rés a présen: Talán idén van a legváltozatosabb helyszíneken az L1danceFest. Miért alakult így?
Ladjánszki Márta: Amikor kezdődött a fesztiválunk – 2002-ben az első, még 10 napos és főleg az L1-tagságra koncentráló formában egyetlen nemzetközi nap volt –, a fő meghívónk és helyszínünk a MU Színház volt, és mellette igyekeztünk a ma már Bakelit néven ismert helyszínen előadásokat megmutatni. 9 évig működött ott az L1 Táncművek. Később, ahogy a fesztiválunk struktúrája változott és egyre jobban nemzetközivé alakultunk, mindig is az a cél lebegett előttünk, hogy minél több olyan budapesti játszóhelyet mutassunk meg, ahol év közben is találkozhatnak a nézők a kortárs tánccal. Idei együttműködőink a MU Színház, a Bakelit, a Nemzeti Táncszínház, a CEU és az RS9+ Vallai Kert. Azon túl három galéria (K.A.S. MET, Szlovák Intézet Galériája) és a kurzusra a Műhely Alapítvány, a Magyar Táncművészeti Főiskola és a Zéróplusz Stúdió. Így a szeptember 15–19. közötti időszak sűrű programot kínál majd a szakmának, a kortárs művészetek és tánc iránt érdeklődőknek.
rap: Visszatekintve és az egyre szaporodó fesztiváltermés közepette milyen jelentősebb változásokon ment át a kezdetektől az L1danceFest, és mennyire stabil a helyzete?
LM: Az indulásnál Leszták Tibor (a MU Színház egykori igazgatója) az L1 Egyesület tagjainak ajánlotta fel, hogy egy fesztivál keretében tartsanak bemutatókat. Nekünk viszont fontos volt, hogy a nemzetközi palettáról pályatársakat is megmutassunk. 2009 óta határozottan eltolódott a fókuszunk a nemzetköziség felé. Idővel kiderült számunkra is, hogy egyre nehezebb egy időszakra fókuszálni a bemutatókat, rövidült a fesztivál, és kerestük a külföldi kapcsolódási pontokat, hogy bemutassuk őket, és lehetőleg mi is meg tudjuk ismertetni a közösségünk és akár külsős magyar alkotók munkáit a vendégekkel.
rap: Mik voltak a fő szempontok az idei program összeállításában?
LM: Sajnos elenyésző támogatást kaptunk a fesztivál összköltségvetéséhez képest. Nagyon fontos a személyes kapcsolat, hogy élőben lássuk az előadásokat és beszélhessünk az alkotóval. A kialakuló egymásra figyelés alapján áll össze a program. A vendégek is pályáznak, és mi is sok helyen próbálkozunk. Idén a követségek és kulturális intézetek támogatása segít abban, hogy külföldi társulatokat mutassunk be. Így idén – először a fesztivál történetében – Olaszország képviseletében bemutathatjuk Francesca Foscarinit, és bemutatjuk Silvia Gribaudit, aki az időskorral foglalkozik a darabjában. Olaszország mellett Japán, Franciaország, az Egyesült Államok, Dánia, Németország, Szlovákia, Csehország, Szlovákia és egy workshopon Kanada is képviselteti magát.
rap: Mik a kiemelt előadások?
LM: Kéri Judit két kiállítással jelentkezik, mindkettőben kiemelt szerepet kap a nő, és a kanadai vendégünkkel közös műhelymunkát visznek nyitott tánckurzus formájában. Szabó Roland (szlovákiai magyar fotográfus) idén harmadik alkalommal csatlakozik hozzánk, egyrészt mint a fesztivál hivatalos fotósa, másrészt a Szlovák Intézet egy teljes hónapra befogadta a fotókiállítását, és ennek megnyitójaként egy táncfilmbemutatóval jelentkezik majd. Nagy Csilla, Fekete Géza Péter, Horváth Ádám Márton és Varga Zsolt (L1-tagok) mind megjelennek legaktuálisabb munkájukkal a programban, és kiemelném még két idei rezidensünket, Dömötör Juditot és Benjamin Jarrettet, akik úgymond „carte blanche” lehetőséget kaptak, hogy 20-20 percben teljesen új munkával mutatkozhatnak be. Ami kevésbé látványos, de a blogoldalon (dancescript.blogspot.hu) olvasható, a közönségtalálkozók alkalmával pedig élőben követhető, az a KÖM (Kritikai Önképző Műhely) munkája. Hat tánckritikus követi végig a fesztivált és ír visszhangokat az előadásokról, nap közben meg műhelyezik, beszélget, vitatkozik a láttottakról.
rap: Melyek a neked legkedvesebb események, előadók?
LM: Nagyon fontos nekem, hogy 2011 óta magyar dizájnerekkel működünk együtt, bemutatjuk az aktuális kollekciójukat, hiszen a konferansziék az ő ruháikban lépnek színpadra. A nézők napról napra követik a különféle stílusokat, és könnyed hangulatú catwalkok keretében oldódik a hangulat. Ismaera Takeo Ishii (J) brutális lesz, Samuel Lefeuvre (FR) líraian meghökkentő mozzanat, a dán vendégünk Trans előadása auditív, míg az IPtanz előadása vizuális élményeket nyújt, Jaro Viňarský (SK) fantasztikus táncos, élmény lesz tőle a kurzusán is tanulni a résztvevőknek.
rap: Milyen saját bemutatókat tervezel az évadra? Mik az egyéb terveid?
LM: Szeretnék tanítani még többet meg előadásokat készíteni, de nincs rá itthon kereslet. Más szelek fújnak, és én nem vagyok elég nyomulós ahhoz, hogy életben tarthassam például a legutóbbi négy előadásomat. Itthon nem találok befogadóintézményt, amelyek játszatnák ezeket vagy akár újabbakat, ezért ismét a külföld felé fordulok több-kevesebb sikerrel. A siker elmaradása rajtam is múlik, mert egy aprócskával több időt fordítok a szervezésre, és hogy másoknak segítsek a boldogulásban és tanulásban. Ami persze engem is tölt, de sajnos anyagilag nem kifizetődő, ezért munkát keresek.
