Margaret Atwood: "Kerüljétek a totalitarianizmust!"

Sorköz

A szolgálólány meséjének szerzője ontja magából a jótanácsokat, pedig tudja, úgysem fogadja meg őket senki. Legújabb esszékötetében időnként képes releváns válaszokat adni egyes Égető kérdésekre, miközben saját pozíciójára és szerepére is folyamatosan reflektál.

„A művészet importcikk volt, feltéve, hogy volt rá igény: az exportcikk a fa volt.” Így jellemzi egyik esszéjében az 1960-as évek Kanadáját Margaret Atwood, amely írói pályájának indulása kapcsán fontos hivatkozási alap maradt számára, a későbbiek során pedig jóformán minden anekdotájának és történetének a kiindulópontjává lett. A második világháború után egyre színesebbé váló társadalmi közeg, az északhoz és általában a természethez való közelség, valamint az Egyesült Államok viszonylagos távolsága, a „hátországból” történő szemlélődés mind olyan élmények és tapasztalatok forrását jelentették, amelyek nemcsak Atwood szépirodalmi műveiben, de alkalmi írásaiban is visszaköszönnek.

Az Égető kérdések immár a harmadik válogatás az írónő esszéiből és alkalmi írásaiból, amely ezúttal a 2004 és 2021 között született szövegein keresztül enged betekintést Atwood irodalomhoz, társadalmi kérdésekhez, nem ritkán pedig politikához fűződő viszonyaiba, miközben élettörténetének személyesebb állomásait és karrierjének fordulópontjait is megismerhetjük. Bár a tizenhét esztendőn átívelő gyűjtemény különböző témájú és eltérő hangvételű írásai szinte kivétel nélkül reagálnak az aktuális jelen világának legfontosabb eseményeivel, a gondolatmenetek szálai ugyanúgy elvezetnek a személyes és a történeti múlt mélyére, mint a távoli, vagy éppen nem is annyira távoli jövőbe.

 
 

 A kronologikusan elrendezett szövegek között szerepelnek klasszikus értelemben vett esszék és előkerülnek előadások írott változatai is, de olvashatunk néhány nekrológot, megannyi recenziót és talán még ennél is több bevezetést, valamint előszót más szerzők műveihez. Elsősorban az utóbbi kategóriákba tartozó írásokból rajzolódik ki az a rendkívül szerteágazó irodalmi térkép, amelynek egyes pontjai – bár bizonyos alkotók és művek talán kevésbé ismeretek a hazai olvasóközönség számára – folyamatos párbeszédben vannak Margaret Atwood munkásságával és életművével.

Ezen szövegek alapjait ugyanis minden esetben személyes találkozások és felvállalt hatások adják. Így pedig az sem jelent meglepetést, hogy Ursula K. Leguin, az amerikai sci-fi és fantasy irodalom egyik legmeghatározóbb alakja ugyanolyan hangsúlyt és tiszteletet érdemel Atwood esszéiben, mint a természetvédelem két, az írónő által kulcsfontosságúnak tartott figurája, Barry Lopez és Rachel Carson. A legkülönbözőbb műfajokban alkotó szerzők és az egymástól elsőre igen távolinak tűnő világokkal foglalkozó művek közötti navigációt, valamint a kötetben előkerülő számtalan apró utalás és hivatkozás sűrűjében való eligazodást nagyban segíti a könyv igen részletes név- és címmutatója, nem utolsósorban pedig a forrásjegyzék, amely a beválogatott szövegek eredeti megjelenését is jelzi.

Atwood irodalomhoz, nem mellesleg saját művihez fűződő viszonya minden alkalommal kicsit más megvilágításban, mindig egy új aspektusból olvasható ki a kötet írásaiból, amelyekkel kapcsolatban az adott művek keletkezésének történetei is fontos elemei az Égető kérdések szövegeinek. Mindenekelőtt azért, mert

Margaret Atwood regényei elválaszthatatlanok a megírásuk idejében uralkodó társadalmi és politikai folyamatoktól.

