Sport

"Kedvezőtlen természetföldrajzi viszonyok és társadalmi feltételek", így lehetne összefoglalni a határainkon belüli síelés viszonyait. Nemhogy minden kicsi, de korszerűtlen is: kevés a parkolóhely, síbusz alig, gyakran 20 percet kell sorban állni a vécéért meg a felvonóért és az átlag 4-500 méteres csusszanásért. Mégis az első hótól az utolsóig hétvégente bedugulnak a helyek. Több tízezerre tehető azoknak a száma, akiknek a magyar sípályák kikapcsolódási és sportolási esélyt kínálnak, és azoké, akiknek sem kedvük, sem lehetőségük évente minimum 40-70 ezer forintot költeni, plusz 700-2500 kilométert vezetni.

"Avilágbajnoki cím után megváltozott a helyzet" - mondta Viktor édesapja, Erdős Attila, egy nappal hazaérkezésük után. Máris hat-nyolc olyan ember kereste őket telefonon, aki korábban soha. Egyikük, a neves magyar sakkmenedzser és edző azt tanácsolta, azonnal vegyék ki a fiút az iskolából, szerezzenek három-öt millió forintot, mert ő tudná megfelelő szinten tanítani és versenyeztetni, és akkor másfél-két év alatt kiderülne: lehet-e igazi nagy sakkozó a gyerekből. "Honnan vegyék én ennyi pénzt?" - tárta szét a karját a békéscsabai hadkiegészítő parancsnokságon dolgozó apa.

Atörténet a boldog békeidőkben kezdődött, amikor a magyar futballistákat csak harminc év fölött engedték ki külföldre. Szombathelyről két, akkoriban nagyon népszerű játékos, Halmosi Zoltán és Kulcsár Ferenc zárhatta Ausztriában a pályafutását - így indult a nyugati vonal. Halmosit azóta is emlegetik a sógorok, a játékos odaát roppant népszerű lett. Kulcsárt sem felejtették el, a sigethi (´rsziget) kávézó közönsége azonnal tudja, hogy ő volt az a Cánci névre hallgató magyar, akit vállukon vittek végig a falun, amikor a csapat megnyerte a bajnokságot.

Persze nem romantikus hősökről van szó, hanem aktív profikról, akiknek valaha megszerzett pingpongtudására máig vevők a nyugati harmadik-hetedik vonalban. Ezért is vannak itt, a kinti fellépésre hangolnak. Közülük többen abból élnek, amit hétvégenként a külhoni csapatbajnokságokban összeütögetnek.

Nézzük meg egyszer, hogyan fest a Föld, ha nem domborzati, növényzeti vagy állatvilágbeli szenzációk mentén tálaljuk, hanem úgy mutatjuk be, mint a szülővárosunkat annak a turistának, akivel a nevezetességekkel való villogás helyett minden harmadik buszmegálló vonzáskörzetét keressük fel.

a "Kinizsi 100" teljesítménytúrát, az izületi fájdalmak mellett olyan élményekre is szert tehetünk, amelyekkel már lehet dicsekedni.

A"kerékpárt a kerékpárboltból" szlogen nem annyira állásfoglalás a hipermarketek kontra hazai kiskereskedelem-vitában, hanem megfigyelés, mely szerint a plázákban egy sárcipő áráért vásárolt "montenbájk" terepen rövid életű, nem beszélve egyéb veszélyekről. Ezeket tízezres felárért sminkelik ugyan teleszkóppal, de ez csak álca, olyan, mint amikor egy Lada ezerötöst Ferrarit idéző műgyanta spoilerrel vadítanak.

