magyarnarancs.hu: Mindkét versesköteted erős koncepcióra épül. A most megjelent novelláskötet (Ibsen a konyhában) összeállítását mi vezérelte?
Szeles Judit: Az a története, hogy megtaláltam egy külső merevlemezt, amin össze volt gyűjtve az összes novellám. Ezután kezdtem el azon gondolkodni, hogy nem kéne parlagon hagyni ezeket a szövegeket, foglalkozni kellene velük. Tehát ez a kötet tulajdonképpen harminc év prózája. A versek mellett korábban is jelentek meg novelláim folyóiratokban, csak kötetté nem szerveződtek eddig. Amikor megtaláltam a Prae kiadót, Péczely Dórával, a kötet szerkesztőjével nekiláttunk, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki ezekből az elbeszélésekből. Eleinte nem is volt szoros koncepció a szerkesztésre, végül Dóra ötlete volt a ciklusfelosztás és a sorrend kialakítása.
magyarnarancs.hu: A lírád és a prózád között összekötő kapocsnak érzem az adatszerűség fontosságát. Ugyanakkor – bár általában a lírát gondoljuk a személyesebb műnemnek – a te novelláid gyakran sokkal költőibbek, mint a verseid. Nálad a téma és a formaválasztás valamilyen módon feltételezi egymást?
SzJ: A verseim valóban kevésbé líraik, mint az elbeszéléseim. Ez egy tudatos kísérlet eredménye. A lírámban próbálom leegyszerűsíteni a nyelvet, igyekszek megszabadulni a metaforáktól, képektől. Ugyanakkor megvan bennem az az igény, hogy az elbeszéléseimben érezhető személyességet is felszínre hozzam. Ezért lesznek a novellák líraiak, a versek pedig narratívak. De azért hozzáteszem, hogy a versek sem annyira személytelenek. Éppen azzal manipulálnak, hogy miként lehet valamit személytelenné tenni úgy, hogy közben nagyon súlyos, privát dolgokat is kimondok bennük.
magyarnarancs.hu: Néhány szövegednél úgy éreztem, mintha a megírásuk pillanatában nem is feltétlenül a nyilvánosságnak szántad volna őket. Egyik-másik egészen naplószerű. A régebbi szövegek írásakor gondoltál arra, hogy ezekből valaha kötet lesz?
SzJ: Régen is bennem volt a szándék, hogy ezeket az elbeszéléseket megjelentessem egyszer, mivel elég tudatosan foglalkozom az irodalommal. Az is igaz, hogy évtizedek óta vezetek naplót, aminek a stílusa közel áll a prózámhoz. Azonban a két koncepciókötet megjelenése után úgy éreztem, hogy még nem vagyok teljes, van egy másik oldalam is.
magyarnarancs.hu: A lírád stílusára egyfajta magyarázatként szolgálhat a Váróterem című novellád, amelyben a kognitív terápia objektív leíró gyakorlata kerül a középpontba. Ezt a technikát használod az írás során?
SzJ: Mindig is érdekelt az irodalom pszichológiai része, illetve a pszichológia irodalmi vonatkozásai. Tehát ebből az aspektusból is olvasható ez a novella, ahogy egyébként bármelyik másik is. Van például egy pszichiáter ismerősöm, aki biblioterápiával foglalkozik, ő fel is használta a szövegeimet a munkája során. Ennek nagyon komoly hasznát és erejét látom.
magyarnarancs.hu: A kötet címe tematikailag elég jól behatárolja ezeket a szövegeket. A skandináv világ mellett fontos szerepet kapnak az ételek és a gasztronómia is, valamint ezek kulturális és társadalmi beágyazottsága. Látsz valami közöset az irodalomban és a főzésben?
SzJ: Természetesen. Van is egy olyan kategória, hogy gasztronovella. Ezeket nagyon élvezem, és már egész korai elbeszéléseimben is foglalkoztam a főzéssel. Az irodalom és a főzés a legfontosabb részei az életemnek.
magyarnarancs.hu: Van esetleg olyan étel a kötetben leírtak között, amit már te is elkészítettél?
SzJ: Hát igen, az a legendás får-i-kål, a káposztás birkahús. Az úgy történt, ahogy leírtam. De például Pasolini spagettijét is megfőztem már. Őszintén szólva a kakasvérlevest még nem készítettem el.
magyarnarancs.hu: Ha már Ibsen, az élethazugságok szintén tematikai fókuszként jelennek meg a novellákban.
SzJ: Ez az ibseni élethazugság dolog nagyon régóta piszkálja a csőrömet. Visszatérő téma nálam, olyan elbeszéléseimben is szerepel, amik végül nem kerültek bele ebbe a kötetbe. A címadással kapcsolatban azért elárulok egy titkot. Az első kötetem címét Áfra János adta, annak ő a keresztapja, a második kötetnél a Szextáns címet megálmodtam, az Ibsen a konyhában címet pedig Balázs Attila választotta ki, mivel az élethazugságok és a gasztro vonal mind benne van ezekben az elbeszélésekben. Tehát a cím úgy került a szövegekhez, hogy ezek a motívumok már megvoltak, nem fordítva. A címadó novella címe is megvolt már korábban, ezt emelte ki Attila kötetcímnek.
magyarnarancs.hu: Mielőtt Svédországba költöztél, tanár voltál. A tanítás megmaradt valamilyen formában az életedben?
