Nem, tisztelt rendőrség, nem Pankotai Lili jelent veszélyt a társadalomra

Publicisztika

Az a csinovnyik, aki aláírta és lepecsételte a pénzbüntetéséről szóló papírt, meg azok a tömegek, akik tapsolnak, ha a hatalom egy diákból közellenséget csinál, már inkább. Vélemény.

Sajtszagú, trampli diktatúraszerűségünk tizennegyedik évében tapicskolva talán már csak a szemöldök szalad fel arra a hírre, hogy Pankotai Lilit korábban száz-, most pedig százötvenezer forintra büntette a rendőrség. Említeni sem szabadna a gyerekbántalmazó rendfenntartók álságos indoklását, mégis tanulságos. Először a gyülekezési joggal való visszaélés miatt kiszabott bírságot annak ellenére sem akarták csökkenteni, hogy a 18 éves lány büntetlen előítéletű volt. A másodiknál pedig

a szabálysértési hatóság kimondta, hogy Pankotai Lili tette „veszélyes a társadalomra”,

így semmit nem fogad el enyhítő körülményként.

Nem ez az egyetlen eset a héten, ami az átkos utolsó éveire emlékeztet. Egy 16 éves diáklányt, Sas Bíborkát az ügyész bele akarta zsarolni, hogy mondjon le a gyülekezési jogáról – egy évig ne járjon tüntetésekre –, cserébe megszüntetik az ellene, egy műanyagpalack eldobása miatt indult eljárást.

A büntetés összegét hamar összedobták Pankotai Lilinek olyan emberek, akiknek számít még valamit a becsület. De azért nem bírjuk émelygés nélkül ezeknek a szavaknak, az üres, unalmasan bürokrata ízét: „veszélyes a társadalomra”. Ugyanaz a hazugság, amivel a Kádár-rendszer ki nem adott útleveleit indokolták. „Kiutazása közérdeket sért.” Akkor nem volt olyan, hogy közérdek, most pedig nincs olyan, hogy társadalom. A Fidesz egyik rétegét számolja fel a másik után.

 
Diáktüntetés Budapesten 2023. május 19-én. Középen Pankotai Lili
Fotó: Sióréti Gábor  

A pedagógusok rétegét, akik fontos csigolyák lennének ennek a bizonyos társadalomnak a gerincében, éppen most számolja fel a 133 bátor képviselő, amikor – megriadva a tiltakozásoktól – a Parlament zárt ajtói mögött, látogatási tilalom mellett fogja megszavazni a státusztörvényt. Pedig tudják, hogy ez felmondási hullámot okoz majd – már okozott is! –, de annál fontosabb a tanárokat kerékbe törni, végleg megfosztani önrendelkezésüktől és identitásuktól. Minek is nekik az! Ezentúl tanár sem kell az iskolába: elég „óraadónak” nevezni az odaállított jámbort, akinek se képesítése, se tapasztalata. Gyerekre felügyelni ő is tud – igaz, társadalmat nem fog képezni. De legalább a hatalom, élén a rendőr-belügyminiszterrel két legyet üt egy csapásra: a kínzó tanárhiányt is „megoldja”, és megüzeni a tanároknak, nincs szükség rátok. Azt mondja, akár járőrt is állíthatna az osztályok élére.

Nem, tisztelt hatóságok, nem Pankotai Lili jelent veszélyt a társadalomra.

Sok van, mi valóban veszélyt jelent. Az akkumulátorgyárak, amikkel Szijjártó Péter telepakolta a vármegyéket. A Balaton körbebetonozása, amihez NER-kegyelt bányákból szállították a cementet. Az Ázsiából felvett hitelek, az oroszokkal kötött energiaszerződések titkos záradékai, a lakhatási válság és a megélhetési válság.

És persze, mi, az ún. társadalom jelenthetünk veszélyt a társadalomra.

Azok a csinovnyikok, akik Pankotai Lili büntetését kiszabták, az az ügyész, aki jogállamban méltatlan módon zsarol egy 16 éves diákot. Azok a rendőrök, akik könnygázzal indulnak csatába iskolások ellen. És hát az a sok százezer szavazó, aki tapsol, ha a diák arcába könnygázt fújnak, tapsol, ha az állampárt propagandistái páros lábbal szállnak beléjük, tapsol annak, hogy Orbánék diákokból csinálnak közellenséget. Egy megnyomorított, arcon köpött embertömeg rekedt ujjongása ez, mert annak örülnek, hogy amíg a hatalom másokon edzi a tenyerét, addig sem őket üti.

Amikor jó egy hónapja interjút készítettünk Pankotai Lilivel, elmondta, hogy propagandisták követik az utcán, az állampárt „besúgói” igyekeznek kihallgatni a személyes beszélgetéseit. Az Orbán-rendszer puha eszközökkel elérte, ami az államszocialista rezsimnek csak erőszakkal sikerült: az ún. társadalom minden rétegébe beette magát a bizalmatlanság.

Nem, tisztelt rendőrség, nem Pankotai Lili jelent veszélyt a társadalomra. Veszélyről árulkodik azonban, hogy a jövő oktatásáért nem felnőttek, hanem gyerekek küzdenek, mert mi kifáradtunk és közönybe menekültünk. Veszélyről árulkodik, hogy amikor ezeket a gyerekeket rendőri erőszak fenyegeti, s aztán szürke bürokraták kicsinyes, szánalmas bosszúja bosszantja, nem állunk ki értük. Veszélyről árulkodik, hogy a Pankotai Lilire kiszabott büntetést valaki a nevével aláírta és lepecsételte.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.