A tíz nappal Kertész Imre özvegye, Kertész Magda halála előtt aláírt ajándékozási szerződés értelmében mintegy négy éve működő, az író bizonyos személyes tárgyait, fotóit, digitális fájlcsomagját őrző Kertész Imre Intézet (KII) októberben költözött be a kétmilliárd forintból felújított Benczúr utcai székházába, aminek megnyitóján Orbán Viktor ismertethette saját Kertész-értelmezését a NER kulturális elitjével. Azt viszont — a KII korábbi kommunikációjával összhangban — nem említette meg, hogy Kertész írásos hagyatéka, többek között a Sorstalanság vagy a Kaddis a meg nem született gyermekért eredetije, az író munkafüzetei és naplói, a Nobel-díj, a Berlini Művészeti Akadémián (Akademie der Künste, Berlin – AdK) vannak és ott is maradnak, jóformán örökre. Az ellentmondásos helyzetről árulkodik az is, hogy Kertész Imre magyar nyelvű Wikipedia-oldala egyetlen szóval sem említi az AdK-t, az „író hagyatékának egy részét“ kezelő KII-t viszont igen — míg az alapos angol Wikipedia-oldalon szerepel a kéziratok Berlinbe adása, de nem szerepel a budapesti intézet.
Magyar Narancs: November elején közölte az AdK, hogy az Esterházy Péter özvegyével, Esterházy Gittával kötött szerződés értelmében a teljes kéziratos hagyatékot a berlini akadémia fogja őrizni. Milyen feltételekkel ismerhető majd meg a hagyaték?
Werner Heegewaldt: Ha a teljes anyagot feldolgozták, elérhetővé tesszük az interneten a katalógusát, így tettünk a Kertész-hagyaték esetében is. A használati, kutathatósági feltételek is ugyanazok lesznek, ezeket a honlapunkon angolul, németül és magyarul is közzé tettük.
Magyar Narancs: Milyen a viszony a Schmidt Mária féle Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványon (KKETTKK) belül működő KII-vel? Úgy tudom, korábban az intézet azért kereste az akadémiát, hogy másolatot kérjen kéziratokról, ehhez azonban a szerzői jogok birtokosának beleegyezése kellett volna, és ez akkor még per tárgyát képezte. Azóta jogerős ítélet született az ügyben, és Schmidtéknél vannak a szerzői jogok.
Werner Heegewaldt: Az Adk és a KII kapcsolatban állnak, nemrég a KKETTKK képviselői bemutatták szakmai tervüket, legfrissebb kiadványaikat, és tájékoztattak minket az új épület megnyitásáról. A Kertész jogutódlásáról szóló pert valóban a közalapítvány javára döntötte el a bíróság, ez azt jelenti, hogy ha valaki az AdK archívumából közölni szeretne Kertész-szövegeket, ahhoz a KKETTKK jóváhagyása szükséges. Ugyanakkor Kertész különleges felhasználási jogokat is biztosított az AdK-nak a vele kötött szerződésben, ennek értelmében az irodalmi hagyaték darabjait kiállításokon és saját kiadványainkban a nyilvánosság elé tárhatjuk, illetve közölhetjük.
| A KII megalakulása körüli visszásságokról, a hagyaték sorsáról 2017 elején írtunk először, a szóban forgó Schmidt-Kertész-szerződést Schmidték kitartó titkolózása ellenére 2018-ban szereztük meg és ismertettük, akkor még ez az irat, és így Kertész Imre hagyatéka, peres eljárás tárgyát képezte. 2019 elejéig, a másodfokú bírósági döntésig kérdéses volt, hogy ki lesz Kertész Imre jogutódja: a kormány emlékezetpolitikájának formálásáért felelős közalapítványa vagy Kertész Magda előző házasságából született fia. Hogy ezalatt milyen szakmai munkát végzett a KII, ebben a cikkben jártuk körbe. A Schmidték javára meghozott ítélet következményeiről, a KII eddigi ténykedéséről, minimum ellentmondásos kommunikációjáról, valamint új hagyatékszerzéseiről a Magyar Narancs 2020. november 19-i számában olvashatnak alapos cikket. Ugyanebben a lapban jelent meg interjúnk Esterházy Marcell-lel arról, miként került a teljes Esterházy-kézirathagyaték szintén a Berlini Művészeti Akadémiára. |
