Feltártak egy sírt a vásárhelyi elefánttemetőben

Sorköz

Galyasi Miklós megjárta a munkaszolgálatot, regényhős lett belőle, aztán lecsukták '56 után – most kiderül a verseiből, ki volt. 

„…a hátrább állók közt az egyik, az ösztövér, akit lánykorából ismert, a birgeri csizmás alak, Grün vaskereskedő fia, most Gyenes. Egy időben ő volt az egyetlen ember Csomorkányon, aki Párizsban járt és művészeket ismert. […] Zsidó létére maga is a csomorkányi hibásak közé számította magát, s büszke volt a többiek különcségére” – olvasható Németh László Égető Eszter című regényében.

Gyenes: Galyasi Miklós (1903–1974), eredetileg Reisinger, akinek nagyapja és édesapja is pékmester volt. Édesanyja ugyan okleveles tanárnő, de szintén a sütőüzemben dolgozott. Miklós Hódmezővásárhelyen járt elemi és középiskolába, 1921-ben érettségizett a református főgimnáziumban. Műszerészsegédnek állt, jogosítványt szerzett, szerepet vállalt az izraelita hitközség kulturális bizottságában, közben jogot tanult, le is doktorált, Münchenben, majd Párizsban képzőművészeti tanulmányokat folytatott, mégis költő szeretett volna lenni. 1929-ben Fut a lidérc, 1934-ben pedig A nagy törvény mentén címmel adott ki verseskötetet, és bizonyára tényleg büszke volt a különcségére. Galyasi lakásán gyakori vendég és vitapartner volt – amikor ráunt sógoráék polgári otthonára – József Attila helyi képzőművészekkel együtt, beugrott néha Baktay Ervin orientalista. Galyasi részt vett a városi kulturális programok szervezésében, amíg zsidó létére tehette.

Édesanyját haláltáborban ölték meg. Keresztény felesége kitartott mellette. Őt többször behívták munkaszolgálatra, amikor épp otthon volt, a rendőrkapitány vegzálta, hogy igazolja már a magyar állampolgárságát. Megjárta a keleti frontot, később megszökött, és orosz fogságból szabadulva, 45 kilóra lefogyva térhetett vissza feleségével, arra, hogy nincs lakásuk, s a 2500 kötetes könyvgyűjteménye eltűnt. Galyasi múzeumigazgató lett, megint tudományos társaságok tagja, elismert kultúraszervező, folyóirat-alapító.

 
Galyasi Miklós                 Ismeretlen fotós felvétele
 

Közben, amikor alkalma volt rá, írt.

A kommunista hatalomátvétel után megint ellenségnek nézte az állam. Bár 1956-ban józanságra intett, utóbb börtönbe csukták nevetséges vádakkal, 1959-ben szabadult Márianosztráról. Akik tudták róla, kicsoda, tisztelték benne a város élő lelkiismeretét. Nem adott ki több könyvet, de haláláig költőnek tartotta magát.

Hódmezővásárhelyen maradt.

„Szöget ütött a fejemben a Gyenes mondása – hozta elő Eszternek másnap. – Azt mondja, aki idegen idekerült, még nemigen kívánkozott el Csomorkányról. Akármilyen álmos, ronda hely, ahogy ő mondja, van benne valami asszimiláló erő. Erre különben ő maga a legjobb bizonyíték. A legősibb zsidó reflexeibe is beférkőzött valami csomorkányias. A kultúraszervezést, a liberális tehetségvédelmet, a barátkozást is csomorkányian csinálja […] Az új kultúrpalotára és a Kotormán képtárra vonatkozó tervei közt mellesleg a találmányait is elmondta. Alumíniummal akart fűteni. Az alumíniumoxid leöntésekor ugyanis hő fejlődik. Azt azonban magam is érzem, hogy van valami iszapszerű ebben a városban. Tán épp az, hogy a szorgalom, sebesség, az idő elkerülte. Aki lemondott arról, hogy Pesten nagy ember legyen, itt követheti a hajlamait. Közönyt, figyelmet, időt, mindent kap hozzá. Igazi elefánttemető…” – írja Németh.

A hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtár most megjelentette Galyasi Miklós összegyűjtött verseit. A szerkesztő, Béres Dezső tanulmányából kiderül, hogy Németh is Galyasitól kapta azokat a régi hírlapi cikkeket, amelyek Kenéz Katalin elbeszélései mellett hozzájárultak az Égető Eszter megszületéséhez. Gyenes mégsem felel meg teljesen Galyasinak. A regényben például nincs szó a munkaszolgálatról, Gyenest „bújtatták” a háború alatt – és a verseket sem említi a regény.