Bár itthon A szolgálólány meséje is csak viszonylag későn, az eredeti, 1985-ös megjelenéséhez képest már egy egészen más társadalmi és kulturális kontextusban vált széleskörben ismertté, a szerző további művei pedig csak ezt követően jelentek meg magyar nyelven, Atwood kivételesen gazdag életművébe – elsősorban – Észak-Amerika történelmének meghatározó eseményei és időszakai valamilyen módon mind beleíródtak. A mccarthyzmus éveinek emléke vagy a feminizmus második hullámának térnyerése, majd visszaszorulása a Reagan-adminisztráció alatt mind olyan valóságtapasztalat, amelyek közvetlen inspirációt jelentettek Atwood fikciós, gyakran disztópikus jövőben játszódó regényei számára.

Ahogy azt esszéiben több helyen is hangsúlyozza: fikciós világait soha nem saját képzeletének szüleményeivel népesíti be, mindig olyan technológiákat és folyamatokat ír le, amelyek a jelen tapasztalatai alapján a közeljövőben elérhetővé válhatnak, vagy éppen bekövetkezni látszanak. Éppen ezért a 2008-as gazdasági válság – amit egyébként néhányak szerint Payback című munkájában már korábban megjósolt – és a koronavírus-járvány sem kerüli el Atwood figyelmét, ahogy Donald Trump elnökké választása sem, akiről egyes írásaiban hol indulatosabban, hol borúsan nyilatkozik. Nem is csoda, hogy A szolgálólány meséjének folytatását, a Testamentumokat éppen 2016 nyarán kezdte írni, amikor az „ijesztő események hatására a polgárok nagyobb biztonságra vágytak: a jobboldali politika hirtelen kicsit vonzóbbá vált.”

Az Égető kérdések legtöbb szövegének központi témája a jövő kihívásainak vizsgálata, és az arra adott válaszok felmutatásának lehetőségei, nehézségei. Legyen szó egy emberi jogi szervezet vagy egy irodalmi társaság konferenciájáról, esetleg éppen az erdészeti minisztérium centenáriumi ünnepségéről, a legfontosabb kérdés Atwood számára mindig az: „Mi történik ezután?” Ebből a szempontból különösen érdekesek az írónő beszédpozíciói, aki az öniróniával nem spórolva gyakran vén boszorkánynak állítja be magát, aki képtelen megállni, hogy tanácsokat osztogasson: „A korral jár. Az agyban bekapcsol egy hormon, amint meglátsz egy fiatalabb embert, [...] és máris ontod magadból a hasznos tanácsokat, olyan tempóban gördülnek elő, mint a lépcsőn leguruló toalettpapír.” Atwood mindemellett végig tudatában van annak, hogy bár időnként konkrétan arra kérik, adjon tanácsot, beszéljen a jövőről, valójában „a fiatalok néha nem kérnek az idősebbek tanácsaiból”.

Persze ennek ellenére készségesen beszámol tapasztalatairól, jövővel kapcsolatos félelmeiről és reményeiről. Egy ponton például kivételesen izgalmas pozícióból. Az Üdvözlet, földlakók! Mik ezek az emberi jogok, amikről annyit beszéltek? című szövegben Atwood például egy idős hölgy bőrébe bújt földönkívüli szerepében szólal meg. Ez az erőteljes kívülállást jelző beszédmód ad lehetőséget arra, hogy az egyébként komorabb, legalábbis komolyabb témák boncolgatása során sem nélkülözött humor még inkább előtérbe kerülhessen („Néhányan tanulmányoztuk a politikát, amit kezdetben összekevertünk a macskás videókkal.”). Arról nem is beszélve, hogy egy „földönkívülitől” egészen máshogy hatnak az emberiség számára búcsúzóul hagyott jótanácsok:

„Földlakók, viselkedjetek! Érezzétek jól magatokat, amikor csak lehet! Kerüljétek a totalitarianizmust!”

Jelenkor, 2022, 601 oldal, 6499 Ft. (Fordította: Csonka Ágnes)

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk