Könyv

Káoszkristály

Keresztesi József: Inverz Ophelia

  • Mohácsi Balázs
  • 2019. augusztus 25.

Sorköz

A sors úgy hozta, hogy egy újvidéki ösztöndíj alkalmával olvastam Keresztesi József Inverz Ophelia című és Eltávolító gyakorlatok kezdőknek és haladóknak alcímű kötetét. Így óhatatlanul a kötet harmadik része érintett legközvetlenebbül: Wrocław – Egy napló árnyéka.

A sors úgy hozta, hogy egy újvidéki ösztöndíj alkalmával olvastam Keresztesi József Inverz Ophelia című és Eltávolító gyakorlatok kezdőknek és haladóknak alcímű kötetét. Így óhatatlanul a kötet harmadik része érintett legközvetlenebbül: Wrocław – Egy napló árnyéka. Ám a véletlenen túl is az mondható, hogy a kötet gravitációs magját ez a versciklus képezi. Ká-európai ismerős idegenség, amikor már azt gondolnád, megértettél valamit kiküldetésed helyéből, már-már otthon éreznéd magad ideiglenes városodban, egy apró nüansz fényt derít rá, hogy az egész mögött teljesen eltérő tudásrend dolgozik. És ismét káoszt látsz a pillanattal korábban kristályosra tisztuló szerkezetben. Közben pedig próbálod teljesíteni a küldetést: író, rezidenciát kaptál, inspirálódj és írj! „Kultúrafaló robot vagyok, egy kultúrterminátor, célponttól célpontig / mozgok a városban, felhúzott ötletrobot, / robotméhecske, íme, az új vers méze / itt pereg az ujjad közt, olvasó” (65.). Milyen stratégiákat követ a mindenkori rezidens író? Megpróbál kezdeni valamit az utazás élményével (Buszok balettja), kísérletet tesz az idegenség tapasztalatának megfogalmazására (Chance of Rain), színházba megy (Majmos cukor; Széljegyzetek a Pan Tadeushoz; Eltávolító gyakorlatok kezdőknek és haladóknak), viszonyt alakít ki a helyi irodalom valamely nagyságával (Széljegyzet egy Różewicz-vershez, #1, #2, #3), megnéz mindenféle kiállításokat (A szimbólumok hasznáról és káráról a történelem számára; Fák Wrocławban), illetve személyes közelségből is megvizsgálja tárgyát (Egy emlékmű tervezete). Keresztesi tollán mindez transztextusokban gazdag, (ön- és meta)reflektív („a reflexió meteorzápora” – olvassuk a 72. oldalon), gyakran esszébe hajló, vagy mint némelyik cím is jelzi: széljegyzetszerű szövegekben valósul meg.

Az Inverz Ophelia szövegeinek nagy része hasonlóképpen működik, mint a kötet tőkesúlyát képező wrocławi versek: a tágan értett kultúránk és hagyományunk változatos elemeivel párbeszédet kialakítva szólalnak meg Keresztesi versei. Ars poeticus mozzanatnak olvashatjuk A megérkezés részletét: „piszkálj ki a múlt zsarátnokából / egy-két szemrevalóbb darabot, / s abból élessz magadnak új tüzet” (54.). A kötetet nyitó A Nagy Brém reggelije, avagy rövid dialógus az emberi állapotról című vers a német zoológus felidézésén túl egyaránt működésbe hozza azt a furfangos-ironikus, sanzonos minőséget, amely a 2009-es A Karácsondi út kötet (vagyis a Szőr­anya és az Új Párduc zenekarok) dalszövegeit is jellemzi, ám azt a Havasi Attila vagy Varró Dániel lírájával rokon és a szerző színpadi, illetve gyerekirodalmi munkáiban is megjelenő nonszensz költészeti stichet is, amely ezek szerint műnemtől és műfajtól függetlenül jellegzetessége Keresztesi írásainak.

