Magyar Narancs: A közelmúltbeli délszláv háború(k)nak elég erős irodalma van, Miljenko Jergović, Mirko Kovač, Dubravka Ugrešić vagy Faruk Šehić könyvei magyarul is olvashatók, arról nem is beszélve, hogy a te regényed (Fantomkommandó), vagy Danyi Zoltán azóta németre is lefordított könyve, a Dögeltakarító végérvényesen felteszi ezt a témát a magyar radarra is. Álnaiv kérdés: lehet még újat mondani róla?
Orcsik Roland: Hasonló problémával van itt dolgunk, mint a shoa esetében. Valami olyasmiről kényszerülünk beszélni, amiről nem lehet beszélni. És minél többet beszélünk, írunk róla, annál inkább felhígul, devalválódik, puszta szövegeléssé válhat. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy spongyát a múltra, felejtsük el, hanem inkább azt, hogy újra és újra meg kell küzdenünk a rétegzett kritikai reflexióért.
A jugoszláv polgárháborúról még sok minden nincs feltárva, elmondva, miközben rengeteg könyv, kerekasztal-beszélgetés, egyszóval szövegelés zajlott róla. Nem győzöm hangsúlyozni, a jugoszláv polgárháború nem pusztán balkáni vakvágány, hanem európai probléma. Ahogyan a shoa sem kizárólag a zsidóság magánügye, hanem olyan európai csomósodás, amelyért nem csak a gonosz nácik, de a szövetségesek is felelősek, még ha nem is azonos fokon és értelemben. Jó, hogy említetted Danyi Zoltán regényét: a német kiadókat és – talán ez még fontosabb – olvasókat igencsak érdekli Európa sorsa, talán emiatt sem véletlen, hogy sokkal inkább reflektálnak a jugoszláv kataklizmára, mint a volt Jugoszláviával szomszédos Magyarországon, ahol alig lehet ilyen könyvet eladni.
| ||
MN: Mehmedinović nemrég magyarul is megjelent könyvét, a Szarajevó blues-t eredetileg akkor adták ki, amikor még tartottak a harcok, vagyis közvetlen aktualitása volt a könyvnek. Maradt ebből az aktualitásból mára valami?
O. R.: Igen, a boszniai szerbek politikai vezérét, Radovan Karadžićot, akiről Mehmedinović is ír a könyvében, nemrég ítélte el a hágai törvényszék a háborús bűnökért. Közben a boszniai Szerb Köztársaságban diákotthont neveztek el róla. A polgárháborúban is szerepet vállalt mai szerbiai államvezetés továbbra sem hajlandó szembenézni azokkal a bűncselekményekkel, amelyet a szerb oldal követett el a háborúban. Mindez persze nem teszi viszonylagossá a horvátok, az albánok, a szélsőséges iszlamisták bűncselekményeit. A tárgyilagos múltelemzés elfojtása, a történelemhamisítás, az, hogy mitomániás, nemzeti jelszavakból politikai tőkét lehet kovácsolni – mindez még mindig aktuális, és a jelenkori magyarországi politikával összehasonlítva több mint tanulságos.
MN: Ez egy vegyes műfajú kötet, valahol a líra, az esszé és a napló határán, ami kétségtelenül egyedi. Fordítóként mennyire volt nehéz egy ilyen fragmentált szövegbe belehelyezkedni?
O. R.: A könyv szövegeinek formai megvalósítását, a töredékességet, a műfaji eklekticizmust nem találom annyira egyedinek, számos hasonló példát lehet felhozni az ókortól egészen máig. Nem jelentett nehézséget az ilyen szövegek, forgácsok magyarra átültetése. Sokkal több bonyodalmat okozott a kulturális fordítás, hogy mennyi kizökkentő lábjegyzetet használjunk, és hol helyezzük el őket. Többször vitáztunk erről a könyv kiváló szerkesztőjével, Csáki Mártonnal.
| ||
MN: Ha jól tudom, azért áll mozaikdarabokból a kötet, mert Mehmedinović maga is sebesülthordozóként dolgozott az ostrom idején, és akkor írta, amikor éppen pihenője volt.
