Ellenzékváltó hangulat: Vona Gábor nagy lehetősége
D__TT20170501007.jpg

Ellenzékváltó hangulat: Vona Gábor nagy lehetősége

  • Madlovics Bálint
  • 2017.11.29 12:30

Liberális szemmel – Republikon

A Fideszt látszólag mindenki elutasítja, az MSZP és a DK hanyatlik, a 21. század pártjai valóban a Jobbik, az LMP és a Momentum. De mire mennek egymással?

Ha az egyes pártokra irányuló médiafigyelemből le lehet vonni következtetést az ellenzéken belüli erőviszonyokra, akkor az elmúlt két hét hírei alapján a Jobbik pozíciója határozottan fölértékelődött a régi baloldal pártjaihoz képest. A pártról szóló híreket – Vona Gábor Spinoza Házban való szereplésétől az általa fölvetett koalíciós lehetőségig – egyesek megpróbálják ugyan egy folyamatként, a Jobbik baloldali ellenzékbe való beágyazódásának szintjeiként láttatni, valójában azonban fontos két blokkra szétválasztani az elmúlt hetek eseményeit. Ennek oka, hogy a két blokknak – melyek egyike a régi, a másik pedig az új ellenzékhez való közeledésről szól – mások a mozgatórugói, más a dinamikája és legfőképp: mások a jövőre vonatkozó kilátásai is.

A régi baloldal, tehát főként az MSZP és a DK szavazóinak és értelmiségi holdudvarának közeledése a Jobbikhoz egyáltalán nem újdonság. Az év elején ugyanígy a baloldal Jobbikkal való együttműködésének lehetősége tartotta lázban ezt az oldalt, és maga a fölvetés is ugyanarra az okra vezethető vissza: a baloldalban való reményvesztésre, mely megnyitja az utat a választási matematika logikus végigvezetése, azaz a legnagyobb ellenzéki párttal való koordinálás szükségességének deklarálása előtt.

Döntsék már el, tényleg csak Orbánt akarják leváltani?

„Ha nem értenek egyet abban, hogy mire váltsák le a mostani rendszert, az együttműködésről szóló beszéd is értelmét veszti.” Az ellenzéki nyilvánosság egyik leghevesebben vitatott kérdésévé vált az elmúlt hetekben, hogy a magukat hol baloldalnak, hol demokratikus ellenzéknek nevező pártok, melyek többsége a ’18-as választáson egymással szövetségben kíván indulni, együttműködjenek-e valamilyen formában a Jobbikkal.

A különbség most csupán annyi, hogy míg akkor pusztán néhány ellenzéki véleményformáló fölvetése nyomán indult el ez a diskurzus, most Botka László bukása és a baloldal egyre nagyobb kilátástalansága révén maguk a szavazói tömegek kezdtek el a Jobbik irányába tapogatózni. A Spinoza Házban folytatott, nagy vihart kavart beszélgetés lényege is ez volt: hogy a régi baloldal azon szavazói, akiknek még vannak fönntartásai a Jobbikkal kapcsolatban, megvizsgálják, hogy lehet-e Vona Gáborra szavazni, illetve hogy nem lenne-e elfogadhatatlan, ha jövőre taktikai okokból a jobbikos jelöltekre adnák le a voksukat.

Egészen más képet mutat azonban Vona LMP és Momentum felé tett koalíciós ajánlata. Azon túl, hogy itt nem a másik ellenzéki párt szavazói, hanem a Jobbik elnöke maga kezdeményezte a közeledést, ezen pártok egy tömbbe sorolása korántsem csak taktikai alapon igazolható. Némelyek ugyan a három szóban forgó pártot össze nem tartozónak próbálják ábrázolni, az őket összekötő közös platformra maga Vona is rámutatott: ők mindhárman a 21. század pártjai, szemben a – velük hibásan egy oldalra sorolt – régi baloldallal és a többség által leváltani szándékozott Fidesszel. Ez a kommunikációs térben meghonosítandó szembeállítás vagy törésvonal az, melynek képviselete és elfogadtatása mindhárom pártnak egyformán érdeke, s melyet egyúttal könnyedén föl lehetne tölteni tartalommal is. Bár szakpolitikai alapon a Jobbik, az LMP és a Momentum sok kérdésben távol áll egymástól, a politikai kultúráról, avagy a politizálás stílusáról szóló ideáljaik nagyon is egybecsengenek. Fekete-Győr András az elmúlt 27 évben leromlott politikai kultúra megújításáról beszél; Szél Bernadett ugyancsak az elmúlt három évtizedet ostorozza, „új kezdetet” hirdetve a jövő évi választásokra. Vona Gábor pedig egy „új kiegyezést” és a „bal-jobb lövészárkok”, avagy az elmúlt évtizedeket megrontó hideg polgárháború meghaladását tűzte a zászlajára.

