Közel három éve tartó folyamat végére tett pontot a Kúria novemberben, amikor kimondta, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága erősebb a közéleti szereplők jó hírnevén esett vélt vagy valós sérelemnél. Senki nem marasztalható el tehát azért, mert a Jobbikot a „neonáci” jelzővel illeti. Ugyanezen az elven kell eltűrnie Vona Gábornak azt is, ha „náci- és nyilasszimpatizánsnak” titulálják.
Több mint három évvel ezelőtt, 2011. december 14-én reggel az ATV-n, a Horthy-szobor-állításról és -restaurálásról szóló műsor utolsó perceiben Rónai Egon műsorvezető azt a kérdést intézte Karsai László történészhez, hogy „mitől annyira fontos most Horthy restaurálása?”. „Azért fontos – válaszolta Karsai –, mert Horthyban a szélsőjobb, a neonáci Jobbikkal az élén, megpróbálja egy előképét adni egy mai Orbán-vezette kormánynak. Tehát Horthy Miklós a fehér lovon az ország kormányosa, a viharos tengeren irányítja az ország hajóját. Országgyarapító, tehát lehet irredenta, nacionalista, Észak-Erdély, itt vagyunk, érted élünk és halunk... (…) Az erős, az ország atyja, a pártok fölött álló, hatalmas államférfi. Ez egy hazug kép, hazug országnak hazug szobrokra van szüksége.” A „neonáci” jelző, ha némi késéssel is, de vérig sértette a Jobbikot: a párt a bevett gyakorlattól eltérően nem közvetlenül az elhangzottak után, hanem hat hónappal később (!) adott be keresetlevelet a Fővárosi Törvényszékre; ennyi idő után jöttek rá, hogy szeretnék kiköszörülni a jó hírnevükön esett csorbát. Az elsőfokú bíróságban nem kellett csalódniuk: az ítélet szerint a történész öncélúan és indokolatlanul sértőn nyilvánított véleményt, tekinttel arra, hogy a tévéműsor témája nem a felperes párt politikai, ideológiai, rendszertani elhelyezése volt, valamint, hogy a „neonáci” fogalomnak bizonyítottan negatív a jelentéstartalma (ezzel egyébként Karsai és jogi képviselője is egyetértett).
Szélsőjobboldali, nyilasszimpatizáns, neonáci
A Jobbik 2012-től pereli azokat a megszólalásokat, amelyek a párt szélsőséges mivoltára vonatkoznak, a tárgyalások során hangoztatott érveit pedig a 2013. őszi kampányban már kifelé is erőteljesen kommunikálta. Ekkoriban ismerte fel a pártvezetés, hogy potenciális szavazóbázisának egy része nem nézi jó szemmel, ha a pártot lenácizzák. „Nyilván ön is tudja, miről van szó: azt mondják, hogy nácik vagyunk, antiszemiták vagyunk, rasszisták vagyunk. Ez nem igaz, kikérjük magunknak” – mondta az Origónak 2013 októberében Murányi Levente, a párt alelnöke, míg Sneider Tamás alelnök hozzátette, hogy ez főként a média felelőssége, ezért ilyen esetekben mindig pert indítanak, és egyre többet meg is nyernek.
A Karsai versus Jobbik per 2012 nyarán veszi kezdetét. Első fokon, 2013 márciusában Karsait elmarasztalják a szervezet jó hírnevének megsértésében, ám egy évvel később, másodfokon már teljes egészében elutasítják a Jobbik keresetét. A végső szót – miszerint a másodfokú ítélet jogerősen fenntartandó – a Kúria két hónappal ezelőtt mondta ki a Jobbik felülvizsgálati kérelmére reagálva, amelyben a párt új eljárás lefolytatását kérte.
Már javában folyt a per, amikor 2012 novemberében a Jobbik újabb panasszal élt – ezúttal a médiahatóságnál kifogásolta, hogy az ATV híradójában „parlamenti szélsőjobbként” utaltak a pártra, és ezzel negatívan befolyásolták a nézőket. A hatóság februári, majd áprilisi döntésében is a pártnak adott igazat, ezért az ATV a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz fordult jogorvoslatért. Míg utóbbi szerint szabad egy hírműsorban szélsőjobboldalinak nevezni a Jobbikot, addig a 2014 nyarán született kúriai döntés értelmében kizárólag véleményként lehet ezt az állítást megfogalmazni, azaz a hírműsorban való közlés esetén egyértelművé kell tenni a jelző vélemény-jellegét és szerzőjét. Az ügynek még nincs vége, az ATV jelenleg a strasbourgi emberi jogi bíróságnál szeretne érvényt szerezni álláspontjának.