O. R.: Ezt nem kérdeztem meg tőle, számomra magától értetődő volt a könyv mozaikossága. Inkább afféle naplóbejegyzésekhez hasonlítanak a versek, esszék, kisprózák. Vannak más írók, például Josip Osti, Stevan Tontić, Faruk Šehić, akik szintén írtak a háborúról az ostrom alatt költeményeket, ám könyveik mégsem eklektikusak. Mehmedinović ebben a formában tudta a legpontosabban kifejezni azt, amit látott, átélt, érzett a városában.
| DÁTUMOK 1994. január 17-én esett el – |
MN: Mit is jelent a könyv alcíme, Az ostromlott város fogalomtára?
O. R.: Ne feledjük, hogy a könyvnek én nem a szerzője, hanem olvasója, értelmezője és fordítója voltam. Amennyire én tudom, eredetileg a könyv a háború szótáraként működött volna. Ez a barokk és a felvilágosodás idején elterjedt forma a posztmodernben már a töredékesség, az eklekticizmus jegyében működik. Ráadásul egy nacionalista szerb író, Milorad Pavić hozta divatba az 1984-es Kazár szótár című szótárregényével. Mehmedinović esetében inkább afféle háborús túlélőkönyvre asszociálnék az alcím kapcsán. A fogalomtár egyik lehetséges változata a Bég Dzsámi Imámja című kispróza, az eredeti szövegben itt betű szerinti sorrendben következnek a feljegyzések. Szerintem a könyv arra is reflektál, hogy még az olyan elementáris élményről és eseményről sem tudunk általánosságban beszélni, mint amilyen a háború.
MN: Te interjúztál is a szerzővel (ezek leirata megtalálható a kötetben – a szerk.). Kiderül-e számodra, hogy miért hagyta hátra Mehmedinović Szarajevót a felszabadulását követően, ha már végigcsinálta a modernkori történelem leghosszabb városostromát?
O. R.: A menekülésről beszél a szerző a Ruszki komputer című háborús naplókönyvében is, amely a JAK-világirodalmi sorozatban látott napvilágot a fordításomban. Ugyanakkor egyik könyvben sem kapunk erre pontos választ. A horvát kiadója, vagyis az ott dolgozó barátja többször is próbálta kimenteni az ostrom alatt a szerzőt, hiába. Aztán Semezdin és a felesége mégiscsak otthagyták Szarajevót, először Horvátországba mentek, ám nem tudtak sokáig ott maradni. És ismerve az akkori vérgőzös, bosnyák muszlimokkal is ellenséges horvát sovinizmust, nem csoda, hogy legvégül Amerikában kötnek ki. Persze, nem mintha aztán Amerikában kolbászból lenne a kerítés...
MN: Talán a fragmentáltság és a sűrítés miatt, de ez egy olyan könyv, amiből nagyon jól lehet idézni. Neked mi belőle a kedvenc részleted?
O. R.: Nekem valahogy nem az idézhető részek, hanem az egész súlya maradt meg. Több emlékezetes jelenete van, az apa, a gyerekek, a várost ágyúzó szerb nő stb. A könyv a töredékessége ellenére húsbavágóan szól arról az élményről, a háborúról, amelyet remélem, sohasem fogok megtapasztalni. Gyerekkoromban, a hidegháború korszakában gyakran szorongtam attól, hogy atomháborúban fogok elpusztulni. A jugoszláv polgárháború idején sikerült kivonnom magam a halálfúgából. Mehmedinović könyve a túlélés hétköznapjait villantja fel. Túlélni és hírt adni róla – ez minden.
(Semezdin Mehmedinović: Szarajevó blues, fordította: Orcsik Roland, Quadmon Kiadó, 2018, 144 oldal, 2900 forint)
