmaznak - kimaradt egy fontos tényezője a díjképzésnek, ami nélkül viszont nem kaphatunk korrekt képet. Nem lehet összehasonlítani a különböző (privát és közösségi tulajdonban lévő) szolgáltatók víz-, illetve csatornadíjait anélkül, hogy megnéznénk, milyen mértékben tartalmaz a díj rekonstrukciót, pótlást. Lehet tartósan alacsonyan tartani a díjakat (rövid távú szociális, politikai szempontok érvényesítése mellett) úgy, hogy csak azt a minimális pótlást végzik el, ami mellett épp hogy nem dől össze a rendszer (viszont a későbbiekben halmozottan jelentkezik majd a probléma, de azt már egy másik képviselő-testületnek kell kezelni...). A teljes költségmegtérülés elvét követve (amely mellesleg bevállalt EU-direktíva, és elvileg 2010-től teljesíteni kellene, de mindenki tudja, hogy ez lehetetlen), ha csak a számvitelileg elszámolható értékcsökkenés mértékének megfelelő pótlás szintjét (azért írom, hogy "csak", mert az inflációs hatásokat még ez sem tartalmazza) építenék be a díjakba, akkor válna hosszú távon életképessé és önjáróvá a rendszer, ugyanakkor ez jelentős árnövekedést eredményezne. (Többször feltettem már ezt a kérdést a szakembereknek, akik szerint a 20-30 százalékos áremelésektől akár 100 százalékosig terjedhetne a szükséges díjemelési mérték.) Megjegyzem, a Boda Zsolt által magasnak tartott fővárosi vízdíjakkal kapcsolatban is el kell mondani, hogy a Vízműveknél óriási rekonstrukciós lemaradások voltak a részleges privatizációt megelőzően, rendkívül magas volt a nagyon öreg, még százévesnél is idősebb hálózat aránya, a csatornázásnál pedig gyakorlatilag nem volt tisztítás, a fővárosi szennyvizek nagyobb része ment a Dunába egy az egyben. E téren óriási fejlődés ment végbe Budapesten, jó lenne, ha ezzel tisztában lennénk. Igenis vannak méretgazdaságossági törvényszerűségek, sokkal költséghatékonyabban működtethető egy sűrű beépítettségű város, mint egy laza szerkezetű település.

Valóban sok veszélyt rejt a privatizáció magában, viszont tény, hogy ilyenkor mindenképpen le kell fektetni egy sor olyan szabályt (díjképzés, elvárt hatékonyságjavítás, rekonstrukciós szint, szolgáltatási követelmények stb.), amiket a közösségi tulajdon esetében lehet nagyon "rugalmasan" értelmezni, kezelni.

Mint az élet más területein, itt sem hinném, hogy van üdvözítő, tuti megoldás. Lehet csinálni roszszul és drágán egy állami regionális vízmű üzemeltetését is (a bonyolultság kedvéért a sok önkormányzati tulajdonú cég mellett ilyenből is van öt db nálunk), és lehet(ne) mintaszerűen jól működtetni egy privát cég részleges tulajdonában lévő, hosszú távú üzemeltetési szerződéssel dolgozó szolgáltatót is. A benchmarkingos lehetőségeknek, szabályozásnak sok értelme lehetne, ha a döntéshozók is figyelembe vennék az itt kapott eredményeket.

A legfontosabb - és hosszú távon a fogyasztók érdekét is leginkább képviselő - cél az lenne, ha az ágazat, azon belül a víziközmű-szolgáltatók nem a politikai érdekek áldozataként, a szerencsétlen önkormányzatok hol nyűgeként, hol potenciális pénzkivételi lehetőségeként vergődnének tovább. Ehhez persze kellene egy erős kormányzati elhatározás, ágazati koncepció (végre megalkotni a szükséges törvényeket), segítségnyújtás az önkormányzatoknak, szolgáltatóknak a dzsungelben való eligazodáshoz (akár egy angol mintára felállított hatóság, akár más módon), a szociális szempontok áttekintése, és lehetőleg erre vonatkozó koncepció kialakítása, továbbá olyan kommunikáció, amely a tisztán látást segítené, helyére tenné a vízzel kapcsolatos téveszméket, és segítene értékén kezelni a vizet.

Koskovics Éva

(közgazdász)

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.