false

 

Fotó: MTI

Mindazonáltal mind az LMP, mind a Momentum elutasították a Jobbik elnökének közeledését – ugyanis nem hiszik el, hogy a szándékai őszinték. A két 21. századi párt képviselői egyformán érveltek: a Jobbik néppártosodása nem hiteles, sokak számára túlzottan kísért még a radikális múlt. Az a múlt, amit többek közt olyan alakok fémjeleznek, mint a Jobbikban továbbra is vezető pozícióban lévő Toroczkai László.

Ez az ellenvetés, melyet a régi baloldal szavazói is rendre fölhoznak, egy komoly kommunikációs feladványt jelent: hogyan lehet hitelessé tenni a néppártosodást? Hogy lehet elhitetni, hogy a párt végleg szakított szélsőjobbos múltjával, hogy moderált konzervatív párt lett, és hogy a jövőben sem következik majd be visszarendeződés? Erre tényszerű garanciát aligha lehet adni; ha valaki azt akarja hinni, hogy a Jobbik a szíve mélyén mindenképp radikális párt, az úgyis fog találni ezt az állítást a maga számára alátámasztó nyomokat, bármennyire is cserélődik le a Jobbik személyi állománya. A kérdés tehát, hogy mi venné rá a – momentán még teljes joggal – szkeptikusokat, hogy ne akarják a Jobbikot radikális pártként látni. Mi lenne a meggyőző bizonyíték?

Narratívák és összeesküvés-elméletek – avagy miért és hogyan működik a sorosozás?

Amikor a kormánytagok Soros Györgyről beszélnek, akkor az nem egy hirtelen jött ötlet: tökéletesen illeszkedik az eddig kommunikált világképükbe. A politikai kommunikációnak két, egymástól eltérő fölfogása van. Az egyik ügyalapú (issue-based): ez azt vizsgálja, hogy mely ügyek vagy témák napirenden tartása előnyös vagy előnytelen az adott politikus számára.

A meggyőző és a kommunikációs térben eredményesen képviselhető bizonyíték egy nagy, szimbolikus gesztus lehet – melyre váratlanul jó lehetőséget kínál Vona koalíciós ajánlata. Toroczkai László kirúgása (Novák Elődéhez hasonlóan) bár haladás lenne, de önmagában valószínűleg nem lenne kielégítő, a föntebbiek alapján. Máshogy nézne ki viszont a dolog, ha Toroczkait, mint a leendő koalíció Momentum és LMP irányából diktált föltételeként távolítaná el és kommunikálná. Ehhez persze a Momentum és az LMP együttműködésére is szükség lenne, azonban, mint mondtam, a három párt érdekei egy ponton, kommunikációs téren teljesen megegyeznek; ha pedig végre tudnák ezt hajtani, akkor Vona nem pusztán a sokak szemében a néppártosodást hiteltelenítő, továbbra is igen radikális alelnöktől szabadulna meg, hanem összekötné az ügyet a 21. század pártjaihoz való közeledéssel. Azt tudná jelezni, a választók és egyszersmind a leendő koalíciós partnerei felé is, hogy számára a 21. századiság, azaz a politikai kultúra megújítása és az „új kiegyezés” egyértelműen fontosabb, mint a radikális, szakpolitikai arcél. Vona tekintetében pedig a közös, 21. századi platformon álló, ám vele sok szakpolitikai kérdésben egyet nem értő pártokkal való összeállás a jövőre nézve is garanciát jelentene: ezek a pártok, melyeket senki nem tekint szélsőségesnek vagy radikálisnak, „fékeket és ellensúlyokat” jelentenének a Jobbiknak arra az esetre, ha valahogy el is indulna végül egy, a párton belüli visszarendeződés.

