Feltártak egy sírt a vásárhelyi elefánttemetőben

Sorköz

Galyasi Miklós megjárta a munkaszolgálatot, regényhős lett belőle, aztán lecsukták '56 után – most kiderül a verseiből, ki volt. 

„…a hátrább állók közt az egyik, az ösztövér, akit lánykorából ismert, a birgeri csizmás alak, Grün vaskereskedő fia, most Gyenes. Egy időben ő volt az egyetlen ember Csomorkányon, aki Párizsban járt és művészeket ismert. […] Zsidó létére maga is a csomorkányi hibásak közé számította magát, s büszke volt a többiek különcségére” – olvasható Németh László Égető Eszter című regényében.

Gyenes: Galyasi Miklós (1903–1974), eredetileg Reisinger, akinek nagyapja és édesapja is pékmester volt. Édesanyja ugyan okleveles tanárnő, de szintén a sütőüzemben dolgozott. Miklós Hódmezővásárhelyen járt elemi és középiskolába, 1921-ben érettségizett a református főgimnáziumban. Műszerészsegédnek állt, jogosítványt szerzett, szerepet vállalt az izraelita hitközség kulturális bizottságában, közben jogot tanult, le is doktorált, Münchenben, majd Párizsban képzőművészeti tanulmányokat folytatott, mégis költő szeretett volna lenni. 1929-ben Fut a lidérc, 1934-ben pedig A nagy törvény mentén címmel adott ki verseskötetet, és bizonyára tényleg büszke volt a különcségére. Galyasi lakásán gyakori vendég és vitapartner volt – amikor ráunt sógoráék polgári otthonára – József Attila helyi képzőművészekkel együtt, beugrott néha Baktay Ervin orientalista. Galyasi részt vett a városi kulturális programok szervezésében, amíg zsidó létére tehette.

Édesanyját haláltáborban ölték meg. Keresztény felesége kitartott mellette. Őt többször behívták munkaszolgálatra, amikor épp otthon volt, a rendőrkapitány vegzálta, hogy igazolja már a magyar állampolgárságát. Megjárta a keleti frontot, később megszökött, és orosz fogságból szabadulva, 45 kilóra lefogyva térhetett vissza feleségével, arra, hogy nincs lakásuk, s a 2500 kötetes könyvgyűjteménye eltűnt. Galyasi múzeumigazgató lett, megint tudományos társaságok tagja, elismert kultúraszervező, folyóirat-alapító.

 
Galyasi Miklós                 Ismeretlen fotós felvétele
 

Közben, amikor alkalma volt rá, írt.

A kommunista hatalomátvétel után megint ellenségnek nézte az állam. Bár 1956-ban józanságra intett, utóbb börtönbe csukták nevetséges vádakkal, 1959-ben szabadult Márianosztráról. Akik tudták róla, kicsoda, tisztelték benne a város élő lelkiismeretét. Nem adott ki több könyvet, de haláláig költőnek tartotta magát.

Hódmezővásárhelyen maradt.

„Szöget ütött a fejemben a Gyenes mondása – hozta elő Eszternek másnap. – Azt mondja, aki idegen idekerült, még nemigen kívánkozott el Csomorkányról. Akármilyen álmos, ronda hely, ahogy ő mondja, van benne valami asszimiláló erő. Erre különben ő maga a legjobb bizonyíték. A legősibb zsidó reflexeibe is beférkőzött valami csomorkányias. A kultúraszervezést, a liberális tehetségvédelmet, a barátkozást is csomorkányian csinálja […] Az új kultúrpalotára és a Kotormán képtárra vonatkozó tervei közt mellesleg a találmányait is elmondta. Alumíniummal akart fűteni. Az alumíniumoxid leöntésekor ugyanis hő fejlődik. Azt azonban magam is érzem, hogy van valami iszapszerű ebben a városban. Tán épp az, hogy a szorgalom, sebesség, az idő elkerülte. Aki lemondott arról, hogy Pesten nagy ember legyen, itt követheti a hajlamait. Közönyt, figyelmet, időt, mindent kap hozzá. Igazi elefánttemető…” – írja Németh.

A hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtár most megjelentette Galyasi Miklós összegyűjtött verseit. A szerkesztő, Béres Dezső tanulmányából kiderül, hogy Németh is Galyasitól kapta azokat a régi hírlapi cikkeket, amelyek Kenéz Katalin elbeszélései mellett hozzájárultak az Égető Eszter megszületéséhez. Gyenes mégsem felel meg teljesen Galyasinak. A regényben például nincs szó a munkaszolgálatról, Gyenest „bújtatták” a háború alatt – és a verseket sem említi a regény.

 
 

Milyenek ezek a versek?

