Uralkodó eszmék

  • Marosán György
  • 2006. november 9.

Publicisztika

Európa a jóléti állam bölcsője, a társadalmi szolidaritás gyarapodó intézményeinek kigondolója és működtetője. Joggal büszke erre a modellre, amit irigyelnek és másolni igyekeznek szerte a világon.

Európa a jóléti állam bölcsője, a társadalmi szolidaritás gyarapodó intézményeinek kigondolója és működtetője. Joggal büszke erre a modellre, amit irigyelnek és másolni igyekeznek szerte a világon. A jóléti állam rendszerei - az ingyenes orvosi ellátás, a mindenki előtt megnyitott felsőfokú oktatás, a szociális juttatások jelentős részének alanyi jogúvá tétele - a II. világháborút követően terjedtek el. A gondolatot, majd annak megvalósulását éles viták kísérték. Egyes mozgalmak hagyományai szemben álltak vele, mások éppen ezt hirdették. Végül azonban mindenütt létrejöttek az intézmények, és - a politikai széljárástól, az egymást váltó, eltérő irányzatú pártoktól függetlenül - megváltoztathatatlan részei lettek a gazdasági, politikai és hatalmi struktúráknak.

Elterjedésüknek a sok egyedi tényező mellett volt egy, a gondolkodás mélyrétegeit érintő vonulata is. Az emberek többsége - politikai beállítódásától függetlenül - felismerte: számára is előnyöket rejt, ha a társadalmi felemelkedésből korábban kirekesztett rétegek részt kapnak a gyarapodó közvagyon jótéteményeiből. A korszellem azt sugallta: az egész társadalom fejlődését szolgálja, ha mindenki számára hozzáférhetővé válik a képzés, az egészségügyi ellátás, a nyugdíj. Nem pusztán a könyörületesség miatt. A köz érdekét szolgálja, ha védőháló óvja az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe kerülteket, és mindenki esélyt kap tehetségének kibontakoztatására.

Ám amint a társadalmi szolidaritás intézményei általánosan elterjedtek, elbizonytalanodott a korábban egyértelmű akarat. Az elmúlt húsz évet a sodródás jellemezte: az éppen hatalomra került pártok - az ingadozó közhangulat és a pillanatnyi erőviszonyok hatására - hol kiterjesztették, hol szűkebbre vonták a jóléti állam alanyi jogon járó szolgáltatásait. Az utóbbit a baloldal az önzés térnyerésére vezette vissza, a jobboldal viszont azt hangsúlyozta: az emberek ráébredtek arra, hogy elvész az adójuk, ha alacsony hatékonyságú társadalmi programokra költik.

*

A gondolkodók régóta vitatkoznak az emberi természetről. Sokan alapvetően önzőnek, mások, nem kevesebben, önzetlennek gondolják. Az evolúció modellje összebékíti a két - látszólag szemben álló - nézetet. Minthogy az élet sokféle helyzetében az önzés és az önzetlenség egyaránt segítheti a túlélést, biztos, ami biztos, mindkét tulajdonság "beleprogramozódik" az egyén viselkedésébe. A társadalmi élet alaphelyzetei - a folyamatos együttműködés és az állandó csere kényszere - egy különös viselkedési módot alakítottak ki. Minden ma létező - ipari, ipar utáni és ipar előtti - társadalomban az emberek egyszerre vannak "beállítva" az együttműködésre és az ezt megszegők megbüntetésére. A Föld bármely pontján felcseperedve megtanuljuk, hogy a tevékenységek széles spektrumán - az áruk, a gesztusok, az ígéretek, az érzések cseréjénél - a "szemet szemért" (angolul tit-for-tat) szabályai szerint járjunk el: bizalmat előlegezünk partnerünknek, együttműködünk vele, nem csalunk elsőként, de megbüntetjük - akár saját kárunkon is -, ha vét e szabályok ellen. Ez a hétköznapok gyakran ösztönös gyakorlatában újra és újra igazolódó beállítódás - a "ne tedd mással azt, amit nem szeretnéd, ha veled tennének" aranyszabályává válva - metafizikai legitimációt is kapott.

A korszellem a múlt század utolsó két évtizedéig kívánatosnak tartotta, hogy azokat, akik hátrányos társadalmi helyzetük, előnytelen családi körülményeik miatt, vagy azért, mert elmaradott térségben élnek, kimaradtak a társadalmi felemelkedésből, a közösség hozzásegítse a tanuláshoz, a képzéshez, a munkavállaláshoz, a vállalkozás indításhoz. A megértő tit-for-tat azt sugallta: megérdemlik - mert meghálálják. És valóban, az alanyi jogon járó segítséget nyújtó társadalmak fejlődése felgyorsult. Ám az intézményesült támogatás egyre többek életmódjába épült be. Ezzel az eredeti szándék - az esély megteremtése mindenki számára, hogy maga oldja meg saját problémáit - eltorzult. Mind többen nem azt keresték, hogyan állhatnának a saját lábukra, hanem azt, hogy mi módon férhetnének hozzá a támogatásokhoz. A korábban adakozó kedvű társadalom pedig azt vette észre: a segítség nem nyer viszonzást, a szabályokkal visszaélnek, a támogatás "érdemteleneknek" jut.

A korszellem változni kezdett. Ugyanazok, akik korábban az általános szolidaritást indokoltnak, az esélyteremtés közösségi támogatását hasznosnak ítélték, immár úgy tekintettek a mind nagyobb számú kedvezményezettre, mint lusta, a közösségen élősködő, a szabályokat áthágó, így segítségre érdemtelen személyekre. Fokozatosan megvonták rokonszenvüket: az adófizetési morál romlott, az adakozóképesség és a szociális támogatás mértéke csökkent. Nőtt viszont a hajlandóság a támogatások szigorú - sokszor megalázónak tűnő - ellenőrzésére és a közösen elfogadott szabályok megsértőinek megbüntetésére. A társadalmi programok mindinkább igyekeztek különbséget tenni a "valóban rászorultak" és a "közösséget pumpolók" között. Terjedtek azok a megoldások - például a munkanélküli-segély helyett egyéni számlán gyűlő megtakarítás a munkakeresés idejére -, amelyek a közösség feltétlen szolidaritása helyett az egyéni felelősségre és az önsegítés logikájára alapoznak.

Európát ma két trend tartja fogságában. Sikereinek történelmi forrása - a protestáns etika életprogramja - teret veszít. A felnövekvő nemzedék a hedonista életmodellre esküszik. Visszaszorul a személyes jövőről való gondoskodás - azaz a befektetés önmagamba (tanulás, egészséges életmód) és a családi jövőbe (állandó képzés, megtakarítás, takarékoskodás, családalapítás, gyerekvállalás és -nevelés). Csökken a lemondást, kitartást igényelő alkotás és munka választásának vonzereje. A "fogyasztásvezérelt" társadalom az "élményvezérelt" egyént boldogtalanságra "programozza". Mindeközben Kínában és Indiában több európányi tanult, szorgalmas, a lemondást vállaló és a változásokat elfogadó fiatal vár arra, hogy a tőke - kikerülve a megfelelő megtérülést nem kínáló térségeket és embereket - lehetővé tegye számára a társadalmi felemelkedést.

A másik trend az Európa történelmi sikereit megalapozó "társadalmi intézmények" hatékony működésének erodálódása. A példa nélküli fejlődést a fejlett piaci viszonyok, a jól működő törvények, a társadalmi megállapodások tisztelete, a hatékony és nem korrupt kormányzás, a szerződések betartásának részrehajlás nélküli kikényszerítése, az egyéni érdeket érvényesülni hagyó gazdasági szabályozás, a verseny szabályainak tiszteletben tartása és a tulajdonos védelme tette lehetővé - legyen bár utóbbi akár külföldi, akár belföldi. Ezen intézmények alapját a polgárok közötti bizalom, az együttműködési készség, a fair megoldások keresése és a megegyezésre való hajlandóság alkotja. Ám ezek a történelmileg megszenvedett erények - amelyek létrejöttében és fennmaradásában döntő szerepe van a tit-for-tat aranyszabálynak - nem tartanak örökké. Európa ma egyre súlyosabb problémaként érzékeli a "potyautasságot". Ezért a bizalmon, a szabadságon, a szorgalmon és a teljesítményen alapuló kultúra más életmodellt befogadó képessége a végéhez közeledik. Az "idegenekkel" kapcsolatos közhangulat romlásának leginkább elgondolkoztató tüneteit éppen a legdemokratikusabb országok mutatják. Megkezdődött a mindenkire kiterjedő bizalom, az elnéző tolerancia és a feltétlen segítőkészség hálójának szétesése.

*

E változás tükrében kell szemlélni napjaink Magyarországát. Fogadjuk el - és érezzük át teljes értelmében - a jelmondatot: "Most csak Magyarország számít." Ha valóban csak Magyarország számít, akkor "vigyázó szemünket" Európára kell vetni, Európának pedig a globalizáció és a verseny kiéleződésének elfogadása felé kell irányt vennie. A korszellem ma a megértő tit-for-tat helyett a szigorú kölcsönösséget hirdeti: gondoskodj magadról és az utódokról. Fordíts figyelmet gyermekeid nevelésére. Fektess be a nyugdíjadba és az egészségedbe. Takarékoskodj arra az időre, amikor nincs munkád, és tanulj új szakmát. Fizess adót, és ellenőrizd, mire költötték. Ne engedd, hogy összefirkálják a falat és tönkretegyék a villamost. Szólj rá arra, aki felgyújtja a kukát, és utasítsd el azt, aki arra buzdít, hogy ne fizessenek adót az emberek. Érezd személyes kötelességednek megbüntetni a közös szabályok megszegőit, és állj ki azok mellett, akik ezt - akár saját kárukra is - megteszik.

Néhány évtizeddel ezelőtt Margaret Thatcher egy újságíró kérdésére összefoglalta - ahogy ő mondta - a normális társadalomról vallott nézetét: "Tisztességes munkáért tisztességes bért. Ne költs többet, mint amit kerestél. Fizesd időben a törlesztőrészletet. Támogasd a helyi rendőrséget." Abban az időben ellenszenvesek voltak számomra ezek a jelszavak. Ma megértőbb vagyok a sugallt gondolatok iránt. A változás elkerülhetetlen, márpedig - De Gaulle elnök elhíresült szavaival - "ami elkerülhetetlen, annak élére kell állni". Aki kivonja magát a kor követelménye alól, az lehet ideig-óráig népszerű politikus. A történelemben azonban csak az lesz jelentős személyiség, aki felismeri a korszellemet, és annak logikája szerint cselekszik.

A szerző közgazdász.

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.