Egy ilyen vagy összességében ehhez mérhető gesztussal Vona elvileg meggyőző bizonyítékot szolgáltathatna a régi baloldal – a reményt fölmutatni képtelen pártoktól amúgy is elhajló, de még gyakran szkeptikus – szavazóinak is, akik aztán könnyen át is szavazhatnának a 21. század pártjaira, illetve azok jelöltjeire (ha az LMP és a Momentum benne lennének, akár egy az új oldal pártjait szerepeltető koordinált indulás keretében is). Így kerülhetne elérhető közelségbe jövőre a 20. századi ellenzék leváltása – mely hosszabb távon aztán elvezethet a kormány-, sőt rendszerváltáshoz is.

Liberális szemmel – A Republikon blogja a magyarnarancs.hu-n

 

Liberális szemmel – Republikon

Számok. Politika. Elemzés. Feminizmus. Mozgalmak. Liberalizmus.

Neked ajánljuk

Velünk élő féltudás

  • Hernádi Elvira

Jó néhány éve már, hogy a Publius Hungaricus a féltudású magyar elit bűneit ecsetelte. Azóta felnőtt egy új generáció, az ország szellemi és politikai vezetése legalább az európai oktatás tisztes középmezőnyébe tartozó intézményekben kupálódhatott. 

Mielőtt eltűnik végleg

Alighanem két dolog jut eszébe mindenkinek a Roberto Baggio nevet hallva: az 1994-es vb-döntőben kihagyott legendás tizenegyes, illetve az élethosszig (tehát ma is) viselt, nem kevésbé legendás copf. Vagy lokni, varkocs, lófarok, akármi is lett légyen az a maestro tarkóján.

Kisujjgyak

  • - köves -

Ha meg kell csinálni a nagy melót, letudni az utolsó bulit, kirámolni a széfet, ami után nincsen több széf, csak a boldog öregkor Kansasben, Soderbergh a mi emberünk.

„Összeáll egy nagy egésszé”

  • Láng Dávid

A 10 éve alakult Verőköltő zenekar frontembere univerzális művész: szinte minden hangszeren játszik, festő szakon diplomázott, és húszéves sem volt, amikor a Magvető kiadta a verseskötetét.

Becsapódás

Az ünnepi vacsoráját elköltő pár, Helen (Lovas Rozi) és Danny (Lengyel Tamás) lakásá­ba berobban a csurom véres Liam (Molnár Áron), akiről hamar kiderül, hogy a feleség testvére.

Az együttélés lehetőségei

A hagyományosan kétévente megrendezett Velencei Építészeti Biennálé is megcsúszott a pandémia miatt, de május 22. óta a Giardini della Biennale parkját és az Arsenalét, azaz az egykori velencei hadihajógyár területét ismét építészek, művészek és látogatók lakják be, egészen november 21-ig.

Szervezett szervezetlenség

  • Áfra János

A kis méretű, mégis zavarba ejtően tartalmas, nehezen áttekinthető tárlat egy nemzetközi kiállítássorozat része, amely a Zürichi Egyetemen 2017 és 2020 között megvalósult kelet-európai performance-kutatás eredményeit hivatott bemutatni.

„Nem hezitált”

Szerb Antal éppen 120 éve született, és 80 éve, 1941-ben jelent meg eredetileg háromkötetes munkája, A világirodalom története. A mű friss, minden eddiginél precízebb kiadásának sajtó alá rendezőjével annak népszerűségéről, hányattatott sorsáról, 21. századi aktualitásáról beszélgettünk.

A szamuráj reggelije

  • Pálos György

Fúziós korban élünk, azon sem lepődünk meg, ha egy kisvárosi étterem étlapján kevert fogásokat találunk. Az más kérdés, hogy a leves, amely se nem vietnami, se nem olasz, nem túl finom, mert nincs karaktere.

Merre vannak?  

  • Schein Gábor

Apró ember éles gombszemekkel. A fején zabolázhatatlan göndör haj. Befogad, figyel, kérdez. Hatalmas vágy él benne, hogy a világban rend legyen, de a világban nincsen rend. Hogy érthető legyen és átlátható. De a világ ellenáll a megértési kísérleteknek, kitüremkedik a réseken, széttöri a kereteket. A világ sokszor homályos, sötét, és soha nem átlátható. Hát akkor legyen a vers az! Legalább a vers.