Sport

A magyar lírát alapjaiban meg nem rendítő, ám családja hűbb tagjait feltételezhetően röpke derűre csábító Tímár György-verset idéztük fel első döbbenetünkben, ide is másolom, vigyázat, teljes egészében: "Itt van egy sör, mard el, Platán! / Jobban esne Mar del Platán!" Ezen izzó lírai lázt Guillermo Villas (56) kétségkívül férfias látványa hozta ránk. A veterán teniszjátékos úgy néz ki, mint az okkal számos karikatúrát ihlető (egykori?) német rockcsapat, a Scorpions énekese, Klaus Meine, csak lehet, hogy fiatalabb. Egy tengerparti üdülőhely éltesebb korára is nagy becsben tartott kedvence, akit az őslakosok gyakran és kedvvel hívnak meg egy-egy itókára, amúgy kinn penel a napon, és német turistáknak meséli az "amikor király voltam" kezdetű és tartalmú mondókáját. Voltaképpen csak igen szolid, visszavonult sportolóhoz illő hasat növesztett a parton, amit ezen versenyen egy szörnyen izompóloid kűrruhával hangsúlyozott túl a komolyság minden határán + még a nevezett énekművész közismert sapkája és frizurája. Kerekes-Tenyeres János

Abban a pillanatban, amikor a csapatversenyben Boczkó az utolsó tust is elszenvedte a megjegyezhetetlen nevű kínai párbajtőrözőtől, bizonytalan időre beszüntettem az olimpia hallgatását és nézését.

Világszerte tiltakoznak ellene, többen bojkottálták, New Yorkban bezárták, itthon mégsem okozott nagyobb botrányt a valódi halottakat és emberi testrészeket bemutató kiállítás.

A pekingi cselgáncsdöntők legfiatalabb csapata a magyar, de a dzsúdó egyedüli magyar olimpiai bajnoka sem volt még 21 éves, amikor győzött Barcelonában. A különbség, hogy a mostaniak már mind álltak dobogón felnőttvilágversenyen.

A vívás a legeredményesebb olimpiai sportágunk, az elmúlt két évben is 4-5 éremmel tértek haza versenyzőink a világversenyekről. Jók vagyunk, de a legkevésbé sem mehetünk biztosra.

Van, akinek a katasztrófaturizmus többet jelent, mint nemzeti ünnepeken kimenni Budapest utcáira. Hátizsákkal vágnak neki valamelyik háborús övezetnek. Egyeseknek csak egyszeri bátorságpróba, amivel évekig dicsekedhetnek, mások viszont újra és újra nekivágnak.

A K1 háromszoros világbajnoka edzést tartott Csillebércen. A "Torony" még sokáig a csúcson akar maradni, a vészkijárat talán Hollywood.

Mondogatják, hogy leveszik az olimpia műsoráról, de az indulók száma Sydney óta emelkedett: akkor 24-en, Athénban 32-en, az idén pedig már 36-an állhatnak rajthoz a nők és a férfiak között is. Egy ország legfeljebb két-két versenyzőt nevezhet, de nálunk van a női címvédő Vörös Zsuzsanna, férfi versenyzőink - Balogh Gábor és Horváth Viktor - pedig egyéni Európa- és világbajnokok.

Két hete volt Bakuban a birkózók pénzdíjas Golden Grand Prix sorozatának fináléja. Két magyar kötöttfogású menőt hívtak meg, s mindkettő nyert: Lőrincz Tamás és Virág Lajos is aranyérmet (és ötezer dollárt) szerzett. Lőrincz már a sorozat első állomásán, Szombathelyen is megverte az olimpiai és a világbajnoki cím védőjét, Farid Manszurovot a döntőben, és most is legyűrte, az azeri "hazai pályáján".

A németek mítosza most negyven körüli generációm számára végleges formáját a nyolcvanas években nyerte el, pontosabban 1982-ben és 1986-ban. Mindkét világbajnokságon borzalmas játékkal, hol az osztrákokkal lepaktálva és Battiston kiütött fogain át, hol meg tizenegyeseket védve és berúgva, foggal-körömmel védekezve jutottak teljesen érdemtelenül döntőbe.

A hétvégén rendezték Szegeden az idei felnőtt magyar bajnokságot, s egyben az utolsó olimpiai válogatót. A vízen (egyetlen ötkarikás szám, a férfi kajak négyes kivételével) mostanra eldőlt minden, ami eldőlhetett. A sportszövetség pénteken, lapunk megjelenésének másnapján hirdeti ki az utazó csapat névsorát. Lesz, aki sír majd.

Ezt az írást eredetileg az motiválta, hogy legyen valamilyen magyarázat a "holland futballcsodára". Aztán mire megszületett - a cikk és nem a magyarázat -, eltelt három nap, és egy új mítosz helyett "csak" egy (nem) hétköznapi történettel lettünk gazdagabbak. A csodára még talán akadt volna magyarázat.

Az orosz nagyvárosok hangulata vasárnap éjjel talán 1961 áprilisára, Gagarin kozmikus útjának lelkes fogadtatására emlékeztetett. Ennyi - csak Moszkvában legalább félmillió - őszintén elragadtatott ember saját magától ekkor mehetett ki az utcára utoljára, kezükben spontán felirattal: "Az űrbe mindenkivel!"

Most végre mi is úgy érezhetnénk, hogy a futball mélyére látunk. A tévé jóvoltából mindig tudjuk, ki mennyit fut, hányat passzol, birtokol vagy nem birtokol, lő-e, s ha igen, hányszor nem oda. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy a nagy statisztikák közepette semmi sem derül ki.