Amerikai foci Magyarországon

Áldozattal jár

  • Szabó Ádám
  • 2012. április 29.

Sport

A tengerentúli amerikaifutball-bajnokság február 5-i nagydöntője, a Super Bowl ebben az évben is növelte nézettségét, amivel minden idők legnézettebb tévéműsorává vált. Ugyanezen a napon nálunk is csattantak a sisakrácsok, igaz, csak teremmeccseken. Hatodik alkalommal indult az idén a magyar amerikaifoci-szezon.

"A Magyarországi Amerikai Futballcsapatok Ligája (MAFL) tavaly alakult meg, alapítója az ismert bokszmenedzser, Dámosy Zsolt, ám a sportág körüli felhajtás mögött az alelnök, Árpa Attila producer áll" - írtuk még több mint hat évvel ezelőtt (lásd: Cirkusz gyerekcipőben, Magyar Narancs, 2005. december 15.), de hazai népszerűségét egyértelműen a sporttévék NFL- (az amerikai Nemzeti Futball Liga) közvetítései alapozták még, ahogy bárhol másutt Európában. A "pionírok" ma már a katonasztorikhoz hasonlóan emlegetik a 2000 előtti időket, a visszaemlékezés szinte mindig így kezdődik: "Néhányan kimentünk dobálózni, majd fórumokon csetelni kezdtünk a sportról. Vagy fordítva."

A ligával párhuzamosan 2005-ben megalakult a Magyarországi Amerikai Football Csapatok Szövetsége (MAFSZ) is, s hat év alatt komoly intézményi rendszer épült ki, a szövetség ma már az európai (EFAF) és a világszövetségnek (IFAF) is tagja. A játékvezető-képzés szintén 2005-ben indult, sőt 2006-tól edzőképzés is elkezdődött a Testnevelési Egyetemen. "Gyakorlatilag már az első körben a bajnokság mellett elindítottuk a szakmai képzést, s az érdeklődés töretlen: jelenleg 70 bírónk és körülbelül 50 edzőnk van" - mondja büszkén Tóth László, a MAFSZ elnöke.

Magyarországon és Európában a főiskolai, ún. college football (NCAA) szabályai szerint játsszák a meccseket, ebben sokkal jobban óvják a játékosok testi épségét, mint a profi ligában, de eltérő az is, hogy a szabályokat az "európai normákhoz" igazítják: nálunk és a kontinensen szinte mindenütt labdarúgópályákon rendezik a meccseket, a pálya átvonalazásával, a kapufák meghosszabbításával.

Itthon 22 egyesület és 26 csapat 3 divízióban, valamint a juniorbajnokságban mérkőzhet meg egymással: a divízió I és II mellett idén remélhetőleg elindul a HFL (Hungarian Football League), a "kiemelt" bajnokság is, amit tavaly nem sikerült összehozni; helyette rendezték meg a legjobbak számára a négycsapatos Fall Bowlt, amit a papírformának megfelelően a Budapest Wolves nyert meg.

A Wolves a sportág legismertebb és legsikeresebb hazai képviselője, 2004-ben az elsők között alakult, de mellette további 4 hazai csapat - a Hurricanes, a Cowboys, a Sharks és a Tigers - már a nemzetközi mezőnyben is bizonyíthat, bár az utóbbi három csak az Európai Szövetség Kelet-közép-európai Interligájában (CEI) indulhat, ami valójában

magyar találmány

"A versenysorozatot mi találtuk ki, az európai szövetség adaptálta, elfogadta, és azt mondta: oké, akkor csináljátok ti - tájékoztat Tóth László. - Az volt a cél, hogy egy olyan nemzetközi tornát hozzunk létre, amely számunkra megfizethető, és a környezetünkben, a szintünknek megfelelő csapatokkal játszhatunk. A részvétel meghívásos formában történik, de természetesen az indulásnak van anyagi vonzata is, illetve fontos, hogy a mérkőzések helyszíne közötti távolság nem haladhatja meg a 800 kilométert."

Tóth szerint az új kelet-európai szövetségek csapataiból (lengyelek, szerbek, szlovének, magyarok) csak a szerbek jobbak nálunk, ellenben a nyugati országok közül már Ausztria is amerikaifoci-nagyhatalomnak számít hozzánk képest, nem beszélve a franciákról és a németekről - arrafelé az sem ritkaság, hogy a tengerentúlról szerződtetnek edzőt, játékost. Ellenben nálunk a csapatok többségéhez egy-egy hétköznapi edzés keretében is oda lehet csapódni, jelentős létszámemelkedést a félévente-évente megrendezett tagtoborzó try-outok hoznak. A rookie-k, vagyis az újoncok néhány hónapig erőnléti edzéseken vesznek részt, az alapmozdulatokat gyakorolják, amit a posztra szabott edzések követnek, és csak ezután kezdődhet a játék. Ekkor azonban már elengedhetetlen a felszerelés is, ami piszok drága, és a játékos fizeti, a havi 6-10 ezer forintos tagdíj mellett. Egy komplett szett 70-100 ezer forint között van, a több tízezer forintos eltérés a minőségből adódik.

"Épp most történik a generációváltás, az első időszakban játszani kezdők családot alapítottak, dolgozni kezdtek, vagy egyszerűen idősek már az aktív játékhoz. Őket váltják fel azok a huszonéves főiskolai vagy egyetemi hallgatók, akik zömmel egyedülállóak, megfelelő anyagi háttérrel és nem kevés szabadidővel rendelkeznek. Ez ugyanis mind elengedhetetlen, ezért a sportért áldozatot kell hozni" - mondja a szövetség elnöke. "Csak hobbi, de nem lehet hobbiszinten kezelni" - teszi hozzá a Wolvest erősítő Bányai "Mogyi" Zoltán. Mégis egyre többen hajlandók meghozni; sokakat a sportközvetítések vagy a filmekből és reklámokból áradó Amerika-érzés ösztönöz a játékra, de nem kevesen vannak, akik más sportból érkeztek az amerikai focihoz. "Rendkívüli taktikai érzékre, erőnlétre és koncentrációra is szükség van, ám azért a legszebb élmények mindig a seggre fejelések, mikor igazán érzed, hogy valakit teljesen legyalázol. Persze barátian" - jelenti ki Csurka Ferenc László, a Debrecen Gladiators játékosa, amihez a szövetség elnöke csupán ennyit fűz: "Azt hiszem, a szövetség és a csapatok kétségkívül nagyot léptek előre, nem kérdés tehát a folytatás, legfeljebb annak sebessége, dinamikája. A gyerekcipőt eggyel nagyobb méretre cseréltük."

Mindez azonban cseppet sem lebecsülendő, ha azt vesszük, hogy az amerikai fociban Európa élvonala is még gyerekcipőben jár.


Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.