a jelenbeli rosszat, az őszi esőzésekkel menetrendszerűen jelentkező jogos apátiámat mégis e módon oszlatom el: valamit valamiért. Miközben tehát lehangoltan szaglászom nyirkos tükörbársony zakómat, gondolataim már a másnapi gombászás körül időznek. Nem mintha nagy gombász lennék, elég talán most felidéznem

mert mikor már végképp, mindörökre feladná az ember, mindig jön valami aprócska biztató mozzanat, egy halovány reménysugár, amibe végtelen szkepszissel, mégis felgyorsuló szívveréssel belekapaszkodik, "eljátszik a gondolattal, hogy hátha majd ezúttal, csak most, egyetlenegy ízben, kivételesen" - hogy aztán a valóság ménkű nagy, göcsörtös bunkója itt, a felszálló ág kezdetén sújtson le rá. "Nem lesz ennek soha vége. Annyi fontosabb dolog van a földön: nem kell ezt minekünk közvetíteni" - fejeztem be azt a cikket (A szokásos forgatókönyv, Élet és Irodalom, 2001. szeptember 28.), hogy most készséggel visszavonjam ezt a zárómondatot.

Neki is volt iskolája. Kis Romet, Babetta, Simson és MZ. A szokásos kelet-európai boxutca a rendszerváltás előtt. Aztán egy csúnya motorbaleset. Frissen szerzett B kategóriás jogosítványát egy Trabant volánjánál ülve veszítette el - a tizennyolcadik születésnapi buli volt élete első igazi lerészegedése. Mire visszakapta a vezetői engedélyét, már a ralifutamok törzsvendégének számított. 1993-ban ült először navigátorként egy versenyautóba, hogy aztán egy évvel később már maga vezessen egy Trabant 601-est.

Akit kirándulás közben fárasztanak a tájékozódás hagyományos módszerei - mohás fa, más turisták nyaggatása -, és unja, hogy az avarban csak rozsdás babakocsira, Ifa-belsőre lel, az vásároljon egy kisméretű, műholdas helyzetmeghatározó berendezést, egy úgynevezett kézi GPS-t, és menjen műanyag dobozba rejtett kincseket keresni a málnásba. A geocachingnek keresztelt (műfordítók kerestetnek!) posztmodern hobbiban a természetjárás, a high-tech és a gyermeki kincskereső vágy ad találkát egymásnak - június vége óta Magyarországon is. Tájfutók, rókavadászok előnyben. Internet muszáj.

hogy a jövőben pálinka néven pálinkát vásárolhat a kedves vevő. A módszer elég egyszerű: gyümölcs kell hozzá vagy erdei bogyók meg egy kis szakértelem, és máris kész a pálinka, amitől nem kell vakulásos és mérgezéses tünetekkel kopogtatni az éjszakai ügyelet ajtaján.

Afalfirkák eredetéről is el lehet lőni azt a közhelyet, hogy egyidős az emberiséggel, hiszen a lascaux-i állatrajzok mégiscsak ott vannak a barlangban, és az egyiptomiak sem fukarkodtak a hieroglifáikkal. Persze ezek legálisan készített művek voltak, de ismerünk ókori piramisok sírkamráiból "Itt jártam..." típusú firkákat is, ahogy a láva konzerválta Pompejiben fennmaradtak politikai, pajzán, gyalázkodó, a régi Rómában pedig kocsmafeliratok ("Verje meg a tizenkét isten, Diana meg a jóságos és magasságos Jupiter azt, aki ide pisál vagy ide szarik"). A falfirkák szabadosságát a közbeszéd állandóan kritizálta ("Narrenhände beschmieren Tisch und Wände" - "Bolond kezek asztalt, falat összekennek"), miközben a hit, amelyet a berlini fal kétarcúsága dokumentált (keleti oldala megközelíthetetlen volt, a nyugati tele firkákkal), hogy a graffiti mégiscsak a szabadság megjelenésének egy formája, folyton meghazudtolta önmagát ("Az ellenség köztünk van", "Ausländer raus!", "Cigánymentes övezet").

a Marcalváros két lakótelepét összekötő aluljárórendszer szemközti falán. Mellette a falon a klónozás erkölcsi aspektusain féltucatnyi utánozhatatlan emberi arc vívódik, vonásaikat egy fiatal autófényező finomítja. Kivárnánk