Publicisztika
Ki kérdezi? Miért kérdezi?
A nemzet "lényegéről" szóló elmélkedés alapvetően hegeli természetű. Hegel azt gondolta, hogy van "univerzális osztály", amely maga a társadalmi szünekdokhé vagy pars pro toto: rész, amely kifejezi (reprezentálja) az Egészet. Az ő esetében ez az állami tisztviselők kara volt, azaz a jogtudó, filozofáló, hivatalviselő értelmiség.
Izomból demokratizál
Ha a demokratikus jogállam isten kalapja, az általános és titkos szavazás a bokréta rajta. Az eddigi tapasztalatok és a csekély számú tudományos vizsgálat (például a Ladányi János által 2002-ben végzett) szerint a romák épp úgy szavaznak, mint a nem romák, azaz jobbra és balra egyaránt. A legutóbbi választások eredményei arra utalnak, hogy helyenként még szélsőjobbra is.
Egy mellé rendel!
A közéleti uborkaszezon sivárságában – miniszterelnökünk, az örök naturbursch spontán megnyilvánulásai mellett – üdítő színfolt a Magyarok Világszövetsége, meg az általa organizált ún. Magyarok VIII. Világkongresszusának áldozatos munkája.
Az akarat megvan
Hazája bírósága 21 évre ítélte a tavaly 77 halálos áldozatot követelő merénylet elkövetőjét.
Breivikről, és Norvégia ártatlanságának elvesztéséről a világhírű író, Jo Nesbø írását ajánljuk az ítélet napján.
A jó zsidó
Miközben a magyarországi antiszemitizmus kapcsán Gerő András nagy vihart kavaró Romsics-kritikája tartja izgalomban a véleményformálókat, kevesen veszik észre: a szélsőjobboldal még azáltal is képes volt új lendületet adni az évek óta erősödő zsidóellenességnek, hogy fény derült a Jobbik egyik vezetőjének zsidó származására.
Szervi bajok
Az ország pszichológiai kultúrája pedig olyan, amilyenné tesszük. Az amúgy is hiányos ismeretek, a terapeutához fordulás alacsony gyakorisága, a terápiát vállaló kliensek korai lemorzsolódása tovább rontja a depressziós, öngyilkossági, drog- és alkoholfüggőséggel kapcsolatos statisztikákat.
Szikla a szakadék fenekén
Az Alkotmánybíróság (AB) múlt heti, a bírák kényszernyugdíjazását alkotmányellenesnek ítélő határozata mind alkotmányjogi, mind politikai szempontból sorsfordító, történelmi jelentőségű.
A Fidesz házhoz jön
"Ha a fejlesztéspolitikában jártas szakemberek eddig arra panaszkodtak, hogy az ezredforduló óta a helyiek mozgástere a fejlesztési források felhasználásában egyre csökken, akkor ezt az intézkedést bízvást nevezhetjük a civil és a helyi, önkormányzati autonómiára mért végső csapásnak."
Nagy lépés a fehér mezőre
Egy szabolcsi faluban 2011-ben egy szegénységben élő roma asszony és a családja pár százezer forintos hitelből cukrászdát nyitott. A cukrászda - az egyetlen hely, ahol alkoholfogyasztás nélkül találkozni lehet - pár hónap alatt a falu fontos intézményévé vált. Főleg gyerekek, fiatalok járnak ide, romák és nem romák egyaránt. A hitelt rendben törlesztik.
Férfias játékok
Az ország történetének egyik legnagyobb nemzetközi sporteseménye zajlott a múlt héten, Budapesten, a EuroGames 2012, amit - legalábbis nálunk - melegolimpia néven is szokás emlegetni.
A viperaház fantomja
Az ő érkezése mégis minőségi ugrás volt: szinte komikusan túlzón tette nyilvánvalóvá, hogy az operaház irányításának elnyeréséhez nem kell semmi más, csak Orbán Viktor, és kész. Az Opera ugyanis nem több, mint díszlet azokra az esetekre, amikor az ország vezetői előkelő környezetben kívánnak megjelenni.