Szintén az első ciklusban kapnak helyet azok a versek is, amelyek körülhatárolják a szerző szűkebb szellemi hátországát. A 2000. július 19-re datált Sírvers alighanem a 16-án elhunyt Petri Györgyöt búcsúztatja – s ezzel ez a kötet legrégebbi, majdnem húszéves szövege. Két vers pedig Keresztesi pécsi, illetve jelenkoros múltjához és jelenéhez kapcsolódik. A pingpongasztal című vers, mely a Jelenkor folyóirat régi szerkesztőségének legendás meccseket látott pingpongasztaláról szól, Parti Nagy Lajosnak van ajánlva, egyébként a 60. születésnapra íródott. A Fránya idő című vers pedig Bertók Lászlót köszönti, méghozzá a költő 80. születésnapján. Egy leheletnyivel talán szokatlanabb idézet az Anziksznak a mátraszentimrei templom faláról vett Sík Sándor-mottója, ám nem titok, hogy a szerző szülőföldje Gyöngyös és a Mátra környéke.

A kötet második része, az Elburjánzó történetek, azon belül is a kötet címét adó Ophelia-projekt tűnik utólag a kötet legizgalmasabb vállalkozásának, ám ez volt az a rész, amelyik a legnagyobb koncentrációt igényelte és a többszöri újraolvasást is kikövetelte. Először magam is együtt kérdeztem a szöveggel: „Mindez miféle üzenetet hordoz? / Hol itt a megszólított célközönség?” (32.) A költemény hosszú, narratív, jambikus-rímes, nyelvezete finoman archaizáló, amit a forma, illetve az Arany János fordította Hamlet-intertextusok egyaránt irányítanak. Könnyű elveszni a szöveg nyelvi áramlásában, hogy aztán a vers végi jegyzet tisztítson a képen. A szöveg eredetileg a borítóképet is jegyző Varga Rita festőművész kiállításához íródott, az első rész a shakespeare-i Ophelia-történetre utal, a második és a harmadik résznek viszont jóval aktuálisabb vonatkozásai is vannak, a szlovákiai magyar Malina Hedvig 2006-os megtámadása, illetve E. Zsanett 2007-es esete – ám ezek igen áttételesen jelennek meg. De az újraolvasás során már kétségtelenül ez a tudás is működésbe lép, így érzékelhetjük például a „Szavaink tettek” (34.), „a szégyen nem intézményi kérdés” és a „Csapdába estünk” (37.) részletek, illetve az „Erővel jönne; megfogá / Csuklón felül kezem, s tartá erősen, / Megrázva kissé a karom” (39.) appropriált Hamlet-intertext többletjelentését. A második ciklus gyűjti egybe azokat a szövegeket, amelyeknek egyébként is a politikai olvasata domináns, már a címek is beszédesek: Egy vezér öregkora; A beglerbég ma éjjel rosszul alszik; Nemzeti dal. De a kötet más verseiben is találni közérzeti-politikai típusú részleteket, például: „hazám, porba esett nyalóka” (59.), illetve adható ilyen jellegű értelmezése az első ciklusban feltűnő Jób-alaknak is.

A negyedik ciklusban leginkább az ön- és metareflexív mozzanatok jellegadók. A Terjedésének természetéről nyitása: „Egy elhagyatott tárgy képével indul / ez a vers”, később az olvasóhoz is kiszól a verskeletkezést narráló én: „A sorejtés után / téged szólítunk meg” (89.). A Manifesztumtöredék a Háború és béke egy jelenetét, illetve Malevics híres Fekete négyzet festményét montázsolja ötletesen egymásra. A szégyenről című, a kötetet záró vers első sora: „A költészet egyetlen valódi tárgya” – amit rá­adásul a vers vége felé ironikusan meg is rongál, mikor zárójelben visszautal a nyitósorra, s kritikusi-szerkesztői tárgyilagossággal így kommentálja: „meghökkentő, kissé / kivagyi, mégis erős felütés, / határozott és figyelemre késztet, / magára vonja a tekintetet” (92.).

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.