Régóta velem van - Ladjánszki Márta koreográfus, szervező

  • rés a présen
  • 2015. szeptember 11.

Snoblesse

Szeptember 15-től L1danceFest

rés a présen: Talán idén van a legváltozatosabb helyszíneken az L1danceFest. Miért alakult így?

Ladjánszki Márta: Amikor kezdődött a fesztiválunk – 2002-ben az első, még 10 napos és főleg az L1-tagságra koncentráló formában egyetlen nemzetközi nap volt –, a fő meghívónk és helyszínünk a MU Színház volt, és mellette igyekeztünk a ma már Bakelit néven ismert helyszínen előadásokat megmutatni. 9 évig működött ott az L1 Táncművek. Később, ahogy a fesztiválunk struktúrája változott és egyre jobban nemzetközivé alakultunk, mindig is az a cél lebegett előttünk, hogy minél több olyan budapesti játszóhelyet mutassunk meg, ahol év közben is találkozhatnak a nézők a kortárs tánccal. Idei együttműködőink a MU Színház, a Bakelit, a Nemzeti Táncszínház, a CEU és az RS9+ Vallai Kert. Azon túl három galéria (K.A.S. MET, Szlovák Intézet Galériája) és a kurzusra a Műhely Alapítvány, a Magyar Táncművészeti Főiskola és a Zéróplusz Stúdió. Így a szeptember 15–19. közötti időszak sűrű programot kínál majd a szakmának, a kortárs művészetek és tánc iránt érdeklődőknek.

rap: Visszatekintve és az egyre szaporodó fesztiváltermés közepette milyen jelentősebb változásokon ment át a kezdetektől az L1danceFest, és mennyire stabil a helyzete?

LM: Az indulásnál Leszták Tibor (a MU Színház egykori igazgatója) az L1 Egyesület tagjainak ajánlotta fel, hogy egy fesztivál keretében tartsanak bemutatókat. Nekünk viszont fontos volt, hogy a nemzetközi palettáról pályatársakat is megmutassunk. 2009 óta határozottan eltolódott a fókuszunk a nemzetköziség felé. Idővel kiderült számunkra is, hogy egyre nehezebb egy időszakra fókuszálni a bemutatókat, rövidült a fesztivál, és kerestük a külföldi kapcsolódási pontokat, hogy bemutassuk őket, és lehetőleg mi is meg tudjuk ismertetni a közösségünk és akár külsős magyar alkotók munkáit a vendégekkel.

rap: Mik voltak a fő szempontok az idei program összeállításában?

LM: Sajnos elenyésző támogatást kaptunk a fesztivál összköltségvetéséhez képest. Nagyon fontos a személyes kapcsolat, hogy élőben lássuk az előadásokat és beszélhessünk az alkotóval. A kialakuló egymásra figyelés alapján áll össze a program. A vendégek is pályáznak, és mi is sok helyen próbálkozunk. Idén a követségek és kulturális intézetek támogatása segít abban, hogy külföldi társulatokat mutassunk be. Így idén – először a fesztivál történetében – Olaszország képviseletében bemutathatjuk Francesca Foscarinit, és bemutatjuk Silvia Gribaudit, aki az időskorral foglalkozik a darabjában. Olaszország mellett Japán, Franciaország, az Egyesült Államok, Dánia, Németország, Szlovákia, Csehország, Szlovákia és egy work­shopon Kanada is képviselteti magát.

rap: Mik a kiemelt előadások?

LM: Kéri Judit két kiállítással jelentkezik, mindkettőben kiemelt szerepet kap a nő, és a kanadai vendégünkkel közös műhelymunkát visznek nyitott tánckurzus formájában. Szabó Roland (szlovákiai magyar fotográfus) idén harmadik alkalommal csatlakozik hozzánk, egyrészt mint a fesztivál hivatalos fotósa, másrészt a Szlovák Intézet egy teljes hónapra befogadta a fotókiállítását, és ennek megnyitójaként egy táncfilmbemutatóval jelentkezik majd. Nagy Csilla, Fekete Géza Péter, Horváth Ádám Márton és Varga Zsolt (L1-tagok) mind megjelennek legaktuálisabb munkájukkal a programban, és kiemelném még két idei rezidensünket, Dömötör Juditot és Benjamin Jarrettet, akik úgymond „carte blanche” lehetőséget kaptak, hogy 20-20 percben teljesen új munkával mutatkozhatnak be. Ami kevésbé látványos, de a blogoldalon (dancescript.blogspot.hu) olvasható, a közönségtalálkozók alkalmával pedig élőben követhető, az a KÖM (Kritikai Önképző Műhely) munkája. Hat tánckritikus követi végig a fesztivált és ír visszhangokat az előadásokról, nap közben meg műhelyezik, beszélget, vitatkozik a láttottakról.

rap: Melyek a neked legkedvesebb események, előadók?

LM: Nagyon fontos nekem, hogy 2011 óta magyar dizájnerekkel működünk együtt, bemutatjuk az aktuális kollekciójukat, hiszen a konferansziék az ő ruháikban lépnek színpadra. A nézők napról napra követik a különféle stílusokat, és könnyed hangulatú catwalkok keretében oldódik a hangulat. Ismaera Takeo Ishii (J) brutális lesz, Samuel Lefeuvre (FR) líraian meghökkentő mozzanat, a dán vendégünk Trans előadása auditív, míg az IPtanz előadása vizuális élményeket nyújt, Jaro Viňarský (SK) fantasztikus táncos, élmény lesz tőle a kurzusán is tanulni a résztvevőknek.

rap: Milyen saját bemutatókat tervezel az évadra? Mik az egyéb terveid?

LM: Szeretnék tanítani még többet meg előadásokat készíteni, de nincs rá itthon kereslet. Más szelek fújnak, és én nem vagyok elég nyomulós ahhoz, hogy életben tarthassam például a legutóbbi négy előadásomat. Itthon nem találok befogadóintézményt, amelyek játszatnák ezeket vagy akár újabbakat, ezért ismét a külföld felé fordulok több-kevesebb sikerrel. A siker elmaradása rajtam is múlik, mert egy aprócskával több időt fordítok a szervezésre, és hogy másoknak segítsek a boldogulásban és tanulásban. Ami persze engem is tölt, de sajnos anyagilag nem kifizetődő, ezért munkát keresek.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.