Wagner Péter

Választás hiányában

Mi maradt Afganisztánból egy évvel Amerika kivonulása után?

  • Wagner Péter
  • 2022. szeptember 7.

Publicisztika

Az Egyesült Államok gyorsan felejti az utóbbi harminc év legnagyobb külpolitikai kudarcát. Egy évvel az afganisztáni kivonulás után már csak egy-egy dróntámadás emlékeztet arra, hogy egykor ők uralták az országot. A Talibán eközben a nemzetközi elszigeteltséggel küszködve felkelő szervezetből kormányzó erővé próbál válni. Afgán viszonyok közt nem is eredménytelenül.

A kivonulás maga a vietnami távozás és összeomlás emlékét idézte fel, és nem alaptalanul. Akkor, 1975-ben Henry Kissinger elképzelése szerint a kivonulás és Saigon bukása között „tisztességes időköznek” (decent interval) kellett volna eltelnie. Ez a két-három éves periódus – gondolta Kissinger – elhalványítaná az oksági kapcsolatot a két esemény között, s ezzel megóvná Amerika hitelességét, és mérsékelné a vereséggel járó megaláztatást. A hazai közvélemény is nagyjából elfelejtené Vietnamot, mire az összeomlás bekövetkezik.

A párhuzam olyannyira nem új, hogy a For­eign Affairs főszerkesztője már Barack Obama korábbi elnöknek is a figyelmébe ajánlotta ezt a lehetőséget. A világ legszegényebbjei között számon tartott közép-ázsiai országból az Egyesült Államok már a 2010-es évek eleje óta próbált távozni, de – ilyen is van – nem tudott. S bár kevesen mertek szembenézni vele, Washington választása két lehetőségre szűkült. Az első: végignézi, amíg a Talibán nagyjából egy évtized alatt elfoglalja az országot – 2015-től az amerikai adatok a felkelők lassú, de biztos térnyeréséről árulkodtak –, miközben a Nyugat elhalmozza az országot fejlesztési és katonai segélyekkel. A második a kissingeri megoldás: nem sokkal a tárgyalásos kivonulás után a demokratikus Afganisztán egyszerűen összeomlik.

De melyik demokrata vagy republikánus politikus merte volna meglépni ezt a külpolitikai öngyilkossággal felérő fordulatot, amely Washington nemzetközi megítélésének lenullázását ígérte? Ehhez egy politikai outsider kellett, aki Donald Trump személyében meg is érkezett. Trump fittyet hányva afgán és nyugati szövetségesei kérésének és szembeszállva a kétpárti washingtoni külpolitikai lobbival, de elfogadva az Egyesült Államok hangosan ki nem mondható cselekvésképtelenségét, 2018-ban Dohában megegyezett a tálibokkal, s addigi afgán szövetségesei feje fölött, néhány üres ígéret fejében 18 hónapos határidővel elkötelezte magát a távozás mellett. A tálibok nem vállaltak békekötést a kabuli (báb)kormánnyal, és nem ígérték a demokratikus normák akárcsak egy részének a megőrzését sem, pusztán annyit, hogy a kivonulásért cserébe nem támadják a nyugati katonákat (bolondok is lettek volna), és azt, hogy az al-Káida vagy más terrorszervezet az ország területéről nem fog támadást indítani az Egyesült Államok ellen. Szerény eredmény ez húsz év háborúskodás, egy ezermilliárd dollárnyi segély és több mint 200 ezer afgán civil, rendőr és katona halála után.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Két tüntetés Magyarországon

Internetes tartalomgyártók egy csoportja szervezett tüntetést két héttel ezelőtt pénteken a Hősök terére. A rendezvényen nagyszámú érdeklődő, úgymond tüntető jelent meg, egyes becslések szerint 50 ezren voltak, mások 150 ezresre saccolták a tömeget, nem tudjuk pontosan, a számláló a mai napig pörög, s nem is fogja abbahagyni, míg egy új követőt, feliratkozót is fial. Tény viszont, ami tény, az utóbbi évek legnépesebb tiltakozó megmozdulásáról van szó.

Te(l)jes kanna

A múlt évadban egy szombathelyi előadás, a Horváth Csaba rendezte Kivilágos kivirradtig nyerte el a legjobb előadás és a legjobb rendezés díját a Színházi Kritikusok Céhétől.

Olvasó kerestetik

Miközben tudjuk, milyen nehézségekkel küzdenek mind a független, mind a kőszínházi társulatok, talán nem az a színházi szféra legnagyobb kérdése, hogy olvasnak-e még az emberek leírt drámaszövegeket.

„Mintha a saját családjukról szólna”

Alföldi Róbert rendezésében mutatták be ősszel a Radnóti Színházban a 3tél című darabját, amelyet korábban London és Zágráb mellett Tokióban is nagy sikerrel játszottak. A szerzővel történelem és politika összefüggéseiről, személyes kötődésről és az állandó kívülállóság érzéséről is beszélgettünk.

Mindent a szemnek

Védi-e szerzői jog a látványtervezőket? A törvény betűje szerint akár védhetné, de a gyakorlatban ezt nehéz érvényesíteni, és jogdíjra csak nagyon ritkán tarthatnak számot a díszlet- és jelmeztervezők. Két szakmabelivel, Nagy Fruzsinával és Egyed Zoltánnal beszéltünk a kérdésről.

„Valami furcsa kereszt”

Júliustól ő lesz a szombathelyi Mesebolt Bábszínház igazgatója. Az eddig szabadúszóként dolgozó alkotót a ma kivételszámba menő, szakmai szempontokon alapuló pályázat mellett a tervei­ről és arról is kérdeztük, miért távolodott el a Freeszfétől.

 

Színjátékkal leplezett hátraarc

Az Országgyűlés hétfőn ratifikálta Svédország NATO-tagságát, előtte pedig Ulf Kristersson kisegítette Orbán Viktort az egyre kínosabb másfél éves színjáték lezárásában. A gyorsan aláírt katonai megállapodások jó ideje a fiókban heverhettek, azaz nem új fejlemények, mint azt a propaganda sulykolja.

Európai választások, hazai tétek

Az elmúlt hetekben a magyar politika a K. Endrének adott elnöki kegyelem, majd Novák Katalin lemondása körül forgott. A történtek jelentőségéhez nem fér kétség: a mélyen megosztott magyar társadalomban szinte páratlan, hogy olyan ügy foglalkoztassa a közéletet, amelynek megítélése tömegek számára nem pártpolitikai kérdés.

„Nem elég a János bácsikat lecserélni”

Egy megismételt kutatás szerint a gyermekbántalmazásért kiszabott büntetések összességükben tovább enyhültek, és a felderített esetek száma is több mint a felére csökkent. És többnyire továbbra sem az agresszort emelik ki a családból, sokkal inkább a gyermekeket.

 

Káderhiány

Kemény, az aljasságtól sem mentes lejárató kampányokra számítanak ellenzéki polgármesterek. A Fidesz imázsát sok más ügy mellett a kegyelmi botrány is megtépázta, és az is látszik, hogy számos helyen nem sikerült a kormánypárti csapatoknak újraszer­vezni magukat 2019 után.