Az egyikben Diogenész nézi a hordóból a jövő-menő embereket, és „lélektelen kísértetrajokat”, „egyszer látott árnyéklovagokat” jegyez föl. A költő visszavárja a pogány isteneket, akiknek össze kellene hozniuk valami új feltámadást. Muzsikáló óráról ír, amely két dalt tudott, vidámat és szomorút, és amikor megpróbálja visszafelé forgatni a mutatóját, valami roppan belül, és végleg megáll a szerkezet. Ezüstkapcsos, szentelt, öreg bibliák bukkannak fel, „hosszantűrő Rózák, hallgatag Mátyások”, ördög sárga kimonóban, verses levél jön a feleséghez a téli Oroszországból. Metaforák, hasonlatok, szimbólumok sorjáznak, szomorúság és metsző irónia. Tornyai János festőművész temetésére írja: „Hát elföldeltek másodszor is, vén sas,/ Eltemettek szajkók, papagájok.”  Ír szabadverseket is, de mintha jobban vonzódna a kötött, fél- vagy keresztrímes formához. Az olvasó érzi Petőfi Sándor, Ady Endre, Szép Ernő, Juhász Gyula, Szabó Lőrinc hatását, szelídekét és vadakét egyszerre. Vannak szép sorok, versszakok és átlagosak, meg lehet örülni ismerős arcoknak, helyeknek. A Sasérben például már nyolcvan éve is telepben fészkeltek a szürkegémek, ahogyan most, Galyasi Tiszán (Sas-ér) című verse tanú rá.

Két-három jó verset mindenki tud írni, hibátlant pedig százat, kétszázat is, ha megtanulja a mesterséget. Ezen túl talán tényleg csak az időn múlik – az írásra fordított időn –, hogy valaki biztosan verselő műkedvelő marad, vagy belibben az öröklétbe. Akárhogyan alakul, a versírás, az a tudat, hogy ki tudja fejezni magát, mindent el tud mondani így, amit akar, vigaszt nyújt az embernek a legnehezebb időkben is.

Amikor – még elítélése és bebörtönzése előtt – szóba került, hogy talán megjelenhet harmadik kötete, Galyasi arra kérte a Magvető Kiadó szerkesztőjét, hogy csak akkor adják ki a könyvét, ha a bírálók egyöntetűen úgy találják, ezek tényleg jó versek, egyébként hagyják az egészet. Ismerve a korabeli kiadói tempót, a könyv az idő tájt jelent volna meg, amikor Pilinszky Jánostól a Harmadnapon (1959), benne olyan versekkel, mint az Apokrif vagy a Francia fogoly.

 

 Galyasi harmadik kötete végül politikai okokból maradt kiadatlan. Ám „a jelen idejű befogadás élményhorizontján” közelítve hozzá Kovács Imre Attila a gyűjteményhez írt másik tanulmányban megállapítja, e minőségi kisember életművének nincs helye a nemzeti fősodorban. Galyasi poétai működésére nem is a fejlődés, sokkal inkább egyfajta visszafejlődés, befelé fordulás jellemző. Mégis jó, hogy megjelent a gyűjtemény, mert „Galyasi költészete egy kor- és kultúrkritikai, létbölcseleti és szenvedélyesen kitárulkozó önéletírás »árnyéka«”. Lírai napló. Leginkább így érdemes olvasni.

A könyv azért érdekes még, mert Béres Dezső és Kovács Imre Attila tanulmánya is szeretetteljes, kíváncsiságot ébreszt. Mindketten magától értetődőnek tekintik, hogy ma ugyanúgy érdekli a vásárhelyieket a város mentalitástörténete, eszmetörténete, mint a harmincas évekbeli polgárság krémjét. Talán tényleg akadnak olvasó emberek, akik hallottak az életműről, és most belenéznek. Sznobok is lehetnek, akik megörülnek neki, üdvözlik, megveszik, anélkül, hogy kinyitnák. Mindenesetre megtehetik. Aki szeretné jobban megérteni városát (és országát), az alapján is, hogy száz évvel ezelőtt miféle emberek éltek itt, némelyek miért nem akartak elmenni innen, pedig egyszer vagy kétszer is meg akarta őket ölni a hatalom, miért ragaszkodtak a helyükhöz, és mire gondoltak, mit éreztek, azok ezt élvezni fogják. Kaptak egy kézikönyvet a kollektív önismereti tréninghez.

A névtelen harmadik: Galyasi Miklós összegyűjtött versei. Németh László Városi Könyvtár, 2022, 298 oldal, 1500 forint

A Sorköz további remek cikkeit itt olvashatja:

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.

Demagógiára demagógia

Belátom, a politikusoknak nehezebb hallgatniuk, mint az egyszerű halandónak, mivel tőlük folyamatos reakciót vár el a választóközönségük. Különösen akkor, ha „helyzet” adódik, például amikor a kormány kellemetlen intézkedésekkel traktálja a népét. Még akkor is, ha hatalomra kerülve maguk is hasonló lépé­sek­re kényszerültek volna, pedig ilyenkor talán bölcsebb volna hallgatni.