 
 

Milyenek ezek a versek?

Az egyikben Diogenész nézi a hordóból a jövő-menő embereket, és „lélektelen kísértetrajokat”, „egyszer látott árnyéklovagokat” jegyez föl. A költő visszavárja a pogány isteneket, akiknek össze kellene hozniuk valami új feltámadást. Muzsikáló óráról ír, amely két dalt tudott, vidámat és szomorút, és amikor megpróbálja visszafelé forgatni a mutatóját, valami roppan belül, és végleg megáll a szerkezet. Ezüstkapcsos, szentelt, öreg bibliák bukkannak fel, „hosszantűrő Rózák, hallgatag Mátyások”, ördög sárga kimonóban, verses levél jön a feleséghez a téli Oroszországból. Metaforák, hasonlatok, szimbólumok sorjáznak, szomorúság és metsző irónia. Tornyai János festőművész temetésére írja: „Hát elföldeltek másodszor is, vén sas,/ Eltemettek szajkók, papagájok.”  Ír szabadverseket is, de mintha jobban vonzódna a kötött, fél- vagy keresztrímes formához. Az olvasó érzi Petőfi Sándor, Ady Endre, Szép Ernő, Juhász Gyula, Szabó Lőrinc hatását, szelídekét és vadakét egyszerre. Vannak szép sorok, versszakok és átlagosak, meg lehet örülni ismerős arcoknak, helyeknek. A Sasérben például már nyolcvan éve is telepben fészkeltek a szürkegémek, ahogyan most, Galyasi Tiszán (Sas-ér) című verse tanú rá.

Két-három jó verset mindenki tud írni, hibátlant pedig százat, kétszázat is, ha megtanulja a mesterséget. Ezen túl talán tényleg csak az időn múlik – az írásra fordított időn –, hogy valaki biztosan verselő műkedvelő marad, vagy belibben az öröklétbe. Akárhogyan alakul, a versírás, az a tudat, hogy ki tudja fejezni magát, mindent el tud mondani így, amit akar, vigaszt nyújt az embernek a legnehezebb időkben is.

Amikor – még elítélése és bebörtönzése előtt – szóba került, hogy talán megjelenhet harmadik kötete, Galyasi arra kérte a Magvető Kiadó szerkesztőjét, hogy csak akkor adják ki a könyvét, ha a bírálók egyöntetűen úgy találják, ezek tényleg jó versek, egyébként hagyják az egészet. Ismerve a korabeli kiadói tempót, a könyv az idő tájt jelent volna meg, amikor Pilinszky Jánostól a Harmadnapon (1959), benne olyan versekkel, mint az Apokrif vagy a Francia fogoly.

 

 Galyasi harmadik kötete végül politikai okokból maradt kiadatlan. Ám „a jelen idejű befogadás élményhorizontján” közelítve hozzá Kovács Imre Attila a gyűjteményhez írt másik tanulmányban megállapítja, e minőségi kisember életművének nincs helye a nemzeti fősodorban. Galyasi poétai működésére nem is a fejlődés, sokkal inkább egyfajta visszafejlődés, befelé fordulás jellemző. Mégis jó, hogy megjelent a gyűjtemény, mert „Galyasi költészete egy kor- és kultúrkritikai, létbölcseleti és szenvedélyesen kitárulkozó önéletírás »árnyéka«”. Lírai napló. Leginkább így érdemes olvasni.

A könyv azért érdekes még, mert Béres Dezső és Kovács Imre Attila tanulmánya is szeretetteljes, kíváncsiságot ébreszt. Mindketten magától értetődőnek tekintik, hogy ma ugyanúgy érdekli a vásárhelyieket a város mentalitástörténete, eszmetörténete, mint a harmincas évekbeli polgárság krémjét. Talán tényleg akadnak olvasó emberek, akik hallottak az életműről, és most belenéznek. Sznobok is lehetnek, akik megörülnek neki, üdvözlik, megveszik, anélkül, hogy kinyitnák. Mindenesetre megtehetik. Aki szeretné jobban megérteni városát (és országát), az alapján is, hogy száz évvel ezelőtt miféle emberek éltek itt, némelyek miért nem akartak elmenni innen, pedig egyszer vagy kétszer is meg akarta őket ölni a hatalom, miért ragaszkodtak a helyükhöz, és mire gondoltak, mit éreztek, azok ezt élvezni fogják. Kaptak egy kézikönyvet a kollektív önismereti tréninghez.

A névtelen harmadik: Galyasi Miklós összegyűjtött versei. Németh László Városi Könyvtár, 2022, 298 oldal, 1500 forint

A Sorköz további remek cikkeit itt olvashatja:

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.