A médiahatóság által az ATV-t elmarasztaló döntés idejére (2013 tavaszára) esik a Karsai–Jobbik-per elsőfokú, a Jobbik számára szintén kedvező ítélete. A sikereken felbuzdulva a Jobbik elnöke, Vona Gábor áprilisban indítja a következő etapot, és magánvádas eljárásban feljelenti Balavány Györgyöt, mert az újságíró 2011. februári (!) publicisztikájában náci- és nyilasszimpátiával vádolta meg, továbbá úgy fogalmazott, „hogy rohadjon ki a szíved, meg a rák egye ki a beledet, Vona – gondolja most sok honfitársam szerte Magyarországon”. Az ezzel kapcsolatos 2013. júniusi elsőfokú és a 2014. januári másodfokú ítélet egyaránt kimondta, hogy közszereplőként a „náci” és „nyilas” jelzőket el kell viselnie a pártelnöknek, ugyanakkor a megátkozás miatt első fokon megrovásban részesítették Balaványt. Másodfokon ez alól is felmentették – tekintettel arra, hogy „átokmondással” senki nem valósít meg bűncselekményt –, tavaly májusban pedig a Kúria teljes egészében jogszerűtlennek ítélte az ügyet, és elutasította a Jobbik fellebbezési kérelmét.
Kilóg a lóláb
A Karsai-perben a Kúria és az elsőfokú bíróság ítélete közötti különbséget vizsgálva az tűnik ki, hogy milyen könnyen elcsúszhat egy érvelés, ha rosszul választják meg a relevanciakeretet. Az elsőfokú eljárásban a bíróság ahelyett, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága határának túllépésére vonatkoztatta volna a bizonyítékokat (túllépte-e Karsai László történész kijelentésével a véleménynyilvánítás szabadságának határát, vagy sem?), kizárólag azt vizsgálta, hogy az adott kontextusban Karsai László véleménye indokolatlanul sértő volt-e a Jobbikra nézve.
Karsai ügyvédei két irányból építették fel az érvelést: az egyik vonalon azt akarták bizonyítani, hogy a Jobbikra használható mint terminus technicus a „neonáci” jelző, a másik irányból pedig a véleménynyilvánítás szabadságát hangsúlyozták, amelybe beletartozik az is, hogy a tudományos, történelmi, társadalmi vagy politikai viták során elhangzott véleményeket a bíróság nem ítélheti meg, abban döntési kompetenciája nincsen. Takács Péter Attila, az első fokon eljáró bíró azzal érvelt, hogy mivel a tudományos szólásszabadság nem tárgya a pernek, nem lehetséges bizonyítéknak tekinteni a becsatolt publikációkat, amelyek azt támasztották alá pró és kontra, hogy a Jobbik neonáci volta tudományos viták tárgya.
Ennek ellenére az ítélet indoklásában Takács visszanyúlt ezekhez a félresöpört – azaz irreleváns érvként kezelt – vitacikkekhez, és több oldalon át taglalta, hogy a publikációk alapján miért sértő a Jobbikra nézve a neonáci szó használata. Talán nem vette észre, de ezzel ellentmondásba került saját érvelésével, hiszen implicit elismerte a tanulmányok relevanciáját, és ezzel együtt azt is, hogy a párt ideológiai meghatározásáról tudományos diskurzus folyik (melynek ő maga is részese lett). A bíró végül annyira belemerült az érvelésbe, hogy a becsatolt publikációkra hivatkozva kijelentette: a tudomány képviselői konszenzusra jutottak abban, hogy a demokrácia intézményi és kulturális kereteibe belesimuló pártra nemcsak a „neonáci”, de a „szélsőjobboldali” jelző használata is túlzó. Utóbbi kifejezés különösen kártékony, mert benne rejlik a határonkívüliség, azaz az alkotmányos értékekkel szembeni pozíció kimondása. Ezt figyelembe véve – mutatott rá Takács az egyik tanulmányra – a tudomány képviselőinek józan önmérsékletet kellene tanúsítaniuk a szóhasználat terén. (Emlékezzünk vissza, hogy a jelen perrel egy időben folyó ATV kontra NMHH ügyben pontosan ugyanezen jelző – a „szélsőjobboldali” – használatát kifogásolta a Jobbik.) Takács Péter Attila egyébként néhány hónappal az ítélet kimondását követően lemondott a bírói munkáról, a háttérben állítólag pályamódosítási szándéka állt. 2013 szeptembere óta a magyar külügy kötelékében dolgozik mint kolozsvári konzul.
Helye van minden véleménynek
A Kúria ítéletének fényében az elsőfokú ítélet indoklása kifejezetten visszás, bár az is tény, hogy maguk Karsaiék is rossz irányba haladtak az érvelésben akkor, amikor azt akarták bizonyítani, hogy a Jobbik neonácinak tekinthető.
A másodfokú bíróság – mutat rá a Kúria – ezzel szemben helyesen jut arra a következtetésre, hogy a Jobbik tevékenységének megítéléséről jelenleg is tudományos vita zajlik, és az ilyen viták eldöntése, de még véleményezése sem a bíróság feladata. Kifejtik ugyanakkor – feltehetően az elsőfokú ítélet neonácizmusra vonatkozó eszmefuttatására reagálva –, hogy a neonáci kifejezést nem lehet analóg módon használni a nácizmussal, mivel az eszmerendszerek újabb jelentést, értelmezést kapnak a társadalmi és történelmi változások tükrében, és ebben a folyamatban a neonácizmus fogalma sem nyert még egyértelmű meghatározást. Azt azonban mind a másodfokú verdikt, mind a Kúria ítélete kiemeli, hogy döntésük lényege nem az, hogy jogszerű lehetőség van a neonáci jelző tényállításként való alkalmazására.
A másodfokú bíróság szerint ha bárki a perbeli jelzőhöz hasonló, erősen minősítő kifejezést használ, akkor joggal elvárható, hogy azt kellőképpen alátámassza, míg a Kúria úgy fogalmaz, hogy „a perbeli vélemény meghökkentő, erőteljes ugyan, de az adott összefüggésben nem minősül indokolatlan gyalázkodásnak”.
A tisztán közjogi érvelés a Kúria indoklásában válik világossá. Ez a jogszabályi környezet vizuálisan úgy írható le, mint három, egymást körülvevő halmaz egysége. A legbelső halmazban „a neonáci Jobbik” jelzős szerkezet van szorosan körülölelve a közszereplőség fogalmával, míg a körülötte található térben a tudományos vita forrong, ami azonban egy nálánál sokkal nagyobb közjogi halmaz része, jelesül a véleménynyilvánítás szabadságáé. Mint arra a Kúria rámutat, kezdettől ebből a szempontból kellett volna vizsgálni az elhangzott kijelentést, és a bíróság állandó gyakorlata szerint a Sunday Times versus Nagy-Britannia ügyben (1979) kialakított „szükségesség-arányosság teszt” alá vetni. Az eljárás során azt ellenőrzik, hogy a véleménynyilvánítás és a sajtószabadság korlátozása arányos lenne-e az elérni kívánt jogos céllal, azaz a korlátozás elkerülhetetlenül szükséges-e egy demokratikus társadalomban.
Az ügy minden bizonnyal precedenst teremt arra, hogy a szabad véleménynyilvánítás jogából és a közszereplők fokozott kritikatűrési kötelezettségéből következően tudományos vita keretén belül és kívül egyaránt megfogalmazhatók erőteljes állítások – példának okáért olyan vélemény, miszerint a Jobbik neonáci. A Kúria ítéletében négy fontos AB-határozatra hivatkozik, melyek közös eleme, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt annak érték- és igazságtartalmára való tekintet nélkül védi. Magyarul – írja a Kúria – „ebben a processzusban helye van minden véleménynek, jónak és rossznak, kellemesnek és sértőnek egyaránt”.
A Jobbik kontra magyar bíróságok relációban egyelőre tehát a magát „értékelvű, konzervatív, nemzeti keresztény, módszereiben radikális pártként” definiáló szervezet áll vesztésre. (Igaz, nem tudjuk, hogy a tárgyaltakon kívül hány hasonló per van folyamatban.) A véleménynyilvánítás szabadsága elve miatt a Jobbiknak meg kell barátkoznia a szélsőjobboldali jelzővel, miközben Vonának el kell viselnie, ha megátkozzák és nácizzák, mi több, adott kontextusban – itt egy történelmi témájú műsorban – a párt nem kifogásolhatja azt sem, ha egy történész a véleményében „a neonáci Jobbik” jelzős szerkezetben utal a pártra.
(A szerző PhD-hallgatóként jogi érvelések érveléstechnikai vizsgálatával foglalkozik)
