A hetvenes években felforgató versekben olvastunk olyat, amit ma a Facebook-kommentelők megfogalmaznak a klímakatasztrófáról. De mi kell ahhoz, hogy az irodalom hitelesen szóljon az ember és a természet kapcsolatáról? Csabai Máté írását vettük elő az Ásatás-sorozatban.
Kedves Olvasónk!
A Sorköz sorozatában a Narancs régi, irodalmi, művészeti tárgyú cikkeinek legjavát bányásszuk elő lapunk archívumából.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
Surfin’ Safari, Good Only Knows, Good Vibrations és a többi sláger – remek zenék remek filmjelenetekben. Ezeket felidézve emlékezünk Brian Wilsonra, a zenekar héten elhunyt frontemberére.
Georg Spöttléről csak az nem sejthette, hogy orosz érdekeket képvisel, aki egy percet sem látott a tevékenységéből. Ez mégsem akadályozza meg például a külügyminisztert a jó viszonyban, hiszen véletlenül ő is mindig ugyanazt az érdeket képviseli, mint ami Putyiné.
Egykori operatőre beszámolója szerint az Unrecorded Night a Lost Highway – Útvesztőbenhez és A sötétség útja – Mulholland Drive-hoz hasonló misztikus, Los Angelesben játszódó film készült volna.
A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.
Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.
