László Géza

Vegyenek kínait!

A bélyegbuborék mint pénzügyi válság és élet

Publicisztika

Ma is előttem van, ahogy az albumok fölé hajolva matat a bélyegekkel. Amint ott ülök vele gyerekként én is, áhítattal figyelem, ahogy a gyűjteményem legújabb darabjait áztatjuk le a borítékokról. Gyakran bejárt a szövetségbe, a MABÉOSZ-ba, s amikor új bélyegekkel állított haza, apámnak fényesebben csillogott a szeme; aztán gyorsan el is porzott az íróasztala irányába. Nem csak hobbi volt ez, szenvedély is.

A lelkesedése akkor sem csökkent, amikor később ezeken az összejöveteleken már erősen megfogyatkoztak a résztvevők. A hazai bélyeggyűjtés története és az élete hasonló ívet húzott: amikor az ötvenes–hatvanas években fiatal volt és lelkes, a gyűjtési kedv hazánkban is rohamosan nőtt. A hetvenes években együtt értek fel a csúcsra. A MABÉOSZ tagjainak száma akkoriban megközelítette a 250 ezret. Ez mai szemmel elképesztően soknak tűnik, és nemcsak a mostani pangás miatt, hanem azért is, mert az Egyesült Államokban az American Philatelic Society taglétszáma a hetvenes években mindössze 45 ezer körül mozgott. Ott a csúcsértéket a nyolcvanas évek második felében érték el 57 ezres létszámmal; idehaza akkor már elindult a csökkenés, de még mindig háromszor annyi regisztrált tagot jegyeztek. Apám aztán nyugdíjasként figyelhette, hogy a kilencvenes évek közepén már csak 25 ezren szerepeltek a magyar nyilvántartásban – szűk két évtized alatt a tizedére csökkent a taglétszám. 2015-ben 2300 tagja volt a szervezetnek, mára 1100-an maradtak, 4,5 százaléka az egykori rekordértéknek. (A visszaesés tüneteiről lásd Legát Tibor írását: Filléres emlékek, Magyar Narancs, 2006. október 26.)

A hazai bélyeggyűjtő társadalom rohamos leépülését a közösségek és az azokban zajló események eljelentéktelenedése is jelzi. 1985-ben több mint 3300 kör létezett az országban, 2020-ban már csak 158. Ténylegesen alig néhány helyen zajlik valódi klubélet, főleg Budapesten és pár nagyvárosban. Jellemző, hogy már csak öt bélyegkereskedő aktív az országban. A hírek szerint a nepperek, az alkalmi kereskedők száma és aktivitása is csökkent az elmúlt években. A piac zsugorodásának árulkodó jele az is, hogy a bélyeggyűjtők átlagéletkora ma 65–70 év, tíz-húsz évvel magasabb, mint a műtárgypiacon.

Fájdalmas válságjelenséggel szembesülhettek azok is, akik az elmúlt húsz évben igyekeztek gyorsan túladni a gyűjteményükön: katalógusárak ide vagy oda – merthogy a bélyegek esetén létezik ilyen is –, esélyük sem volt jó árat kapni érte. Különösen nehéz helyzetbe az 1960 és 2010 közötti bélyegeknél kerültek, mert azok piaci értéke – egy töredéküket leszámítva – a rájuk nyomtatott csekély forintösszeghez – a névértékhez –, de leginkább a nullához közelített. Alig két évtizeddel a hatalmas konjunktúra után sokkoló lehetett ezt látni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.