SzJ: Sokáig helyettesítettem és tanítottam is Svédországban, de nálam ez átalakult, mert az irodalmon keresztül akarok tanítani. Ez a vonal tehát megmaradt benne, de konkrétan már nem gyakorlom a szakmámat.
magyarnarancs.hu: Az ezredforduló körüli tapasztalatokkal és egy távolabbi perspektívából milyen érzés látni a magyar közoktatás jelenlegi állapotát?
SzJ: Siralmas a helyzet. Őszintén szólva, örülök, hogy nem vagyok ott. Nem csak anyagilag, de szerintem idegileg sem bírnám, ami a pedagógus kollégákkal történik. Nekem azt szokták mondani, „te nem élsz itt, ne szólj bele, hogy mi történik velünk”. De én az internet és a média segítségével nagyon szorosan követem azt, hogy mi történik Magyarországon.
magyarnarancs.hu: Mennyire követed a svédországi politikai helyzetet? Ezt azért is kérdezem, mert már az első köteted egyik központi gondolata, hogy „Svédországban mindenki bevándorló”. Miközben a beszélgetésünkkor még nincs hivatalos végeredménye a svéd választásnak, azt már látni a részeredményeken is, hogy a bevándorlásellenes politika egyre népszerűbb. (Bár kormányalakítási megbízást a konzervatív Mérsékelt Párt elnöke, Ulf Kristersson kapott, a bevándorlásellenes Svéd Demokraták a második legerősebb politikai erővé vált - a szerk.) Ezt mennyire érzed a hétköznapokban vagy az irodalmi életben?
Szeles Judit: A választás eredménye még nagyon friss, nem tudom, mi lesz a hozadéka. Nem foglalkozom túl sokat politikával, inkább csak a közéleti részével, hogy az egyes folyamatok hogyan csapódnak le az emberek életében. Nekem ez az eredmény egy kicsit csalódás, de majd meglátjuk, mi lesz. Helyi irodalmárokkal pedig nem igazán van kapcsolatom. Uppsalában, ahol lakom, főleg olyan emberekkel találkozom, akiknek hasonló a hátterük, mint nekem, és a politikai elképzeléseik is közel állnak egymáshoz.
magyarnarancs.hu: Irodalmi téren ezek szerint inkább olyan szerzőkkel vagy kapcsolatban, akik szintén az életük egy későbbi pontján kerültek Svédországba.
SzJ: Igen, és emellett még főleg a magyarországi kollegákkal tartom a kapcsolatot, ugyanis magyarul írok. Svédül is írtam már pár verset, de itt azért még nem ismernek. Korábban egy olyan kisvárosban laktam, ahol nem volt valami intenzív kulturális élet, és csak online kommunikáltam pár emberrel, svéd költőkkel, műfordítókkal és magyar ismerősökkel. Majdnem egy éve költöztem Uppsalába, itt sokkal több lehetőségem van. Például volt alkalmam svédül felolvasni.
magyarnarancs.hu: Most, hogy egy kulturálisan pezsgőbb közegbe kerültél, látsz arra esélyt, hogy a jövőben esetleg a svéd irodalomhoz is közelebb kerülj, akár publikálj is svédül?
SzJ: Ennek olyan akadálya van, hogy nem szeretem fordítani a saját szövegeimet. Mindenképpen szükségem van mások segítségére, legyen szó próbaolvasásról vagy nyelvi segítségről. Az pedig, hogy saját svéd nyelvű szöveget írjak, még nehezebb, mert még mindig magyarul jut eszembe minden. Bár mindenki azt mondja, hogy már elég jól tudok svédül. Az irodalmi élethez való közelebb kerülésnek olyan lehetőségei vannak, hogy az ember jobban megismerkedik költő kollégákkal, tippeket kap, hol lehetne publikálni, milyen fórumokon lehet megjelenni. Ez még előttem áll. Viszont nagyon jó kapcsolatban vagyok Daniel Gustafssonnal, aki magyarról svédre fordít. Az ő szervezésében már voltam Magyarországon egy fordítótáborban, ahol foglalkoztunk az Ilyen svéddel. Abból a kötetből már több vers meg van svédül is, így azokból szoktam felolvasni.
magyarnarancs.hu: Megvannak már a terveid a következő kötetre? Versekkel, vagy ismét inkább novellákkal találkozhatunk majd?
SzJ: Elég nehéz helyzetben vagyok, mivel van egy rakás szövegem, amelyek nem akarnak összerendeződni egy kötetté. Ezek versek, rengeteg vers, csak egyelőre nem találok fogást rajtuk. Úgyhogy most inkább csak hagyom, legyen, ahogy lennie kell, írok, amit írok. Legutóbb például éppen egy novellát írtam. Az idő majd eldönti, mi kerül a következő kötetbe.