Magyar Narancs: A KII kutatási igazgatója, Hafner Zoltán egy interjúban azt mondta: az intézetnek "szüksége lesz a kutatáshoz" a Berlinben őrzött anyag másolatára. Olyan kijelentéseket is tett, amiből arra lehet következtetni, hogy akár lépéseket is tennének a hagyaték megszerzésére, ráadásul Orbán Viktor is úgy fogalmazott beszédében, hogy Kertész hagyatékát Budapesten kell kialakítani. Hafner a kormányközeli Magyar Nemzetnek meglehetősen markánsan írta le Kertész és az AdK kapcsolatát: „Még a kilencvenes évek végén, egy elkeseredett időszakában [Kertész] úgy döntött, hogy Berlinben helyezi letétbe művei kéziratát. Akkor úgy érezte, nincs szükség rá itthon, és feledésbe fog merülni, amit alkotott. Sok kéziratát ekkortájt meg is semmisítette – műfordításait például, amelyek közül néhány meg sem jelent nyomtatásban, szerencsére azonban ezek másodpéldányát sikerült előkerítenünk. (… ) A Berlini Művészeti Akadémia vállalta, hogy tárolja, megőrzi az anyagot. Az író engedélyével néhányan kutathatták, és megtörtént hosszú évek során e hagyatékrész feldolgozása is, ám a megállapodás értelmében Kertész Imre bármikor visszakérhette volna a kéziratokat. Imre erre mutatott is némi hajlandóságot, itthon azonban semmiféle érdeklődés nem volt a hagyaték iránt sem a 2002-es irodalmi Nobel-díj elnyerése előtt, sem azután. A kéziratokat végül csak 2011 májusában vásárolta meg a Berlini Művészeti Akadémia, arra pedig csak Imre halála után derült fény, hogy milyen erősen megrostált anyagot adott át az intézetnek. Belátta, hogy művei gondozására Berlin nem nyújt megoldást, mivel az ott csupán holt anyag. Magyar szakemberek tudják csak feldolgozni és sajtó alá rendezni a hagyatékot. A 2010-es évektől erőteljesen foglalkoztatta, milyen formában valósulhatna meg a kéziratok feldolgozása.“
Werner Heegewaldt: Kertész Imre és özvegye, Magda soha nem adták kétségeik jelét az AdK-nak afelől, hogy Kertész hagyatéka a lehető legjobb helyen van Berlinben. Megalapozottan és megfontoltan döntött Kertész az AdK mellett. Maga Kertész naplóiban írt arról, hogy Magyarországon antiszemita bántalmazásnak van kitéve, félreértik, elutasítják vagy érdektelenek munkájával szemben, a hagyatéka Berlinbe adásáról A nézőben pedig így írt: „Elhatároztatott, hogy valamennyi autográf anyagom emigrációba vonul, s ezzel új hazát keres (vagy talál?) magának. (…) Miért határoztam úgy, hogy biztonságba helyezem szellemi lenyomatomat? Biztos, hogy nem azért, amivel megindoklom. (…) Dacból, metafizikai sértődöttségből megemlítettem valahol, mégpedig cselekvő emberek jelenlétében, hogy itt, ahol vagyok, nem érzem biztonságban a művemet; erre beindult a gépezet. (…) S legvégül is meggyőződésem, hogy bár a dolgok mechanikája volt ez, maga az eredmény, mint döntés, tehát mint realitás: helyes és jó, ha az áttekinthetetlen energiáknak több részük is van benne, mint nekem magamnak. Magyarországon jól lehet tanulmányozni, hogy mi történik ott, ahol semmi sem történik. (…) Egyre világosabban mutatkoznak ennek következményei az én tevékenységemre, akár csak puszta egzisztenciámra nézve. Egy értetlen közegben működöm, értetlen nyelven, melyet, akik különben értenének, nem értenek. Az igazi szellemi nyomorúságom ebben az országban abból származik, hogy semmi feladatom, szellemi értelemben semmi dolgom itt.”
| ||
E keserűség ellenére sem lehetett a holokauszttúlélő Kertésznek ez könnyű döntés, hagyatékának éppen németországi menedéket választani - azért, hogy Andreas Breitensteint idézve „idegenben végleges otthonára találjon”. Az AdK megtisztelve érezte magát ettől a bizalomtól, és vállalta az ezzel járó felelősséget. Erről tanúskodnak a nyolc évvel ezelőtti ünnepélyes archívmegnyitóra adott reakciók is. Bernd Naumann kulturális miniszter „a bizalom és megbékélés megindító gesztusaként" méltatta, hogy "Kertész Imre, mint a holokauszt túlélője, ezt az egyedülálló életművet végleg a német főváros akadémiájára bízza". A Neue Zürcher Zeitung szerint meggyőző logikáról tanúskodik, hogy Kertész hagyatéka a náci terror topográfiájának legbelső területén, a Brandenburgi kapu közelében kerül elhelyezésre és megőrzésre — figyelmeztető jelként is a jövő nemzedékeknek. A megnyitó végén a jelenlévők hosszan tapsolták Kertészt, aki kerekesszékéből felemelkedve csak annyit mondott: „Köszönöm“. Megindító pillanat volt. Kertész Imre halála után felesége egy további gesztussal is megerősítette férje korábbi döntését, amikor 2016. május 30-án átadta az AdK munkatársainak a Nobel-díjat. Szintén meghatóan emelkedett pillanat volt, amikor Kertész Magda — aki tudott már súlyos betegségéről és közelgő haláláról —, ránk bízta ezeket a kiemelkedő emlékeket.
Ami a hagyaték feldolgozását illeti, sok minden történt a 2002-es átvétel óta. Nemcsak az anyag nagyrészét katalogizáltuk eddig, hanem számos publikáció is megjelent az itt végzett munka alapján. Példaként említeném Irène Heidelberger-Leonard és Clara Royer életrajzait. Rendszeresen érkeznek hozzánk kutatók. Feladatunknak tekintjük, hogy kutathatóvá és megismerhetővé tegyük a hagyatékot, ezért folyamatosan együttműködünk történészekkel és irodalomtudósokkal, akik Kertész Imre életművével foglalkoznak. Ennek nyomán jelentetett meg 2019-ben az Akadémia folyóirata, a Sinn un Form részletek az addig kiadatlan naplókból, a Sorstalansághoz kapcsolódó feljegyzésekből. 2018 áprilisában konferenciát szerveztünk Holokauszt mint kultúra: Kertész Imre poétikájáról címmel, amelyen nemcsak kutatók, hanem neves Akadémia tagok is közreműködtek. Az elhangzott előadások megjelentek a Sprache im technischen Zeitalter folyóirat kibővített kiadásában. Fontos lépést jelent a hagyaték szakszerű gondozására nézve, hogy csoportunk 2018-ban Madácsi-Laube Katalinnal bővült, aki, mint magyar anyanyelvű irodalomtudós és mint a Kertész-életmű kutatója a legjobb feltételekkel tudja ellátni ezt a feladatot.
Madácsi-Laube Katalin: A kérdésben idézett, Magyar Nemzetben megjelent interjúban elhangzottakra reagálva megjegyezném: bennem nem kelt a Berlinben őrzött anyag „erősen megrostált” benyomást. Persze, majd minden író megsemmisíti vagy eldobja egy részét munkájának, hogy szabaduljon az egyre tetemesebbé váló irathalmaz terhétől. Az összképet tekintve az AdK Kertész minden művéhez kapcsolódóan bőségesen őriz kéziratos anyagot, emellett 50 éven keresztül vezetett naplóit, levelezését. De éppúgy az író többnyelvű saját recenziógyűjteménye is része az anyagnak. Még a műfordító és vígjátékíró Kertész is képviselve van, hanem is teljességében.
Magyar Narancs: Hafner Zoltán állítása szerint Kertész visszakérhette volna az akadémiától az általa korábban átadott anyagot. Az AdK és Kertész között létrejött szerződések értelmében van bármilyen lehetősége a szerzői jogok birtokosának arra, hogy visszavásároljon a hagyatékból? Meddig őrzi az Akadémia a Kertész-hagyatékot?
Werner Heegewaldt: Kertész Imre írásos hagyatéka az író kívánságának megfelelően 2002 óta itt van a Berlini Művészeti Akadémia Archívumában, és végleg itt is marad. Harmadik félnek, például a magyar intézetnek történő értékesítést Kertész az akadémiával 2011-ben kötött végleges szerződésében kizárta.
Magyar Narancs: Önök, mint a Kertész-archívum anyagának kezelőjeként, kutatójaként milyen együttműködést látnak megfelelőnek a magyar KII-vel?
Werner Heegewaldt: Egy archívum célja mindig a kutatás és a hozzáférés biztosítása, minél szélesebb körben — ezért nem zárkózunk el az együttműködéstől a KII-tel. Alapelvünk az, hogy a nálunk őrzött anyagnak mindenki számára hozzáférhetőnek kell lennie és hogy a publikációk ne ütközzenek megszorításokba. Ezért nyitottak vagyunk a kreatív megoldásokra is — az egyik lehetséges út a Kertész-archívum kézirataiból való online közzététel lehetne, mert ez minden potenciálisan érdekelt fél számára egyenlő hozzáférést biztosítana. Persze más utak is elképzelhetők. A kiadatlan naplórészek esetében először az Akadémia folyóiratában, a Sinn und Formban publikáltun egy anyagot. Ezzel párhuzamban készül a KII a magyar kiadásra, amihez az AdK-tól már meg is kapta a kért digitális másolatokat. A nálunk őrzött teljes anyag másolatát ugyanakkor az AdK nem adhatja át a budapesti intézetnek. Ez jogilag problémás volna, ráadásul a vásárlást finanszírozók elvárásainak sem felelne meg.
Madácsi-Laube Katalin: Mint a Kertész-anyag gondozója természetesen remélem, hogy kutatóink publikálási szándékai – vonatkozzanak azok az eddig még kiadatlan művekből egy hosszabb idézetre, részletre vagy egy teljes anyagrészre – a szerzői jogok birtokosának, tehát a KKETTKK támogatására találnak. Mint Kertész-kutató fontosnak tartanám, hogy az eddig kiadatlan anyagok megjelenjenek, a kiadások az általánosan elfogadott szakmai elvárásoknak megfeleljenek, és lehetőleg számos Kertész-kutató szakmai konszenzusát tükrözzék. Ugyanis a kiadásra szóba jövő naplók esetében — ahogyan a kéziratok esetében is — többféle út is járható. Ezért az előzetes szakmai vitát, valamint a megegyezést és átlátható döntéshozatalt fontosnak és szükségesnek látnám.
| ||
Magyar Narancs: Úgy tudni, az anyagban vannak eddig kiadatlan naplók, és a KII ezeket a jövőben ki is akarja adni. Erre már joga is van. Milyen naplók vannak a hagyatékban, és mit jelent a gyakorlatban a sajtó elé rendezésük?
Madácsi-Laube Katalin: Kertész Imre 1958-tól 2009-ig váltakozó rendszerességgel, de folyamatosan vezetett naplót. Ebből az anyagból születtek meg napló jellegű művei a Gályanaplótól egészen A végső kocsmáig. Az 1991-es évtől kezdődően az eredeti naplók anyagát különböző kiadásokban Kertész javarészt fel is dolgozta. A még erős válogatásról tanúskodó Valaki más címen megjelent kötete idővel A nézővel egészült ki, ami az 1991-1995-ös éveket ismételten felöleli. Ez a részletes feldolgozás nem jellemzi viszont az 1991 előtti évek naplóit. Az erre az időszakra (1961-1991) vonatkozó, 1992-ben megjelentetett 359 oldalas Gályanapló mögött valójában 23 kötet naplóként vezetett kalendárium vagy füzet rejtőzik, összesen 1342 kézzel írt oldallal. Ide tartozik továbbá egy kb. 60 oldalas naplóként vezetett kéziratköteg az 1958-1962-ig terjedő évekből. Tehát az 1958-1991-ig terjedő évek naplóinak anyaga nagyrészt még ismeretlen. Ezek a naplók a Kádári-évek értékes dokumentumai és műhelynaplók is egyben. Az eddig még ismeretlen naplókból, napló-részekből tudtommal csak egy publikáció született, a már említett 60 oldalas 1958-62-ig terjedő kéziratkötegből német fordításban jelent meg egy hosszabb részlet a Sinn und Form 2019/1-es számában. Mivel egy akadémiai kiadványról van szó, ehhez jogalapot az intézmény számára a fennálló szerződés biztosított. Tudtommal a teljes kéziratkötet kiadása is előkészületben van magyar és németre fordított kiadásban, az első a budapesti Kertész Imre Intézet által, az utóbbi a Rowohlt kiadónál.
| Hallgatás A KII honlapja szerint „szoros együttműködést“ terveznek „a berlini Kertész-archívummal, annak érdekében, hogy az ott található (2011 májusában megvásárolt) anyagok eddiginél részletesebb és pontosabb feldolgozását, a kiadatlan írások teljes körű szöveggondozását, magyarázó jegyzetekkel való ellátását segítse“. Megkérdeztük a KII-t eddigi szakmai munkájukról és jövőbeni terveikről, munkatársaikról, szerkesztőikről, lektoraikról, de arról is érdeklődtünk, tervezik-e kiadni a Sorstalanság kritikai kiadását, vagy a félbemaradt első regényét, az Én, a hóhért. Érdemi válasz azonban nem érkezett kérdéseinkre. |
