Az oroszok kedvére tett a kormány, most a főváros jár rosszul a silány metrókocsikkal

Publicisztika

Valahogy így kell a nemzeti érdek „mentén” kormányozni. Ez nagyon megy Orbánéknak. Az orosz mentén, mármint.

Emlékeznek még a hármas (kék) metró „felújított” vagonjainak öt évvel ezelőtti debütálására? A klímaberendezés hiánya volt a legkevesebb, mivel az ajtók akkor is nyíltak, amikor nagyon nem kellett (menet közben), akkor meg nem, amikor arra lett volna szükség (ki- és beszálláskor), ráadásul a kocsik egyes részeit már igen korán megette a rozsda. Tarlós István főpolgármester, akinek kedvelt szórakozása volt beleállni a nyilvánvalóan reménytelen helyzetekbe, az ellenséges sajtó „hangulat- és hisztériakeltésének” nevezte az erről szóló beszámolókat, továbbá erősködött, hogy az nem is rozsda, hanem olajfolt.

A legszebb mégis az a magyarázata volt, amikor az ajtónyitási és -zárási problémák végső okaként valamiféle fakockás szabotázst emlegetett.

Pedig szegény Tarlósnak volt a legkevesebb oka védeni a mundér becsületét, hiszen ő és szűkebb csapata eredetileg fair metrókocsibeszerzésben gondolkodott. Az már a korrupciógyanús eseteket vizsgáló, a Fidesz 2019-es fővárosi bukása után felállt városházi bizottság év elejei ülésén hangzott el (amit persze addig is tudott mindenki), hogy az előző városvezetés az Orbán-kormány nyomására adta föl tervét és hajlította úgy a tenderkiírást, hogy azt csakis az orosz Metrowagonmash (MWM) nyerhesse meg. A főváros új vagonokat szeretett volna, de a kormány közölte, hogy kizárólag felújításról lehet szó – emiatt például eleve kiesett a legnagyobb esélyesnek számító Alstom, ellenben az oroszok, akik újkocsi beszerzés esetén labdába se rúghattak volna, így már a zsebükben érezhették a megbízást. Megjegyzendő, hogy Orbánék az Oroszországgal bonyolított gigantikus bizniszbe emelték be a budapesti metróbeszerzést (amely csomagnak része volt többek között a gázszállítás és Paks 2 is), márpedig ebben a kontextusban a főváros érdeke huszadrangú volt. Nem mellesleg Orbánék kezdettől ebben gondolkodhattak, csak ezt nem kötötték a főpolgármesterük orrára: Szijjártó Péter külügyminiszter ugyanis már akkor a metrókocsik felújításáról (is) tárgyalt Moszkvában, amikor a Tarlós-féle városvezetés még ki sem írta a tendert.

Ha magyar szempontból ez borzasztóan rossz üzlet volt is, valami célja csak kellett, hogy legyen, ha már ennyit kavartak az érdekében. Csak találgatunk: talán arra ment ki az egész metrókocsiüzlet, hogy az oroszok kicsit jól érezhessék magukat, leginkább azért, hogy cserébe a NER is kérhessen majd valamit mondjuk Paks kapcsán, amitől aztán például „Mészáros Lőrinc” érezheti jól magát.

Az akkori árfolyamon 69 milliárd forintért „felújított” metrókocsik azóta is csak zabálják a közpénzmilliárdokat. Kezdve azzal, hogy Budapest elesett az uniós támogatástól – az ugyanis felújításra nem járt –, ezért 60 milliárd forintnyi hitel fölvételére kényszerült.

Az oroszok egyébként nem a nekik leadott kocsikat turbózták föl (amire a szerződés szólt), hanem az MWM a korábban legyártott „új” vagonjait sózta ránk (ezek a korszerűtlen, nagy javítási igényű, légkondi nélküli szerelvények a jelek szerint még Oroszországban sem kellettek). Jellemző, hogy e változásról egy vak hang nem hagyta el az illetékesek száját sem Magyar-, sem Oroszhonban – egy véletlenszerű fényképtalálat nyomán bogozta ki a valós helyzetet egy civil egyesület. A sok hibával, ráadásul tetemes késéssel leszállított kocsik miatt a BKV 6 milliárd forint kötbért követelt a cégtől, az MWM azonban ennek a tizedét is sokallta. Mivel a bánatpénzhez hozzájutni egyre reménytelenebb lett, a közlekedési cég 2019-ben kártérítési pert indított az MWM ellen.

A Népszava értesülése szerint ez a per sehol nem tart, mivel az orosz fél az elmúlt három évben a periratokat se vette át – így pedig a bírósági tárgyalás sem tud beindulni. Külföldi cégről lévén szó az ügymenet előmozdítása az Igazságügyi Minisztérium feladata volna, de hogy tett-e bármit is ennek érdekében, arról nem tudni – a lap érdeklődésére ugyanis a tárca nem válaszolt. A BKV kárigénye mára 35 millió euróra (körülbelül 14 milliárd forintra) duzzadt az alkatrész utánpótlás sorozatos elmaradása, a leállások, a korábbi vállalások nem teljesítése miatt. Az eddigiek alapján erre a pénzre keresztet vethetnek, optimista becslés szerint is minimum évekre, évtizedekre.

Az oroszoknak mindenesetre bejött Orbán Magyarországa, különösen 2017 és 2019 között:

az MWM nemcsak a vacak vagonjaitól szabadult meg jó áron, de az a cégcsoport, amelybe maga is tartozik, a Transzmasholding, idővel megszerezte a Dunakeszi Járműjavító felét is. Előbb azonban kigolyózta az egyiptomi vasúttenderből a magyar Ganz Mávagot, éppen a Járműjavító mellől. Azt, hogy a Ganz helyett az oroszokat vonják be a nagy üzletbe, a magyar állam tulajdonában álló Eximbank szorgalmazta a legerőteljesebben. Valahogy így kell a nemzeti érdek „mentén” kormányozni. Ez nagyon megy Orbánéknak. Az orosz mentén, mármint.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk