A lelkesedése akkor sem csökkent, amikor később ezeken az összejöveteleken már erősen megfogyatkoztak a résztvevők. A hazai bélyeggyűjtés története és az élete hasonló ívet húzott: amikor az ötvenes–hatvanas években fiatal volt és lelkes, a gyűjtési kedv hazánkban is rohamosan nőtt. A hetvenes években együtt értek fel a csúcsra. A MABÉOSZ tagjainak száma akkoriban megközelítette a 250 ezret. Ez mai szemmel elképesztően soknak tűnik, és nemcsak a mostani pangás miatt, hanem azért is, mert az Egyesült Államokban az American Philatelic Society taglétszáma a hetvenes években mindössze 45 ezer körül mozgott. Ott a csúcsértéket a nyolcvanas évek második felében érték el 57 ezres létszámmal; idehaza akkor már elindult a csökkenés, de még mindig háromszor annyi regisztrált tagot jegyeztek. Apám aztán nyugdíjasként figyelhette, hogy a kilencvenes évek közepén már csak 25 ezren szerepeltek a magyar nyilvántartásban – szűk két évtized alatt a tizedére csökkent a taglétszám. 2015-ben 2300 tagja volt a szervezetnek, mára 1100-an maradtak, 4,5 százaléka az egykori rekordértéknek. (A visszaesés tüneteiről lásd Legát Tibor írását: Filléres emlékek, Magyar Narancs, 2006. október 26.)
A hazai bélyeggyűjtő társadalom rohamos leépülését a közösségek és az azokban zajló események eljelentéktelenedése is jelzi. 1985-ben több mint 3300 kör létezett az országban, 2020-ban már csak 158. Ténylegesen alig néhány helyen zajlik valódi klubélet, főleg Budapesten és pár nagyvárosban. Jellemző, hogy már csak öt bélyegkereskedő aktív az országban. A hírek szerint a nepperek, az alkalmi kereskedők száma és aktivitása is csökkent az elmúlt években. A piac zsugorodásának árulkodó jele az is, hogy a bélyeggyűjtők átlagéletkora ma 65–70 év, tíz-húsz évvel magasabb, mint a műtárgypiacon.
Fájdalmas válságjelenséggel szembesülhettek azok is, akik az elmúlt húsz évben igyekeztek gyorsan túladni a gyűjteményükön: katalógusárak ide vagy oda – merthogy a bélyegek esetén létezik ilyen is –, esélyük sem volt jó árat kapni érte. Különösen nehéz helyzetbe az 1960 és 2010 közötti bélyegeknél kerültek, mert azok piaci értéke – egy töredéküket leszámítva – a rájuk nyomtatott csekély forintösszeghez – a névértékhez –, de leginkább a nullához közelített. Alig két évtizeddel a hatalmas konjunktúra után sokkoló lehetett ezt látni.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
